Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-08-04 / 15. szám
IRODALOM ÉTVÁGY TUDOMÁNY? MAGVAR TÖRTÉNETEK (Dojcsák Győző: Amerikai magyar történetek. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1985.) A cím talányos, de mentségemre, nem én, s nem most találtam ki. A benne foglalt dilemma legutóbb a tárgykörbe tartozó rádióvita során is felmerült. Ezúttal Dojcsák könyvének végén a „felhasznált irodalom” listáját olvasgatva jutott ismételten eszembe. Az idők folyamán hazájukat elhagyó, s idegen földön, különösen Amerikában megtelepedő magyarok sorsáról ugyanis szép számmal születtek könyvek - tudományos igénnyel és felkészültséggel írott mégis alig akad közöttük. A történész szerint a földrajzi távolság, a társadalmi-politikai különbözőség, s mi tagadás, a nyelvtudás hiánya játszott szerepet abban, hogy a tudósok többször és több oldalról feldolgozták például a Kossuth-emigráció európai történetét, de az utóbbi időkig alig az Amerikába-szakadtakét. Ugyanez mondható el a századfordulós nagy kivándorlási hullámokról is. Egy-egy résztéma, mint Kossuth amerikai körútja, még bekerült a tudomány érdeklődési terébe, de a többi maradt az emlékirat-íróknak és amatőr búvárkodóknak. Legtöbbet és leghasznosabbat a gyűjtők tették, mint például Vasváry Ödön is, akinek gazdag hagyatéka hazakerült, s feldolgozásra vár. A publikálok többsége azonban járatlan volt a tudományos igényű, szakszerű feldolgozásban, és így inkább növelte a zavart és félreértéseket, mintsem használt volna a vállalt ügynek. A régi naplókat ugyanié nem elég elolvasni, jól is kell azokat olvasni. A napló ugyanis szubjektív mű. Forrás, amelynek hitelét, pontosságát mérlegelni kell, elválasztani.^ valóst a képzelttől, a megtörténtet a feltételezettől. Ha ez elmarad, legendák, tévedések, álinformációk öröklődnek szerzőrőlszerzőre. A „Felhasznált irodalom” jegyzékét szemlélve, ez az aggodalom támadt föl bennem, majd a könyv megismerésekor sajnos megerősítést is nyert. Pedig a szerző értékekkel is gazdagította a témakört. Az említett források ritkán térnek ki érdemben azokra a gazdasági és politikai viszonyokra, amelyekkel a kivándorlóknak szembe kellett nézniük. Dojcsák azonban ott él, ismeri és pontosan, hitelesen írja le azokat. Az amerikai történelmet is hiteles források alapján idézi föl, s ezzel valós hátteret rajzol hőseinek sorsa mögé és köré. De a sorsok forrásait csak lemásolja és közben megismétel számos cáfolt, elavult, téves információt. Sajnos ő is habozás nélkül merít például Ács Tivadar könyveiből, noha azok legtöbbször még forrást, lelőhelyet sem adnak meg. Amikor pedig fölülbírálja, akkor a szakszerűség hiánya bosszulja meg magát, így keveredik össze például a szerencsétlen sorsú költő, Kerényi Frigyes halálának elbeszélésében a megcáfolt legenda némely eleme az újabb kutatások eredményeivel. A figyelmetlen anyagválogatás következménye az is, hogy Újházi Klára naplója helyett - noha az eredeti az Országos Levéltárban hozzáférhető - egy regény részletét közli. Amíg a szerző nem kíván annál többet markolni, mint amennyit saját kutatásaival is demonstrálhat, addig tud újat és fontosat mondani. A kanadai magyarság sajátos történetét pédául nem csupán másolja, de átéléssel mondja el és ezért feltétlenül elismerés illeti őt. kutasi kovács Lajos A mohikánok visszatérnek (Kutasi Kovács Lajos: A mohikánok visszatérnek. Magvető Kiadó, Gyorsuló idő - sorozat, Budapest 1986.) Merőben más téma és más források alapján íródott ez a könyv. A bevezetőben fölvetett probléma azonban ugyanaz: megközelítheti-e hitelesen a szépíró a tudományos feldolgozásra váró témát? Az indiánokról korábban jóformán csak regények szóltak; Cooper, és a maga módján May Károly is vitathatatlan klasszikusokká lettek. A tudomány azonban csak a későbbi időkben látott hozzá, hogy az indiánromantikát túlhaladva, érdemben is fölkutassa: honnan jöttek voltaképpen az indiánok, kik ők és hányfélék? Az indiánkutatás és publikációja ebből következően többnyire szakosodott: aszerint, hogy eredetükkel és történelmükkel foglalkozott a kutató, vagy inkább néprajzi-népművészeti érdeklődésű volt, vagy esetleg politikai indítékok