Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-05-16 / 10. szám
A változás újkeletű. A nyolcvanas évek elején korai nyugdíj következik, és ez a nyugalom meghozza az igazán aktív éveket. Török János újra festeni kezd, és dr. Bánszky Pálnak, a kecskeméti megyei múzeum igazgatójának biztatására a festegetés egyre tudatosabb alkotássá érik. Hamarosan „fölfedezik”, újságok közlik képeit. 1985-ben a vajai Vay Ádám Múzeumban rendezik meg sikeres kiállítását, tavaly ősszel pedig Kecskeméten a Naiv Művészek Múzeumában nyílik tárlata. Büszkén mutatja a vendégkönyveket és falusi plébánosok leveleit. Vaján egy új kápolna díszítését ajánlják fel neki, Geszterédről pedig Jézus mennybemenetelének megfestésére kérik. A baktalórántházai plébános (ő felel a vajai kápolnaépítésért) egy mondatot is ír, ami valószínűleg Török János művészetének lényegére tapint: a szárnyas oltárral kapcsolatban azért gondoltak őrá — mondja a levél —, hogy ,,a falusi hívek is magukénak érezzék, és szeressék a képeket”. Török János képeinek megértéséhez ugyanis nincs szükség művészettörténeti tanulmányokra, bonyolult összefüggések, netán hátsó gondolatok, „üzenetek” megfejtésére. A képek önmagukért beszélnek. Egy olyan világban, amikor minden — az emberi kapcsolatokat is ideértve — egyre jobban ^lgépiesedik, és nincsen olyan tv-híradó, amelyben valamilyen erőszakos cselekmény képsorait ne látnánk, ezek a festmények vidámságot sugároznak, azt a fajta békességet, derűt, amire bizony ki vagyunk szomjazva. 1. Téli este 2. A tél ölöméi 3. Vasárnap délután 4. Megjöttek a gólyák 5. Jézus és tanítványai 6. Csongrádi tanya 7. Csendélet GABOR VIKTOR ÉS GADANYI GYÖRGY REPRODUKCIÓI Szinte természetes, hogy a kései pályaindulású alkotó is derűs ember. A képek derűje, a színek, a fények, a megmerevedett mozdulatok világa azonban kínlódás közepette születnek. Nemcsak azért, mert Török János az aprólékosságig gondos festő. De olyan dolgok miatt is, hogy például a festékesboltban ma sem tudja mindig, pontosan mit és miként kell kérni. Festőművész barátai-ismerősei nincsenek. A küzdés azonban megéri: ezt bizonyítják a kritikák, a siker. „Műítészkedés” helyett idézzük fel a kecskeméti vendégkönyv néhány jellemző beírását: „Borzasztóan aranyosak a figurák.” „Végre láttam azt, amiről nagyapám anynyit mesélt!” „Szívszorítóan szép gyerekkori emlékek ébredtek fel bennem.” „Jópofa a kiállítás.” És egy nagyon tömör, de azért sok mindent kifejező, mókás bejegyzés: 17
