Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-12 / 24-25. szám
kólára nem vették fel, a következő években bejárta Nyugat-Európát, hosszabb időt töltött Olaszországban. Közelebbről megismerkedett az itáliai festészettel és beleszeretett Firenzébe — ez eldöntött mindent. A reneszánsz hatása végigkísérte életét. Győrből indult el az a ragyogó pálya, amely a világhírhez vezetett, s itt áll most a művészetét bemutató Borsos-ház, a Káptalan-dombon. Amit ma itt látunk, mindent elmond a művészről. A hatalmas bronzkapun belépve, a rózsát osztó Primavera (Tavasz) bronzfigurája hívogat egy kis zöld zugból. A 15. századi gótikus épület — amely mai formáját az 1970-es években végzett káptalan-dombi műemléki rekonstrukciós munkák során kapta — méltó háttere a kiállított műveknek. A házban egy játékos Delfin márványszobra, virágok, örökzöldek fogadják a látogatót. A festmények, grafikák, domborművek és érmek elrendezése a művész kívánsága szerint történt. Festményein győri utcarészletek, a Káptalan-domb épületei elevenednek meg, szobraiban a születés, a szerelem, a megújulás egyedülálló megfogalmazásával találkozunk. Barátairól készült portréi közül itt találjuk Illyés Gyuláét, Egry Józsefét, Szabó Lőrincét, Németh Lászlóét, Radnóti Miklósét. Egy érdekes, festett szoborportrét is láthatunk a művész feleségéről. Borsos Miklós vallomása szerint pályája ívét foglalja össze ez a szobor: először festő volt, aztán szobrászkodni kezdett, s ma viszszanyúl a görög archaikus időkig, amikor kifestették a szobrokat. Követ, márványt faragott, rézdomborításokat kalapált, később az éremvésésben is a legjobbak közé emelkedett. Száznál több érmet láthatunk a Borsosházban, többségük személyes vonzalomból készült portré — barátokról, mesterekről, példaképekről. A Tihanyi-hegy oldalában álló Borsos-házról, s a művész feleségének alkotásáról, a különleges szépségű kertről sokan megemlékeztek már, méltatták elragadtatott csodálattal. A toscán-ház szépséget és harmóniát sugároz. A kertben sétálva nemcsak a toronymagasságú tuják, érdekes bokrok, fák, pompázó virágok, egyéni szépségű szobrok mesélnek a ház lakóiról, hanem a meghitt búvósarkok, a szőlőlugas a mester saját f aragású kőoroszlánjával. A vendégsarkok egyre árvábbak, a vidám baráti körből hiányzik már Egry József, Szabó Lőrinc, Déry Tibor, Németh László, Lipták Gábor, Illyés Gyula. — Állandó ugratás, játék volt minden együttlétünk — idézi emléküket mosolygó szemmel Borsos Miklós. — Most sokkal többet meditálok, nézem a műterem melletti szilvafát benépesítő seregélyeket. A meditálás a munkámhoz tartozik, először bennem születik meg a mű, a gyakorlati kivitelezés már nagyon gyorsan megy. Délután nem dolgozom, olvasok, hegedülök, vasárnaponként kamaramuzsikálunk. Nézem a kezét... Tizennyolc évig vésnökként dolgozott, s az ujjai most is érzékenyen bánnak a hegedű húrjaival. Eszembe jut, milyen nagy hatással volt rá a flamand festő, Frans Hals képe, amely egy kesztyűt tartó kezet ábrázol. — Ilyent ember még soha nem festett — mondta. Egy tömbből faragott ember ... — Talán azért mondták ezt rám — gondolkozik el a mester —, mert a tetteim, ;vagy a szavaim mögött mindig ugyanaz a magatartás húzódott. Nem alkalmazkodtam soha divathoz, mindig a magam útját jártam. Mondanivalóm volt a világról, mindazt, ami az életművem, ezért csináltam. Arra való a világ, hogy az életünket tartalommal töltse meg. Ezzel a tartalommal élni nagyon nehéz és szép feladat, s nincs áldozat nélkül. Emberről, világról, növényről, kőről, vagyis mindarról, ami körülvesz, véleményem van — ebből fakad a mondanivalóm. (Zika) FOTO: GABOR VIKTOR 17 ISI!