mozgatták. Kutasi Kovács irodalomjegyzékét olvasva kiderül, hogy neki jóval könnyebb volt a helyzete, mint például Dojcsáknak, hiszen valóban tudományos eredményekre támaszkodhatott. Támaszkodott is. Ugyanakkor ötvözi ezeket személyes élményeivel, benyomásaival, tapasztalataival, s feldíszíti az írói előadásmód erényeivel. Ne feledjük: a tudományos forrásokat is lehet elfogultan, tendenciózusan felhasználni. Különösen aki olyan témában dolgozik mint ifjúságunk egyik példakép- és hősteremtő szférája, az indiánság - az nehezen is szabadulhat eszményei és élményei torzító hatásától. Nos, A mohikánok visszatérnek című könyv legnagyobb pozitívuma éppen az elfogultság teljes hiánya. A szerző úgy szereti és pártolja „hőseit”, hogy nem farag belőlük mindenáron hőst. Erényeik és gyengéik őszinte föltárásával közelíti meg őket, s nem győzi hangsúlyozni különbözőségüket! Az egymástól valót is, s az európai, vagy másként, fehér embertől valót is. Különbözőségüket élet-, világ- és önszemlélő-felfogásban, amely legföljebb a konszenzust teszi lehetővé, de az azonosulást kizárja. A szerző túllép a sajnálkozás hovatovább sztereotip álláspontján, s azt is bemutatja, hogy a megtizedelés sokkját túlélő indiánok, többékevésbé magukhoz térve, miként keresik - és találják! - meg a helyüket a kor Amerikájában. Mivel ők is különbözőek, tehát különböző eszközökkel és mértékben: asszimilálódva, vagy integrálódva; individuálisan, vagy közösségi szinten; jogiállampolgári értelemben, vagy gazdaságilag is. Kutasi Kovács köztük élt, gyűjtött tőlük tárgyakat és gondolatokat, kötött velük barátságokat. íróként a társuk és tudományos objektivitással a barátjuk. A címben felvetett „és/vagy” alternatívájából ő egyértelműen az elsőt választotta. BOGÁTI PÉTER TÁJJELLEGŰ RECEPTEK Ahogy a népművészet, a népmesék és népdalok, szokások és hagyományok, úgy az ételek is különbözőek hazánk egyes tájain. Gazdag gasztronómiai folklórkincsünket is érdemes megőriznünk, az elfelejtett étkek receptjét pedig felelevenítenünk. Ezúttal néhány ízletes tájjellegű előétel receptjét ajánljuk olvasóink figyelmébe. Gálosfai sonkás gombóc Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg főtt sonka, 2 db zsemle, 5 dkg zsír, 8 dkg vaj, 12 dkg liszt, 4 tojássárgája, 2 dl tej, 15 dkg zsemlemorzsa, só és petrezselyemzöld az ízesítéshez. A sonkát és a zsemlét apró kockára vágjuk és leöntjük forró zsírral. Külön elkeverjük a lisztet, a tojássárgát, a tejet. Sóval, apróra vágott petrezselyemzöldjével ízesítjük és hozzákeverjük a sonkás zsemlekockához. Alaposan összedolgozzuk, majd fél óráig pihentetjük. Ezután vizes kézzel gombócokat formálunk belőle. Forrásban lévő sós vízben kifőzzük a gombócokat és vajban aranybarnára pirított morzsában meghempergetjük. Forrón tálaljuk. Gemenci töltött gomba Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg gomba, 10 dkg sertéshús, 5 dkg rizs, 1 tojás, 2 db közepes méretű vöröshagyma, 2 dkg paradicsompüré, fél citrom leve, fél dl fehérbor, 2 dkg vaj, 4 evőkanál olaj, só és törött bors. A karikára vágott vöröshagymát kevés olajban üvegesre sütjük, hozzáadjuk a paradicsompürét, a citromlevet és a bort. Sóval, borssal fűszerezzük és fedő alatt mérsékelt tűzön pár percig főzzük. Közben vajban megpároljuk a kockára vágott húst és a gombaszárakat, majd mindkettőt ledaráljuk. A rizst megfőzzük és sóval, borssal ízesítjük. Ezután hozzáadjuk az átdarált gombás húshoz, beleteszünk egy tojást és összekeverjük. Ha szükséges, utánízesítjük. A gombafejeket ezzel a töltelékkel púposán megtöltjük és az elkészített citromos lébe helyezzük. Fedő alatt puhára pároljuk. Frissen sült, ropogós burgonyával tálaljuk. Sajóvölgyi gánica Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 20 dkg liszt, 5 dkg zsír, 1,5 dl tejföl és só. A meghámozott burgonyát felszeleteljük és sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A főtt burgonyára rászórjuk a lisztet, fakanállal elkeverjük, miközben a burgonya kisebb darabokra törik. Kissé megsózzuk, majd evőkanállal kizsírozott tepsibe szaggatjuk. Forró sütőben kb. 15 percig sütjük. Végül tejföllel leöntjük és tálalás előtt még egyszer átforrósítjuk. 22
