Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-08-15 / 16. szám
I ntelem: mint holmi varázsfőzet fogadja magába s lényegíti át tucatnyi más szavunkat. Szent István (avagy a gondolatait írásba foglaló ismeretlen egyházfi) is jónak látta körülírni, miként is értelmezze Imre, királyi herceg: tanulság, parancs, tanács, javaslat. Gyöngédséggel parancsolni; a tekintély és a szeretet erejével. Ezért több e csaknem évezrede született szöveg puszta törvénynél, a trón örökösének szóló magatartáskódexnél. Feszes paragrafusokat böngészve kevésbé esnék meg, ami az Intelmek olvasásakor; emez kíváncsivá tesz a fogalmazó emberre is. A szöveg bölcs és keménykezű keresztény uralkodót, szerető apát mutat, a kép igazolja első Árpád-házi szentünk tiszteletét. De éppen mert eleven, emberi ez az írás, további kutakodásra is késztet. A maga valóságában szeretnők látni az apát, teljesebben tudni, mivel érdemelte ki középkori himnuszok és e századi magyarok fohászait. „Mindnyájan megbékélünk, és tüstént együvé terelődünk színe előtt, mint feje felett a kereszt karjai, amelyek egyesítik a leglényegesebb kiterjedést, a vízszintest meg a függőlegest” — írja Szalaitnai Rezső 1938-ban, István király halálának 900. évfordulóján. De folyamodjunk e csodaszép, ihletett sorok után a történészi objektivitáshoz. Győrffy György nagyszabású monográfiájában (István király és műve) külön fejezetet szentel első királyunk egyéniségének. Itt olvashatjuk: „A Kálmán-kori legendákban teljesedett ki a szent és kegyetlen vonásoknak az az ellentéte, amelynek feloldása az Árpád-kortól napjainkig fő problémája volt mindenkinek, aki Istvánról igaz képet akart adni... Könyves Kálmán — fejtegeti Győrffy —, a maga képére formált szent király példájával bizonyos fokig felmentést kívánt adni saját tetteinek, így Almos és Béla herceg megvakitásának.” A történész idézi a kortársaival szemben kíméletlenül kritikus merseburgi püspök, Thietmar feljegyzéseit, melyet a cseh uralkodóhoz, Bátor Boleszlóhoz menekült Gyuláról írt: „Midőn (Gyula) feleségét a fogságból nem válthatta ki, ellenségétől, unokaöccsétől (Istvántól) mintegy ajándékképpen megkapta. Sohasem hallottam valakitől, aki így kímélte volna a legyőzöttet.” A korabeli kútfők alapján így Szent István király Intelmei Imre herceghez (Részletek) .. . mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, hanem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz. . . . gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánynyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi. Akik hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit tettek híján meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük. ... az egyház ... ámbár mindig hajt új sarjai, más helyeken mégis mintegy réginek tartják; itt viszont, kedves fiam, a mi birodalmunkban eddig még mint ifjú, friss hajtást prédikálják. Épp ezért kíván meg szemfülesebb s szembetűnőbb őröket. ... semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog; ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod. . . . Ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy ... A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különbkülönb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér; hanem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsebbek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék. ... valahányszor Isten templomához járulsz, hogy Istent imádd, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, mindig mondjad: „Küldd le (Uram, a bölcsességet) szent egedből, dicsőséged trónjáról, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben (minden időben). . . Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet. Hogy valamennyi alattvalóddal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját. Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. INTELMEK ÚTJÁN összegzi Győrffy a maga Istvánképét: „Fegyvert fogott, ha ellene támadtak és akadályozták a keresztény »monarchia« kiépítésében, viszont ellenfeleivel szemben (Gyula, az Ajtony-fiák, a Koppánnyal szövetséges Vérbulcs utódok) könyörületes maradt. Mindezt öröklött alkata és vallásos neveltetése egyformán diktálta . . . Igaz keresztény hittel, telt el, és sok, Istennek tetsző cselekedetet művelt. Veres Péter így töprengett a maga Istvánjáról: „...a mai realista tele van jogos kételkedéssel minden történelmi események és személyiségek jó szándékúan pozitív — didaktikus — magyarázatával szemben. Mert vajon nemcsak a szokásos hatalomvágy és a szuverenitásra való törekvés s hozzá a szintén nagyon ismert pártoskodó indulat vezette-e István királyt is, mint a legtöbb ilyen nagy akaratú s hozzá szerencsés uralkodót, s csak mikor már véglegesen birtokon belül került, akkor magyarázták át a szándékait és tetteit a hívei és papjai, akiknek érdekük volt a király nagyra növesztése meg szentesülése? Lehet. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy Magyarország van és magyar nép-nemzet van! A forrás lehet zavaros, az eredmény világos.” Korunkig röpített az István-rajzolgatás, hisz e sorokat úgy húsz éve jegyezte le az író. S ha az Intelmek fejezetekbe rendezett kérés-parancsait, tan áos-j a va sl aitait vesszük sorra, máig görgetésük ugyancsak elkerülhetetlen. Érdemes ugyan meghallgatnunk a történész aktualizálástól óvó okfejtését, például a VI. fejezetről, miszerint e passzus „nem a bölcs nemzetiségi politika első megnyilvánulása, mivel nemzetiségi kérdés a középkorban még nem volt, s így az Intelmek szavai nem értelmezhetők kisebbségekre. Itt inkább a középkori központok »nemzetköziségéből« származó előnyről van szó.” De mert a király ta-6