Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-28 / 6. szám
/illill v'4 / / s nítványának istenáldotta tehetségét. Az óra alatt, titkon készült versillusztrációért símogatás járt a kis kezekre: „Sok szépet fogsz még rajzolni Emykém!” — hangzott az azóta beteljesült jóslat. A gyermekkorból fölvillan még a könnyelmű, de tehetséges író—tanár édesapa, a nagy műveltségű, szépséges édesanya képe. A Benczúr utcai otthon parkjáé, ahol a házi „festőiskolában” Szőnyi István javítgatta a kislány készülő rajzait. S itt a képe a három testvérnek is. Róna Emy 19 évesen utazott ki Párizsba festőművész nővére után. Egy ottani szatirikus lap munkatársa lett, s két év múlva már a Galérie Zodiaque-ban Baudelaire-, Verlaine-, Ady-versillusztrációkkal keltett feltűnést. Párizsi sikerei nyomán itthon is kiállított, s hamarosan az Athenaeum, a Dante, a Singer könyvkiadók, s több újság, köztük a Pesti Napló, a Színházi Élet halmozta el megbízásokkal. — Közben Rómában is jártam, ösztöndíjasként, freskófestészetet tanultam. Hazatérve ismét illusztráltam, mert nem kaphattam monumentális feladatokat. Mégsem éreztem soha, hogy „jobb híján” maradtam illusztrátor. Emellett festettem is sokat. Amikor én kezdtem még csak öt illusztrátor volt az országban, ma már legalább ötszázan vagyunk. De munkám az mindig volt. Nézegetjük a falon függő festményeket, a pálya egy-egy szakaszáról, számba vesszük a különböző díjakat, elismeréseket. Kiállításait szám szerint azonban nem is tartja nyilván. Az utóbbi évekből kettőt említ, mert nagyon szerette őket. Meseillusztrációk bemutatója volt mindkettő: Budapesten, az Ezeregyéjszaka varázsos világát mutatta be, Kecskemétre pedig az eddigi életműből került gazdag válogatás a Szórakaténusz Játékmúzeumba. Volt miből válogatni: az általa illusztrált könyvek száma: 378, nem számítva a sokadik kiadású vagy éppen idegen nyelvű példányokat. — Egész életemben híres koránkelő voltam, s reggel rajzoltam a legszebb dolgokat. Amikor például az öreg néne őzikéjére készültem, kiköltöztem a Mátrába, s ott skicceltem az erdő állatkáit. A daliás János vitézt több hetes keresés után egy hódmezővásárhelyi fiatal juhász személyében találtam meg. Aztán volt egy telem, amelyik a madarak jegyében telt el. A Verébkönyvhöz lestem őket az erkélyemen. S még nem is beszéltem például a népviseletek, a népszokások kutatásáról, vagy arról, hogy az Ezeregyéjszaka több száz vázlatához szinte be kellett költöznöm a Kelet-ázsiai Múzeumba. Sokat tanultam és tanulok a mai napig is. S ahogy a figurák környezetével, természetével ismerkedem, úgy népesül be velük lassacskán az életem. — Mindig a mesékben élhetett, ahol a jó győz, a rossz pedig megkapja méltó büntetését. A sokkal bonyolultabb valóságba sikerült-e átmentenie valamit a mesék tisztaságából? ~r— Ugyanúgy bukdácsoltam az életben, mint bárki más. Romantikus alkat lévén, sok bánatot kellett elviselnem. Első házasságom zátonyra futott, később megtalált társamat, művész férjemet, Szalmás Bélát pedig fiatalon elveszítettem. Jóságos anyám segített mindig a fájdalmak elviselésében és fiam fölnevelésében. A munkám is menedék volt. Szoktam is mondogatni, hogy azért vállaltam annyit, mert ha örültem, akkor azért ültem ujjongva az asztalhoz, ha meg bánatom volt, a munkában sírtam el. De hát létezik-e sima élet? Mindenkinek vannak tragédiái, s minden azon múlik, hogy hogyan vészeli át őket. Nyolc évtized tapasztalata után mondhatom, hogy nem szabad beleveszni a bánatba, hiszen az életben annyi szín van ... Egy fiatal művész, Gáti Oszkár szokatlan előadóesttel járja az országot. A János vitézt mondja el, miközben a művésznő illusztrációit vetítik a színpadra. A feszült figyelem, az izgatott bekiabálások, mind megannyi bizonyítékai a gyerekek olthatatlan meseéhségének ... — Ez az élőszó varázsa. Nekünk még esténként anyukánk suttogta fülünkbe a mesét. S bizony, szerintem ma sem pótolja a legizgalmasabb film sem ezeket a meghitt esti perceket. Pedig a mai szülő, fáradtságára hivatkozva, inkább a tévé elé ülteti gyermekét. Őszinte híve vagyok a technikának . .. De nem szabadna elfeledkezni a lélekről sem. Nagy bánatom, hogy az emberek valahogy szégyellik érzelmeiket. Engem riaszt ez a jelenség, hiszen képeimmel mindig a szeretet, a jóság hatalmára akartam fölhívni a figyelmet. — Jelenleg min dolgozik? — Most készültem el egy Tündérkönyvvel. Ha kinyitom a tévét, belelapozok az újságokba, csak azt olvasom, hallom, hogy „megtámadták, meggyilkolták, felrobbantották”. Ügy éreztem, hogy erre a kis könyvre nagy szükségük van a gyerekeknek. Ismerjék meg ebből is a természetes együttérzést, az önzetlen szeretetet, hogy ez aztán majd fogódzó lehessen kusza és bonyolult felnőtt életükben. — Szabad idejét mivel tölti? — Fiamék és a kisunokám gyakran meglátogatnak. Aztán szeretek olvasni, szeretem az embereket. Én itt mindenkinek tudom a gondját-baját a környéken. Ha barátnőmmel lemegyek az utcára, ötpercenként megszólítanak. Tán nem voltam haszontalan ember, azért szeretnek. A beszélgetés itt megszakad. A bejárati csöngő a mindennapos séta idejét jelzi. Búcsúzom tehát a jótündér-mosolyú Róna Emytől, aki immár több mint ötven éve osztja meg velünk tehetségét, bölcs szeretetét. Később, az utcán még utánanézek. Valaki máris mosolyogva szaporázza feléje lépteit, s megszólítja ... PATONAI ADRIENNE FOTÖ: GABOR VIKTOR 17
