Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-08-15 / 16. szám
királlyal és korával, valamint a nácsait az atyai érzelmek intelmekké nemesítették, s így az számunkra történeti forrás mellett irodalmi alkotássá is vált, óhatatlan bizonyos képzettársítás, szellemi ide-oda röpködés. István nyomán leemelhetjük például Babitsot, elolvasni, mit írt a magyar jellemről: .. a magyar kevert és állandóan keveredő nép Szent István kora óta s egész bizonyosan már azelőtt is ... Ekként lett egységesebb és mégis sokszínűbb sok más népeknél, lelkében, s a lelkét kifejező kultúrában is ... Itteni nép vagyunk, itt összeverődött fajtákból keveredtünk nemzetté. Életmódunk itt lett olyan, amilyen lett. Képzeletünk, érzésvilágunk, egész kultúránk az itteni tájak és éghajlat színeiből, benyomásaiból, hangulataiból szövődött.” Ha engedi magát az olvasó Szent István' által vezettetni, századokkal későbbi intelmek, útrabocsátók között találja magát. Emitt felkiált, oly nyilvánvaló a bölcsesség azonossága-párhuzama, amott meg a szeretet, a felelősség az ezredéven átívelő kapocss. „A hit tettek híján meghal” — így a Szent István-i Intelem. „Az élet csak úgy éri el célját, ha tetteknek szenteltetik” — szól Kölcsey Ferenc Panainesisében unokaöccséhez, Kálmánhoz. A tett a kulcsszó Széchenyi István intelmeiben is. A döblingi magányából fiához, Bélához írt szeretetteljes korholások a naplóvezetés, a gazdatiszt elszámoltatása, a borászkodás hasznára-szükségességére, a nem szeretem, de kikerülhetetlen dolgok lelkiismeretes vállalására figyelmeztetnek — a család s a nemzet érdekében. Semmi fennköltség, pátosz. A stílus szinte köznapi. Széchenyi szerető szigora, példaadó erkölcsisége mégis a szállóigéket is adó intelmek sorába emeli ezt a művet. ,,A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak” — áll az ezeréves intelemben. Kölcsey ezt mondja: „Idegen véleményt tűrni kevés tud; pedig ki tűrni nem tud, hogyan kíván türetni?” István nemcsak a fiúi kötelmeket, az atya tanítói kötelességét is láttatja. A nevelő féltő gondoskodásának megváltásával is hat ránk, kései utódokra. Mert örök emberi, örök szülői szándék gyermekünket tehetségünk szerint feltarisznyázni. Túl merész-e az ugrás, ha most Németh Lászlóval folytatom: „Az élet nagy boldogsága mellett támolyog el az a szülő, aki erre-arra hivatkozva felhagy a gyermekei melletti házitanítóskodással”? Messzire tévedek-e, ha az is eszembe jut, hogyan biztatgatta ugyanő kisunökáját az ösvény fölé hajló diólevél, az élet tiszteletére? Elkalandozom-e ezeréves tárgyamtól, ha Sütő András nagyapóját is föltűnni engedem, amint író unokáját leckézteti: „— Szivarozol-e? — Muszáj — bólintok bűntudattal. — Nem muszáj! Semmi sem muszáj, csak ami a javulást szolgálja ...” — Ugye, királyi bölcselkedés? BALÁZS ISTVÁN „Hős sem hiányzik, akit költő lantjára vehet fel: / Mert hisz a művészetnek az adhat szárnyakat ismét! / Rajta tehát, hiszen ím neked ontja a tárgyat a bőség, / Válassz és végy föl lantodra egyet a sokból, / s a jelenet ékesszavú ajkad cserbe ne hagyja!” (Janus Pannonius: Dicsőítő ének). Ezekkel a sorokkal hívogatta az érdeklődőket első közgyűlésére az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság, amely a honfoglaláskor előtti időktől az 1500-as évekig terjedő időszak magyar műveltségének megismerését, ápolását, értékeinek továbbadását tűzte zászlajára. Különböző foglalkozású, ugyanakkor hasonló érdeklődésű emberek társultak arra, hogy egymással és szakemberekkel tanácskozva — még inkább beszélgetve — népszerűsítsék népünk feledésbe merült, illetve feltárt, de kevésbé ismert örökségét. Az ötlet egy huszonéves fiatalemberé, Bóta Lászlóé, aki már gyermekkorában vonzódott a magyarság történetének kezdeteihez. Bújta a könyveket, kutatta a forrásokat. Nem lett belőle tudós történész vagy régész, Vendéglátóipari