Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-08-18 / 16. szám

A magyar írásbeliséget, akárcsak az írott forrásokra támaszkodó ma­gyar történelmet lényegében a hon­foglalástól, Európában való megte­lepedésünktől szokás számítani. A magyar nyelv és műveltség azonban az európai új hazában mindössze 1100 évet élt (s ha a „kettős honfoglalás" föltevését elfogadjuk, akkor is csak legföljebb 1300 évet), s az őstörténet, a több ezer éves „elő­­idők" kelet távoli pusztáihoz s nyelvi kohó­jához kötik. Erről a keleti örökségről gyak­ran megfeledkezünk. Ez a Kelet nem csak Dél-Oroszország fü­ves sztyeppéit jelenti: a szálak a bolgár-tö­­rökség révén messzebb, egész Belső-Ázsiá­­ig vezetnek, ahol a törökség bölcsőhelye volt. A rovásírás egyik legősibb, bizonyítható­an keleti örökségünk, amelyet a latin betűs írás ugyan kiszorított a kereszténység fel­vételével, de - főleg Erdélyben - még a XVI. században is használták, sőt - különö­sen a diákok - titkos írásként éltek vele a későbbi időkben is. Aki a Balaton északi oldalán utazik, ne mulasszon el megállni Balatonszepezden a Sebestyén-villánál: az autóút mellett rovás­feliratos, érdekes emlékoszlopot talál, a ház egykori lakójának, a kiváló néprajzkutató­nak, Sebestyén Gyulának emlékére, aki 1915-ben hatalmas munkában összegezte az ősi magyar rovásírásról addig ismerte­ket. Az elmúlt hét évtized alatt szerencsé­sen több új rovásemlék is előbukkant, több dolgot másképp látunk, értelmezünk, de ez nem csökkenti a tudós úttörő munkájának érdemét. Ősi, eredeti írásunkat először IV. (Kun) László király udvari papja, Kézai Simon említi krónikájában (amelyet aztán a Bécsi Képes Krónika is átvett): „Zekuli. . . cum Blackis in montibus confinii sortem habue­­runt. Vnde Blackis commixti litteris ipso­­rum úti perhibentur" - vagyis: „A széke­lyek ... a blakokkal a határhegységekben összekeverve éltek, innen van az, hogy a közéjük keveredett blakoknak a betűit használták”. Mivel a Black (Blach) helyén a krónikákban tévesen Vlach is előfordul, Sebestyén Gyula még arra is gondolt, hogy a vlachok (oláhok, románok) cirill rendsze­rű írására vonatkozik a krónikás megjegy­zés. A tavaly elhunyt kiváló turkológus, Rásonyi László professzor, Bartók Béla an­karai levelezőtársa azonban bebizonyította, hogy a blach (blak) a helyes alak, amely az Erdély területén élt türk, azaz török erede­tű bulak (ebből lett szabályos hangfejlődés­sel a blak) népet jelölte, kiknek neve ezt je­lentette: ’tarka lovú’, ahogy a székelyek se­­kil [ejtsd: szekil] neve meg, Rásonyi pro­fesszor fejtegetése szerint 'fehér lábú lovak népét’, törzsét jelölte. A krónikák tehát a lényeget jól látták: a magyar rovásírás valóban török - ótörök - eredetű, de való­színűleg nem Erdélyben, nem a honfogla­láskor jutott el hozzánk, hanem jóval előbb, miután az onogur (’tíz törzs’) nevű türk (török) törzsszövetség tagja lett a ma­gyarság, s a karlukokhoz tartozó bulak-ok [blak-ok] is idővel az onogur törzsszövet­séghez csatlakoztak. írásunk türk eredetét bizonyítja ír és betű szavunk is, mindkettő ótörök - bolgár-török - eredetű. (A magyar betű-nek megfelelő bitig jelentése ’írás’, s a mongolban és a távolkeleti mandzsuban is megvan a szó bitche alakban ’könyv, írás’ jelentésben.) A magyar rovásírás s Lm« Sírni«“"» <^UÍ»<» fft»fc»t* vei n>n>it"»lyrn* f , - «* -A -it ^ ^ i.miwmfDNííx'i * * t _ „„ . j, i Ibi A-nitíiin-T <T ,3 -W DÍJ P» . V p I i 7> ? t} *» Wi ? h O 5 j1 fi •Jg ■ xr ári pH 3JJ Qj \,\í ■» -0 p| tó 14 . Lv- 22 A nickelsburgi rovásírás ábécé Ám rovásírással rótt - írt - magyar köny­vekről nem tudunk (bár - mint látni fog­juk: Firenzéből említettek egy ilyet): erede­te szerint pálcákra róva rövid üzenetek, fel­iratok készítésére használták, s mire a per­gamenen, papiroson is használt írássá fej­lődhetett volna, a latin ábécé kiszorította (bár akadnak papirosra „rótt” rovásszöve­geink is). Mátyás király latinul író olasz humanis­tája, Antonio Bonfini ezt írta a XV. század második felében (alkalmasint Thuróczi Já­nos 1481-i Chronica Hungarorum-a alap­ján, ámbár szerezhetett közvetlen, szemé­lyes tapasztalatokat is a magyar szokások iránt érdeklődő tudós: „Szkíta betűket [Li­teras Scythicas] használnak, amelyeket