Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-07-11 / 14. szám
PALACKBAN amire egész életében készült Csakhogy nincs menekvés: a törődött, beteg ember menthetetlen, élete rendezhetetlen, - de nem Így az életműve. Mert a nagy mű igenis megvan, a szintézis létrejött, csakhogy nem egyetlen alkotásban, hanem az életmű egészében. Életműve paradoxon a: a készülődés maga a kész alkotás. A maradondó, amely irodalmunk klasszikusai sorába emeli. Az ellentmondások gyújtópontjában áll. ő a „coincidentia oppositorum", az ellentétek keresztezési pontja, ahogy a középkori bölcs, Cusanus tanítja az emberről, és ahogy utóbb magyarul 'Vas István értelmezi. Átéli mindazt az ellentmondást, amit kora érzékeny idegzetű emberei megérezhettek, és kifejezi mindazt, ami joggal félelemmel tölthette el őket. És mindez a mélységes félelem, zavartság, kiúttalanság, elkeseredés áttevődik nála miniatűr műfajok csillogásába. Nem a filozófia, nem a publicisztika és nem is a nagy terjedelmű regényciklusok akkor divatos formáiban mondja el érzésvilágót, hanem ezzel a művészi dekoncentróltsággal. Dekoncentráltság? De hiszen írásai a legtökéletesebben megkomponált remekek! Nemisírásaiban jelentkezik ez, hanem az életmű egészének tökéletes mozaikokra bontott világában. A „minden egész széttörött” életérzés ad absurdum vitele ez, alkalmazása o személyiségre, az életműre, arra, amire leghiúbb az ember, amit legjobban félt az író. A széttörtnek látott valóságot már csak széttört életműben tudja visszaadni. Fájdalmas kiábrándultsága, magónyérzete, a lélektől lélekig vezető út megszakadása feletti bánata - kabarétréfákban tör utat magának. Gúnyos szatírája pedig néha prófétai fájdalommal telítődik. Az őrültség szélén jár, de ez nem betegsége, hanem metszőén reális gondolkozású agyműködésének eredménye, amely mindent a maga, díszletektől megfosztott valóságában lát Életműve: a szecesszió és az új tárgyiasság keresztezési pontja. Humor, szórakoztatás lenne ez? Egy világ haláltánca tárul elénk, amelynek félelmes karmestere a rettegés. Mitől? A pusztulás kiváltotta embertelenségtől. Mégsem ez Karinthy végszava. Életművének üzenete furcsa, hosszúsoros, epikusán ömlő kései verseiben fogalmazódik meg. Történeteket mond el, látomásos helyzeteket bont ki, hogy bemutathassa: a korában vergődő és reménykedő embert. Tudja, hogy eljön a katasztrófa és hogy halandó az ember. Ugyanakkor benne él a századkezdet optimizmusa, és a gyermeki ártatlansággal hívő emberség. Az ember mindig metszéspontban áll: éppen vesztes, mégis csodára képes. Halandó, aki utódaiban folytatódó. Okos érvei vannak, hogy nincsen remény, verse mégis azt sugározza, hogy az ember óriási erőfeszítéssel úrrá lehet végzetén. Nyomot hagyni a világbon, - ez az ambíciója verseiben az embernek, és réme: nyomtalanul eltűnni. Amit ő vállal magára: az emberség kisugárzása, a kézfogás a jóra. Talán a leggyakrabban idézett klasszikusunk. Mégis mennyire ismeretlen. A legmaibb máig költészetünkben újra és újra találkozhatunk a Karinthy-versek motívumaival. Meg merem kockáztatni: nem azért, mert annyira ismertek, éppen azért, mert - verseinek is néhány összegyűjtött kiodása ellenére - ismeretlenek. Újra és újra felfedezik, amit ő már felvetett, megidézett, eisiratjók, amitő - előre - elsiratott. A harmincas