Főiskolát végzett, egy nagy vállalat konyháját vezeti. Szabad idejében azonban tovább hódol régi szenvedélyének, ám nem szobájába zárkózva, hanem a közösséget keresve. Számos hasonló érdeklődésű társsal való megismerkedés vezetett el az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság megalakításához. A mosolygós, szőke fiatalembert saját „érdemeiről” hiába faggatják. Szerényen, a háttérben maradva látfut, szervez. A társaság ügyvezető titkáraként különösebb reklámot csapnia ma már nem kell, mivel csakhamar kiderült: mennyire érdekli az embereket a magyarság ősi kultúrája. Az első közgyűlésen a társaság elnöke, Benda Kálmán történész előadásában a honfoglaló magyarok műveltségéről beszélt. A magyarság Európa és Ázsia határáról hozta műveltségét, amelynek értekeit — a közhiedelemben élőnél fejlettebb voltát — a régészeti leletek folyamatosan igazolják. Sokatmondó az a tény is, hogy a középkori Magyarországon, amikor tatár-, törökdúlás és belső viszálylkodás nyomorította az embereket s az országot, mintegy negyvenkétezer kódex létezett! A fennmaradt középkori Pray-kódexben már kottavonalakat is használtak. A már megjelentek mellett, még számos fennmaradt mű kiadása, mai magyarra ültetése is elősegíthetné, hogy ismertebbé váljon: milyen színes, gazdag eleink kulturális hagyatéka. Az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság természetesen a bizonyítható tények alapján, a romaniticizmus kiküszöbölésével kívánja végezni ismeretterjesztő munkáját, önfenntartóak, azaz a saját erejükből, minden intézményes támogatás nélkül működnek. Bárkit szívesen látnák tagjaik sorában, akit a régi magyar kultúra kérdései érdekelnek. (Jelentkezni a következő címen lehet: Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság, 1476 Budapest, Pf. 152.) Bár a vezetőség tagjai sorában „érdeklődő laikusok” is vannak, az egyes szekciók vezetői történészek, régészek. Egy-egy szekció foglalkozik a honfoglalás előtti kortól a honfoglalásig terjedő időszakkal, a honfoglalás és az államalapítás korával, István király és a reneszánsz korával, a gótika magyarországi hatásával, Mátyás kézművességgel. A társaság első összejövetelén Vékony Gábor régész, a szarvasi ásatás során fellelt tűtartó magyar nyelvű rovásírásos feliratának megfejtéséről tartott előadást. Ha a további kutatások is hasonló eredményeket hoznak, mint ez a lelet — mondotta —, bizonyíthatóvá válik László Gyula sokat vitatott kettős honfoglalás elmélete. Vékony Gábor történészi, egyben szekcióvezetői hitvallása: múltunkat, magyarságunkat nem tagadhatjuk meg, mert enélküi más népeket sem érthetünk. Kubinyi András történész arról beszélt, hogy Magyarország fejlettségbenhatalomban a reneszánsz korban állt a legelőkelőbb helyen az európai birodalmak sorában. Ö azt kutatja, vajon hogyan következhetett be mégis Mohács? 1990-iben lesz Mátyás király halálának 400. évfordulója, szeretnének erre az alkalomhoz méltón felkészülni — mondotta a „Mátyás király szekció” vezetője. Anyagi támaszt — a tagdíjakon túl — a kézművesektől remél a társaság. Vezetőjük, Hajdú Gyula elmondta, hogy olyan, a vizsgált korok motívumkincséből merítő tárgyakat várnak kézműves tagjaiktól, amelyeket szívesen megvásárol a közönség. Láthattunk is néhány szép ékszert, amelyek színben és díszítésben az 500— 1000 év előtti „divatot” elevenítik fel. A társaság azt is céljának tekinti, hogy mind többen megismerjenek valamit saját szakmájuk ősi formáiból, fogásaikból, például azáltal, hogy a szakmatörténeti munkákban az „ómagyar kor” alkotásairól is szó essen. Az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság (klubszerű életet szeretne kialakítani. Kiállítások szervezése, közös kirándulások is szerepelnek a tervek között, s amint az alakuló közgyűlésen is kitűnt, további ötletekben sem lesz hiány. ZIKA KLÁRA 7