Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-05-16 / 10. szám
A közkedvelt gyógyhelyről, Párádról edzett autósokat is próbára tevő hajtűkanyaros út vezet a kicsi palóc faluba, Bodonyba. Az egyik kanyarban feketeruhás, idős parasztasszony jelez a kezével. Szokatlan a kézmozdulat, nálunk csak a balatoni sztrádán mindennapos a stopolók látványa. A néni kényelmesen elhelyezkedik a kocsiban, nem kell noszogatni, szívesen és ízesen mesél. — Négy éve jöttem haza Kanadából. Tudja kedvesem Bodony szegény falu volt, a férfiak Somogyba szegődtek el summásnak. Mások a szegénység elől Amerikába menekültek szerencsét próbálni. A faluban nincs talán egy család sem, akinek ne lenne rokona odakint. Az én uram is nekivágott ... Húsz évig neveltem egyedül a gyerekeket. Egy idő elteltével persze már az apjuk is segített, küldte a pénzt. Amikor felneveltem mindet, elmentem utána. 32 évig éltünk kint együtt, öregségünkre haza akartunk jönni, de már csak én jutottam el Bodonyig. Kistafíroztam minden, gyerekemet, most már nyugodtan élhetek, amíg még lehet. Na, Isten áldja magukat, megérkeztünk. Fiatalosan és gyakorlottan kiszáll a kocsiból, s átvág a kisközön... Minket is várnak már a kapuban. Friss élményeinket rögtön elújságoljuk Kovácsné Kiss Julónak, akihez látogatóba jöttünk. — Nekünk ez természetes — mosolyog —, hiszen állandóan jönnek-mennek a rokonok. Az én nővéreim is éppen látogatóban vannak odakint. A templomunk renoválásához is hozzájárultak az Amerikába elszármazott bodonyiak. Az 1200 lakosú Bodony 700 éves, Bodonyi divatozók 8
