Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-27 / 26. szám
Magyar filmeseknél rrcoLLi/y/oodDCLfL ry'árba került az egész, de tízmillió dollárt hozott a forgalmazónak. Ez 1966-ban történt, tehát pont tíz év telt el, amíg végre megcsinálhattam az első játékfilmemet. Ezzel a rendezővel, Robert Rushsal egyébként ezután még vagy 5-6 filmet csináltunk. Igen igényes rendező, s minden további filmje már valami komoly szociális problémával foglalkozott. Ezek az igényesebb filmek hozták a többi jó munkát. így kerültem kapcsolatba Peter Bogdanovich-csal is, akivel először 1967-ben forgattam a „Targets” című filmet. Azóta már vagy hét filmet csináltunk együtt. — De közben csinált egy csomó „motoros” filmet is. —- Igen. De ezeknek is megvolt az értelme, hiszen ezek nélkül nem valószínű, hogy Peter Fonda felkér az „Easy Rider” forgatására. — Hogyan került a filmbe? — Amikor a „Szelíd motorosok” egyáltalán szóba került, én éppen úgy éreztem, hogy már alaposan kivettem a részem az ilyen motoros filmekből. Jobb és komolyabb dolgok után akartam nézni, és nem volt kedvem több motoros filmhez. Ügy éreztem, ha mégegyszer motorzúgást hallok, megőrülök. Végül is a főszereplő. Dennis Hopper személyes varázsa miatt döntöttem úgy, hogy mégis elvállalom. — Ez a film tette világhírűvé. Ettől kezdve már könnyen mentek a dolgok? — Ekkor még mindig nem voltam szakszervezeti tag, de a társaság, amellyel a „Szelíd motorosok”-at forgattuk, következő filmjét, az „Öt könnyű darab”-ot is velem akarta csinálni. Ultimátumot adtak be a szakszervezetnek, hogyha nem vesznek fel, akkor a szakszervezet nélkül fogják megcsinálni a filmet. Felvettek és ezután arra eszméltem, hogy egyfolytában dolgozom. Neves rendezőkkel, jobbnál jobb filmekben. És majdnem mind siker lett... — Ha jól tudom, „üres óráiban” — hasonlóan Zsigmond Vilmoshoz — ön is készít reklámfilmet... — Igen. De nincs saját vállalatom, mint Vilinek. — Ezt kizárólag pénzkeresés miatt csinálja? — Őszintén mondom, hogy csak részben ezért. Először inkább azért vállaltam, mert nagyon jó gyakorlási lehetőség volt. Most inkább azért csinálom, mert ugyan itt is filmes eszközökkel dolgozom, tehát van film, kamera, világítás, de a gondolati megközelítés merőben különbözik a játékfilmtől. Egyegy beállításra két másodperced van, s ezalatt ki is kell fejezni egy gondolatot. A reklámkészítés annyira trenírozza az embert, hogy amikor visszamegyek játékfilmet csinálni, akkor ott nem csinálok semmi feleslegeset. — Milyen filmet forgat legközelebb? — Most mutatták be legutolsó filmemet a „Legális sasok”-at (Legal Eagles) Robert Redforddal a főszerepben, legközelebb pedig Peter Bogdanovich-csal forgatok New Englandban. Vele olyan a kapcsolatom, hogyha felhív, ekkor és ekkor kezdődik a forgatás, ha nincs más munkám, azonnal igent mondok. Soha nem vonom kétségbe ízlését, különösen a „Mask” című film óta. Jelenet az Easy Rider című filmből Elek Zoltán az 1985-ben készült „Mask” című film maszkmesteri munkájáért Oscar-díjat kapott. — Eredetileg is erre a pályára készült? — Nem mondhatom, hogy ötéves koromtól fogva maszkmester szerettem volna lenni.. . Családomban mindenki orvos volt, és azt gondolták, én is az leszek. Ennek azonban egy dolog mindenképpen gátat szabott, mégpedig az, hogy utáltam iskolába járni. Anyámnak volt egy kis kozmetikai szalonja, a gimnázium után kézenfekvőnek látszott, hogy kozmetikus tanulónak menjek. Magyarországon nem lehetett másképp a sminkes pályára bekerülni, csak úgy, ha valaki kozmetikus, vagy fodrász szakképzettséggel rendelkezik, így a kényszer szülte szakmaválasztásom adta az ötletet, hogy maszkmester legyek. — Volt valamilyen kapcsolata a családnak a filmszakmával? — Az égvilágon semmi. De rájöttem arra, hogy nem akarok egész életemben nőket masszírozni. — Az ötlet megfogalmazódása után hogyan került be a filmszakmába? — Elkezdtem házalni a különböző magyar színházaknál, a televíziónál és a filmgyárban, de hasonlóan az amerikai mondáshoz, mindenütt azt mondták, hogy ne hívjál minket, majd mi hívunk téged. Mivel még nem volt bennem igazán tudatos az elhatározás, hogy csakis maszkmester lehetek, nem zavart, hogy nem hívtak vissza. De egyszer azután szóltak, hogy beiratkozhatok egy tanfolyamra. Ez volt az első alkalom, hogy megnyitották a szakmát „civilek” előtt is. — Hány embert vettek fel a tanfolyamra? — Három férfit és egy nőt, aki egyébként a feleségem lett. őszintén szólva csak az iskola elkezdése után pár héttel lettem a szakma bolondja. A hároméves programot két év alatt végeztem el és amikor kikerültem, viszonylag hamar önállóan dolgozhattam. — Mit jelentett az önálló munka? — Általában a szakmában tíz-tizenöt évet kell eltölteni második számú maszkmesterként. De én már négy-öt év után önálló maszkmesterként dolgoztam. — Kikkel dolgozott együtt? — Gál Istvánnal, akivel Cannes-ban díjat is nyertünk, aztán Zolnayval csináltunk két filmet, Sándor Pállal pedig akkor kezdtünk volna dolgozni, amikor kijöttünk. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy egyik bátyám, aki New Yorkban élt, súlyos vesebeteg lett. Először anyám jött ki, de kiderült, hogy cukorbeteg, ezért nem adhat neki vesét. Az idősebb bátyámmal, aki most is Magyarországon él, 1967-ben jöttünk ki. A különböző vizsgálatok után úgy döntöttek, hogy az idősebbik bátyám egyik veséjét ültetik át. Sajnos ez csak három évig működött és ekkor én újra kijöttem az esetleges következő átültetéshez. Végül erre nem került sor, mert a bátyám meghalt és mi akkor a feleségemmel úgy határoztunk, hogy itt maradunk szerencsét próbálni Ennek idestova tizenhét éve. — Azonnal a filmszakmában helyezkedett el? — Először New York mellett egy öregek otthonában, majd Kaliforniában egy kozmetikai szalonban dolgoztunk. Állandóan azon 14