évek termése, a halála idejére összegyűjtött második verskötete húsz darabból áll. Az Üzenet a palackban címet adta. Ideje ezt a palackot is feltörni. KABDEBÓ LÓRÁNT KARINTHY FRIGYES Kudarc Így jár, ki csak rajong és nem vigyáz, Ki a gyönyörről már előre részeg — Ha hozzájut, elvéti az egészet És nyílt színen kitör a lámpaláz. Álmodtál Rhodust, szörnyűt és merészet, Szárnyadnak szűk volt szűz rózsád, Shiráz Most itt az árok s a hideg kiráz S kietlen kút a pelyhes rózsafészek. Süllyednék el, sülnék pokoli nyárson Inkább, mint ez a béna, bamba száj — Itt lenni véled és nem lenni boldog! Fojtott kacajtól borzong sima bársony Bőröd s a zugban reszket a homály: Vihognak piszkos, szemtelen koboldok. Lecke Megcsókoltalak, megmutatni, Hogyan kell nékem csókot adni. Megfúltál, úgy öleltelek, Mutatni, hogy ölelj te meg. És sírtam is, ölelve térded, Mert tudtqm, hittem, hogy megérted, Bő könnyeim, a könnyű bért, Mit értem ontsz, a könnyekért. Eldobtam mindent — íme, lásd, Hogyan lehet szeretni mást, Kiért mindent százszor megadnál, Ezerszer jobban önmagadnál. Kész vagyok meghalni miattad, Hogy élj, hogy meg ne halj miattam, Ahogy hiszem, hiszen mutattad. Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad, Csak az kap ingyen, aki ingyen ad. Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e — Mindössze ennyi volt a lecke, Mindössze ennyi volt a titok, De jaj neked, ha nem tudod. Jaj néked, hogyha az egész Szabály és példa kárbavész — Jobb lett volna meg sem születni Nékünk, mint egymást nem szeretni. Az így írtok ti című kötetből Babits Bihály Született Szekszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szekszárdra, nehogy „Szekszárdon Születtem. Színésznőt Szerettem” című leendő versében az alliterációt elrontsák. Már hatéves korában egészen fejlett nyelvezete volt: az iskolában fél kézzel, harmincezer olyan magyar szót tudott fölemelni, ami „B”-vel kezdődik, míg iskolatársainak a fáradtságtól már kilógott a nyelvezete. A fogarasi elemi és a verseci főgimnázium nyolc osztálya jártak beléje, azonkívül nála végzett a budapesti tudományegyetem filológiai fakultása. Majd a techni* Az eredeti ,,Mihály’-t belügyminiszteri engedélyivel ..Bihály”-ra változtatta költőnk azzal a megjegyzéssel. hogy tehetségtelen keresztapja nem gondolt az alliterációkra. kára került, ahol több szabadalmat nyert, újfajta alumínium ige-kötők-szó-csavarok-és kettőstfedelű mondatszerkezetre, melyek Edisonnak „A modern verstechnika vívmányai és a villamos nagyanyacsavar” című munkájában is fölemlítvék. Nyersei nyőleg a Nyugatnál nyelentek meg: legutolsó kötete a „Főtisztelendő úr, kérem, az esti takarmányszállítás minden valószínűség szerint megérkezik” című, hosszú feltűntést keltett. Futurum exactum Plútó e torzót márványból szoborta 0, torzók torza, bőrző Dunakorzó 0, korzók korza, őrző dunnaorzó Mint ferde torta és retorta. De Afrikában fű az antipasszát És négerek masszáinak pántlimasszát És ott az ég oly régi, égi méla S tán pápuákon pengetnek poros fát S nem lesz Nyugat már, sem Fenyő, sem Osvát S még él Balázs, meg él a méla Béla. AZ ELKÉPESZTŐ József Attila Pünkösdi kolbász Mennyei kolbászok Döf ölödnek szívesen, Gyémántlencsét rágott Két fúrása szivemen Hóttig heverészek, Egyszer se hibázok, Hótom után angyalokkal Vígan parolázok. 21