nem papirosra írnak, hanem rövid pálcára metszenek, kevés jelbe sok értelmet tud­nak sűríteni”. A következő században a székelyföldi Benczédi Székely István már magyarul írta 1559-ben kiadott világkrónikájában: ,,[a székelyek] még mostis külömböznec a’ töb Magiaroktol, törviniekel [törvényeikkel] es irásokal, kic Hunniabeli módra Székéi’ bö­­tuuel eelnec mind e mai napiglan.” Az Ud­varhely széki Bencédről származó Székely István maga is szemtanúja lehetett annak, amit leírt: a XVI. századból éppen három Udvarhely megyei templom őrizte meg leg­régibb rovásfeliratainkat. A Székelyudvar­helytől délnyugatra, mintegy tizenöt kilo­méterre lévő Székelyderzs középkori erőd­templomának egyik tégláján fedezték fel jó félszázada azt a feliratot, amelyet még ki­égetése előtt karcoltak bele a téglába. A fel­irat itt látható nyolc betűje így értelmezhe­tő: Miklós derzsi pap, vagyis a nyolc jel tizenöt betűt helyettesített, az összevoná­sok (ligatúrák) segítségével, amire Bonfini is utalt. Nem messze Székelyderzstől van Bögöz: ennek XIV. századi gótikus református templomában — akárcsak a derzsiben - szép középkori freskók találhatók; a Krisz­tus-képet keretező ún. mandorla alsó részé­ben olasható az a felirat, amely 1530 körül keletkezhetett, s valószínűleg a falképet festő mester nevét őrzi: Atyai Estan (Ud­varhely megyében van egy Atya nevű helység). Áz Udvarhelytől északnyugatra, kb. húsz kilométerre levő Enlaka unitárius templomában a Székelyföld tudós kutatója, Orbán Balázs fedezte föl 1864-ben azt a fes­tett rovásszöveget, amely az 1668-ban meg­újított mennyezeten található; megfejtésé­ben segít egy latin szövegű felirat is, amely azt közli, hogy Georp[ius] Musnien[sis] volt a megújított mennyezet festője. A ro­vásfelirat pedig ezt mondja: „Egy az Isten - Georgyius Musnai A rovásírást titkos közlésekre is használ­ták itthon (a XVI. században már nem min­denki ismerte); így pl. a jeles erdélyi törté­netíró, Szamosközi István (15657-1612) Rudolf császárról írt latin nyelvű versének kritikus, nem éppen dicsérő részeit rovás­betűkkel írta le. De magyar nyelvű följegy­zéseiben is használta a rovásírást Szamos­közi, amikor kényes kérdésekről írt. Ennél fontosabb azonban az, hogy 1593-ban Pá­­duában kiadott kis történeti munkájában (amely 1598-ban Frankfurtban is megje­lent) megemlékezett a firenzei Laurenzia­­nának nevezett nagyhercegi könyvtárról, ahol egy rovásírásos kötet található. Saj­nos, ez a kötet máig sem bukkant elő, vi­szont Szamosközi tájékoztatásai a székely­magyarok ősi, ázsiai eredetű rovásírásáról fölkeltette a külföld érdeklődését: nem le­het véletlen, hogy a rovás ábécék - ame­lyek kulcsot adtak a rovásfeliratok megfej­téséhez - külföldön készültek, illetve jelen­tek meg először: itthon ismerték jelentésü­ket, nem volt olyan fontos ábécéjük írásba foglalása. A XVII. században, 1673-ban, a jeles énekszerző, a csiksomlyói ferences Kájoni János írt le egy rovás ábécét, majd az en­ciklopédikus érdeklődésű XVIII. század­ban a sokoldalú tudós, Bél Mátyás 1718- ban önálló művet szentelt a kérdésnek. Magának a székely-magyar rovásírás eredetének, kapcsolatainak feltárása, tisz­tázása azonban századunkra maradt, s el­sősorban a világszerte ismert magyar tur­kológus, Németh Gyula professzor nevé­hez fűződik. Ő állapította meg kétséget ki­záróan, hogy rovásírásunk a türk írás csa­ládjába tartozik. Az mindenképp valószínű, hogy már a honfoglalás előtt kialakult ez az ősi írásunk, s az sem lehet véletlen, hogy a magukat a hunok leszármazottainak valló székelységnél maradtak fenn (ezért is em­legették „székely rovásírás’’-ként). Az is fi­gyelmet érdemel, hogy az ősmagyar rovás­írás rokon a török eredetű besenyők ábécé­jével, valamint a híres nagyszentmiklósi aranylelet tálainak, korsóinak még teljesen nem tisztázott felirataival. A türk rokonsága ellenére egyéni voná­sokat mutató magyar rovásírásnak egyre­­másra kerülnek elő újabb emlékei. Az újabb fölfedezések is megérlelték az időt a székely-magyar rovásírás eredeté­nek, rokonságának s kutatásának korszerű összefoglalására. Egy ilyen mű talán nem is várat már sokat magára. SZILÁGYI FERENC 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom