Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-11-22 / 23. szám
Arab, bizánci és nyugati források elődeink nyelvéről A „mogyerik" kendéje és gyulája A (honfoglalás előtti századot a magyarság a Fekete-tenger északi partján élte át, a normann—arab—bizánci kereskedelem fontos útvonalán, így nem csoda, hogy iaz arab—perzsa s a bizánci (kelet-római) görög kútfők hagyták ránk az első föl jegy zéseket eleinkről: viseletűkről, életmódjukról, harcmodorukról. Az V. századi Priszkosz rétor (szónok) nevét jól ismerjük Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című híres történelmi regényéből. Briszkosznál olvashatunk először az onogurokról s ugorokról, kik közül az előbbiektől ered a magyarságnak idegeneknél használt Hungar(us), ungar stb. neve. A 463 körüli állapotokról szóló műve a népvándorlásról így tájékoztat: „Ebben az időben a keleti rómaiakhoz követséget küldtek a szaragurok (fehérugorok), az ugorok és az onogurok, amely népek elvándoroltak saját lakóhelyükről, minthogy harcba bocsátkoztak velük a szabirok, akiket az avarok űztek el, akiket viszont az Óceán partvidékén lakó népek késztettek arra, hogy más vidékre költözzenek.” (A szabirok török nép volt, az Óceánon pedig a szerző az Északi- Jeges-tengert érti.) Az arab Ibn Ruszta és Gardizi — mintegy fél évezred múlva — így tájékoztat eleinkről: „A magyar pedig a türkök egyik fajtája. Főnökük 20 000 lovassal vonul (lovagol) ki. Főnökük neve K.nde (Künde vagy Kende). Ez azonban csak névleges címe királyuknak, minthogy azt az embert, aki királyként uralkodik fölöttük, Dzs.la-nak (Dzsila vagy Dzsula, Gyula) hívják. Minden magyar a Dzsila nevű főnökük parancsait követi a háború dolgában, a védelemben és más ügyekben.” A magyar népnév ezekben az arab kútfőkben m(o)dzsg(e) rijje alakban fordul elő, s ebből egy mogyer alak következtethető ki. A mogyer, megyer eredetileg a honfoglalók vezető törzsének neve volt, s e törzs megtelepedésének máig élő nyelvi emlékei a főváros körül Békásmegyer, Káposziásmegyer, Pncsmegyer, de van pl. Nagymegyer, Megyeres a Csallóközben, s Vasmegy er Szabolcsban, Bábonymegyer Somogybán stb. Az arab kútfőkben föltűnő magyar népnév alkalmasint összetett szó, előtagja a magy azonosnak látszik a rokon vogulok saját népnevének, a manysi-nak tövével, az pedig a many, egy nemzetségi törzs neve volt (s talán összefügg az „ember” jelentésű indoeurópai Mann, man szóval); a név második elemében „férfi” jelentésű ősi, finn-ugor er, éri szavunkat ismeri föl a nyelvtudomány, amely a férfi férj szóban is ott lappang s alighanem az eredetileg összetett ember szó végén [em-f(b)eri „nő+férfi”] is ez lapul. A kende (kündü) s a gyula viszont az Ótörök nyelvekből fejthető meg; az előbbi ma már nem él, csak vezetéknevekben, a gyula ellenben keresztnévként (s több helynévben). E név alapja egy „fáklya” jelentésű ótörök yula lőhetett. A kende közelebbről kazár eredetű, s azt jelentette: „tisztelt, tekintélyes, tisztelettel teljes”. A bizánci források közül a magyarságról legbecsesebb Bíborbanszületett Konstantin császár tudósítása A birodalom kormányzásáról című munkájában, amelyet 950 körül fia számára írt, s a benne foglaltakat közvetlenül az udvarában megfordult magyar vezérektől (így Árpád unokájától, Termacsu-tól), s a magyarokhoz küldött követektől is szerezhette. E mű a X. századi magyar nyelvről is — elsősorban földrajzi és személynevek formájában — becses adatokat tartalmaz. A 38. fejezet -részletesen foglalkozik a magyarokkal, akiket következetesen „türk”-öknek nevez. (A türkök török nép volt, s a VI. század közepétől a VIII. század közepéig a Káspi-tengertől a Fekete-tengerig hatalmas birodalmat tartott fenn, amelybe elődeink is beletartoztak: így mehetett át nevük az ott élő magyarságra.) „A türkök népe régen Kazáriához (a török nyelvű kazár birodalomhoz) közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levediá-nak neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedi-nek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának hívták ... Amikor a türkök és az akkor kangarnak nevezett besenyők közt háború ütött ki, a türkök hadserege vereségét szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett (le, a másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedival nyugatra ment lákni, az Etelküzü nevezetű helyekre, amely helyeken mostanában a besenyők népe lakik.” E Levedi név, Álmos vezértársánák neve, finnugor eredetű lehet (akárcsak a Megyer törzsé: a lesz ige tövéből fejthető meg, a -d kicsinyítő képzővel olyasmit jelenthetett „levőcske, létező, aki van”, illetve: „származék, atyafi”. Ugyanilyen eredetű, s hasonló jelentésű ‘lehet Árpád egyik fiának, Leventé-nek neve (a bizánci császár művében Liüntika alakban fordul elő, mint látni fogjuk). Előbb azonban Levedia mellett itt van még a magyarság második hazájának neve, Etelköz (a bizánci császárnál: Atelküzü). Első eleme a „folyó” jelentésű török etil (a törökök a Volgát Etil-nek hívják, de a Dubnicai krónika szerint a Dnyeszter neve is Etel volt, még Nagy Lajos király korában is, s e szóval jelölték a Dont is, ahogyan általában a nagyobb folyókat, folyamokat). A köz — eredetibb, végmagánhangzós, „tővéghangzós” alakjában kiizü — ősi finnugor örökségünk, amely a rokon nyelvekben máig él „közép”, illetve „valaminek a közepe” jelentésben. Ugyancsak Konstantin császár munkájában esik szó Álmosról, Árpád atyjáról is. Álmos nevének eredetére -két magyarázat is van: egy török s egy finnugor, s hogy mind a két lehetőség elképzelhető, annak a magyar-Vándorló magyarok ság akkori kétnyelvűsége az alapja. Ha a név török eredetű, azt jelenti: „magasztos”, ha viszont magyar, akkor ősi álom szavunk származéka, ilyesféle jelentéssel: „álombéli, megálmodott”; ugyanis a monda szerint, amelyet első történetírónk, III. Béla király névtelen jegyzője, Anonymus hagyott ránk, anyja, Emese álmot látott, miszerint dicső fejedelmi nemzetség elindítóját hozza majd világra. Bíborbanszületett Konstantin császár fölsorolja a magyar törzsek nevét; „Első a kabaroknak a kazároktól elszakadt törzse, második a Nyeki-é, harmadik a Megyeri-é, negyedik a Kürtügyermatu-é, ötödik a Tarján-é, hatodik Jeneli, hetedik Kéri, -nyolcadik Keszi. És így egymással összeolvadván, a kabarok a itürkökkel a besenyők földjére telepedtek le.” — Minderről érdemes megjegyezni, hogy Megyer — s -talán Nyék és Kürt — nevén kívül a többi törzs török nyelvekből fejthető meg. Ami Árpád nevét illeti: a lónevelő népeknél az árpa nagy becsben álló, fontos növény volt, szívesen adták nevét fiaiknak: Bokhara történetében szerepel egy Árpa -nevű kán; a -d kicsinyítő képző azonban már magyar — finnugor — a török eredetű szó végén (e képzővel lett pl. az apró-ból apród; az Arpád-nak megvan a párja is a régi magyar névadásban, a szintén török eredetű gabonanövény nevéből, a búzá-ból képzett Búzád). Nyélvünk eleddig említett ősi szavai mind tulajdonnevek — személy-, illetve földrajzi nevek. Az első följegyzés magyar ajkakról föl-hangzó közszóról — jellemző módon: harci kiáltásról — egy nyugati forrásban maradt fenn, a -longobárd nemesi családból származó Liudprandnál, aki korábban 11. Berengár király kancellárja volt Észak-Itáliában, s ebben a minőségben járt követségbe 949-ben Bíborbanszületett Konstantin császár udvarában is. Később a már Ottó király udvarában működő kancellár Frankfurtban, 958-ban elkezdett, latinul írt művében, a híres merseburgi ütközetről ír-v-a említi a m-agyarök csatakiáltását: „Haladék nélkül megkezdődik az ütközet, és a keresztények oldalán -gyakran hallatszik a szent és csodálatos Kyrie eleison, »Isten irgalmazz« -kiáltás, míg amazok oldalán a csúf és ördögi hűi, hűi.” A 960-ban lejegyzett „közszó” — indulatszó — után következő nyelvi adataink már hazai nyelvemlékekben bukkannak föl. SZILÁGYI FERENC LÁSZLÓ GYULA RAJZA 10
