Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-08 / 9. szám
SAJTOTUKOR Mit jelent ma magyarnak lenni? - Tanulmány a kiscserkészet pedagógiájáról tografikus és spektroszkopikus berendezést készített, külföldi obszervatóriumok számára is. Kísérletezett a színes fényképezéssel, több fotokémiai eljárást dolgozott ki. Az általa szerkesztett ún. „fotópuska” a ma használatos kétaknás gépek előfutára. A ma általánosan használatos automatikus megvilágításvezérlés Riszdorfer Ödön (1839—1944) találmányának eredménye. Találmányát 1930-ban jelentette be. Ez a megvilágítás meghatározására szolgáló berendezés olyan eszközöket tartalmaz, amelyek az objektiven át a fényérzékeny emulzióra eső fény mennyiségét szabályozó szerkezetek — pl. a fényrekesz, vagy a zár — helyzetét befolyásolják. A fényrekesz és a zársebesség — vagy ezek egyikének — beállítását abban az esetben, ha a másikat előre beállítjuk, a két mutató egymást fedő helyzete biztosítja, miközben a beállítandó rész (fényrekesz vagy zársebesség) a mindenkor szükséges megvilágításnak megfelelően beáll. Riszdorfer 1933-ban készítette el találmányának egy példányát, és ennek alapján 1934. július 30-án szerződést kötött a rochesteri Eastman Kodak céggel, félautomatikus fényképezőgépek kivitelezésére, illetve kereskedelmi forgalomba hozatalára. Az 1938-ban forgalomba került „Super Kodak Six-20” fotoelektromos megvilágításmérővel vezérelt, összecsukható, automatikus fényképezőgép már a Riszdorfer-szabadalmak alkalmazásával készült. Dulovits Jenő (1903-—1973) 1943- ban szabadalmaztatta új rendszerű fényképezőgépét, amelyet a budapesti Gamma Optikai Művek 1947-ben DUFLEX néven hozott forgalomba. A Duflex gép korát, megelőző konstrukciós megoldásaival keltett feltűnést. Egylencsés, szemmagasságból betekinthető, tükörreflexes, oldalhelyes és természetes állású képet mutató normálfilmes fényképezőgép, amelynek fő jellegzetessége a tükörprizma. Üjdonság rajta többek között az automatikusan beugró blende, az újrendszerű redőnyzármechanizmus, de a gombnyomásra működő, nullára álló filmszámláló is. Ez a fényképezőgép sok ma is használatos fényképezőgép elődje. A fekete-fehér fényképezés hívei számának csökkenésével fokozatosan emelkedett a színes fényképezés iránt érdeklődők száma. Az az új színes eljárás, amely a máig egyetlen olyan módszer, amely diáról közvetlenül — a diapozitív minőségével megegyező — színes papírkép létrehozását tette lehetővé, szintén magyar találmány. 1964-ben a svájci Ciba-Geigy cég Cibachrome Print néven olyan másolóeljárást tett ismertté, amelynek működési elvét még a 20-as években Gáspár Béla dolgozta ki. Gáspár gyógyszervegyészetet tanult és 1930 táján Németországban próbálta kutatásait a gyakorlatba átültetni. A nácizmus elől Belgiumba, majd az Egyesült Államokba utazott és itt tevékenykedett az akkor már Gáspárcolor néven ismert eljárás tökéletesítésén és elismertetésén. Elmés kutató, de csapnivaló üzletember volt, így élete végéig jobbára csak tudományos körökben ismerték nevét. A Gáspárcolor anyagokat eleinte színes mozifilm másolatok készítésére alkalmazták. Elmélete az ún. színroncsolás elvén alapszik, amelynek lényege, hogy az ezüsthalogén szemcséket tartalmazó réteg színérzékeny anyagokat is hordoz és a megvilágítás és előhívás után a halványítóba helyezett papíron az ezüstszemcsékkel érintkező festákszemcsék elroncsolódnak. Az előhívott ezüstkép negatív tónusfelépítésű, így a visszahalványítás után az el nem roncsolt festékből évekig nem fakuló színes kép keletkezik. Petzval objektívjeitől a Gáspárféle színes eljárásig nagy változások történtek a fényképezés területén. A fényképezés az emberiség egyik legcsodálatosabb találmánya, s mint látjuk, fejlődéséhez a fizika, a matematika és a vegyészet területén működő jó néhány magyar tudós is hozzájárult. BODNÁR JÁNOS Magyar Nemzet A Hazafias Népfront napilapja „Mit jeíent ma magyarnak lenni” címmel hosszú beszélgetést közöl Pozsgay Imrével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárával. Ebből idézünk néhány figyelemre méltó megállapítást. Én is azt az Illyés Gyula által hangoztatott elvet tartom fontosnak, — mondotta a beszélgetés során Pozsgay Imre, — hogy magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga. Az az egyik jelentős tényező, hogy nem kell származási meghasonlássá válnia a nemzet melletti döntésnek. A másik, és ebben viszont Bartóké a vezérgondolat, hogy a népek nem szembenállást tanultak egymástól. A nemzetek szembenállását mindig kormányzatok és felsőbbségek idézték elő. Tehát ahhoz, hogy én őszintén magyar lehessek, nem kell gyűlöletet és megvetést éreznem más népekkel szemben. Sőt, magyarságomban is gazdagabb lehetek, ha megismerem és nemzeti kultúránk részévé teszem a sorsközösségben élő népek tudását, kulturális és erkölcsi értékeit. Az önismeretbe beletartozik véleményem szerint az is, hogy próbáljunk meg éppen a szomszédainkkal jól együtt élni és a szomszédainkat jól megismerni. Ebben nekünk is, de gondolom, nekik is nagy adósságaik vannak. Lehet-e hallgatni a nacionalizmus veszélyeiről? Természetesen nem. De aki e veszélyre hivatkozva akarja száműzni a nemzeti érzést és a hazafiságot, az úgy tesz, mintha valaki a szocializmust akarná száműzni, mert rövid történelmében akadt egy-két megszállott, cezaromániás despota, aki megerőszakolt egy-egy szocialista országot. A lap újságírójának egyik kérdése a második világháború utáni tudati állapotokra vonatkozott. Pozsgay Imre egyebek között ezt mondta válaszában: — Mi azt is megtanultuk a nemzeti identitás keresése közben, hogy vállalhatjuk a nemzeti szégyent is, de azt ne a nép szégyeneként fogjuk fel, hanem mindig annak a konkrét uralkodócsoportnak a szégyeneként, amelyik az ország kormányzásáért felelősséggel tartozik. Kétségtelen, hogy ezeréves történelmünk mérlegén nemcsak a dicső tettek, önfeláldozás és forradalmak esnek a latba, hanem a rossz ügy szolgálatában vállalt szerep erkölcsi veresége is. De ez nem a nép erkölcsi bukása volt, hanem a nyakán ülőké. És ilyesmire bőven akadt példa más országok történelmében is. Pedagógiai Szemle A Magyar Pedagógiai Társaság és az Országos Pedagógiai Intézet folyóirata Egy elfelejtett gyerekmozgalom nyomában címmel közöl tanulmányt. A szerző, dr. Szabó Lajosné, a kisújszállási Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium nevelője az 1920-tól kibontakozó kiscserkészmozgalom ma is sok tanulsággal, jó példával szolgáló nevelési módszereit tekinti át. Bevezetőben utal Sík Sándor cserkész-pedagógiai alapelveire: „humanista gondolkodású polgárokat nevelni, akik harmóniában vannak önmagukkal és a világgal..Mint a tanulmány írja, a nevelési módszerek kidolgozói a 8—12 éves fiúk életkori sajátosságaihoz alkalmazkodtak. A vezető eszményképe a fiatal férfi volt, aki derűs egyéniségű, szereti és ismeri a gyerekeket — azok családi és iskolai körülményeit is —, tájékozott a gyermekpszichológiában, gyermekirodalomban. Figyelemre méltó, ahogy a kiscserkészcsapatok szerveződtek. A több kiadást megért „A kisfiú és a cserkészet” című kötet azt ajánlja, hogy a gyermekek spontán kialakult csoportjait, bandáit nyerje meg a cserkészvezető, mintegy észrevétlenül közös játékkal, beszélgetéssel. A rendszeres foglalkozások három fő tevékenységre épültek: a játékra, a mesére, a dalra. „Legyen minden a gyermeké, érezzék is, hogy minden értük van, a felnőtt nevelő is velük együtt él, élhessék adottságaiknak és igényeiknek megfelelő gyermekéletüket.” — tanácsolták az említett könyvben a mozgalom elindítói. A tanulmány szerzője még számos, a mai pedagógus számára is megszívlelendő passzust idéz az 1929-ben megjelent alapműből. Ezek közül való e további is: „A vezetőnek mindig az legyen a törekvése, hogy kevés ismeretanyagot és sok jó tulajdonságot sajátíttasson el a gyermekekkel. A cserkészesdi játszása is arra legyen alkalom, hogy a fiúkban élő vad energiát nemessé, jóvá változtassuk át. A cikk összegzésként megállapítja: a kiscserkész-mozgalom pedagógiai módszereinek kidolgozói a szereteten, bizalmon alapuló felnőtt —gyermek kapcsolatra építettek. Zökkenőmentes átmenetet kívántak biztosítani a kisgyermekkorból a kamaszkorba. TŰKOR-© owcKT.y FOTÓ SZEMMA&ASSÁGBÓL 19