Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-28 / 6. szám

I * — Külföldi telefonkönyveket hol találnak az érdeklődők? — Budapesten a különleges tu­dakozó még a Sao Pauló-i isme­rős számát is megadja, mert szin­te a világ minden telefonkönyvé­vel rendelkezik. Aki személyesen akar kikeresni egy számot, az a Petőfi Sándor utcai postahivatal­ban teheti ezt meg. A megyeszék­helyek főpostáján is van telefon­­könyv-gyűjtemény. Ha a keresett ország vagy város könyve hiányoz­na, belső szolgálati vonalon meg­kérdezheti a számot a budapesti központtól. — Hol telexezhetnek a külföl­diek? — A telex elsősorban előfizetői szolgáltatásunk, így a Magyaror­szágon üzleti tárgyalást folytató külföldiek a magyar ügyfelük te­lexgépét használják. A turisták pedig szállodájuk telexét veszik igénybe. De a már említett Petőfi Sándor utcai postahivatal rendel­kezik — nevezzük így — nyilvá­nos telexállomással is. — Milyen rádió- és televízió­műsor fogható Magyarországon? — A magyar középhullámú rá­dióadás egy jobb rádiókészüléken körülbelül Londonig terjedő su­garú körben megfelelő hangmi­nőségben fogható, s ugyanez a helyzet fordítva is, ezen a körön belül működő rádióállomások foghatók nálunk. Itt említe­ném meg, hogy tavaly óta a Kossuth rádió műsorát rövid­hullámon is sugározzuk. Ezt az adásunkat nem csak a környező országokban vehetik tisztán, ha­nem még a távoli földrészeken, Amerikában és Ausztráliában is hallgathatják. Ami a televíziót ille­ti, Magyarország területének nagy részén a két hazai csatornán kívül a szomszédos országok tévéadóit lehet még fogni, s a nyugati határ­nál az osztrák — különleges anten­nával a Német Szövetségi Köztár­saság-beli adókat. — A magyar posta mostanában vezet be egy újabb szolgáltatást a külföldieknek: a pénzkifizetést. — A hozzánk látogatók rend­szerint kevés készpénzt hoznak magukkal, különböző utazási csekkeket váltanak be, Eurocard, American Express és így tovább. Ennek nem csak az óvatosság az oka, hanem az is, hogy számos országban korlátozzák a turisták által kivihető pénzt. A Német Szövetségi Köztársaságból példá­ul 30 napra maximum 2000 már­kát vihetnek ki magukkal a kül­földre utazók. Jelenleg három nyu­gat-európai ország postájával van pénzszolgáltatási megállapodásunk. A norvég turisták az otthoni posta­takarék csekkjét válthatják be ná­lunk — korlátlanul — forintra. Az osztrák és az NSZK-beli turis­ták pedig a Magyarországra ho­zott postai takarékkönyvükből válthatnak ki bármelyik budapes­ti vagy nagyobb vidéki postahiva­talban pénzt, amelynek ellenérté­két a magyar posta lehívja az osztrák, illetve a német szövet­ségi köztársasági posta magyaror­szági devizaszámlájáról. Hasonló megoldásról tárgyalunk svájci, il­letve hollandiai partnereinkkel is. (P) A Széchényi Könyvtár egyik szárnyában minden különösebb hírverés nélkül kezdte meg mun­káját a Magyarságkutató Intézet. Juhász Gyula igazgató a csen­det prózai okkal magyarázza: tu­dományos eredményekkel szeret­nének majd hallatni magukról, és e munka kibontakoztatásához idő kell. (Engedtessék meg itt egy szo­katlan, szubjektív kitérő: a lá­togató ugyanis képtelen nem fel­idézni Juhász professzor előadá­sainak hangulatát a Közgazdasá­gi Egyetemen. Nagyszerű tanári kar volt, s benne Juhász Gyu­la, akkor tán a legifjabb. A két világháború közötti magyar tör­ténelemről mesélt. Mesélt, nem szájbarágóan, nem jegyzetízűen, hanem izgalmasan, színesen, olyan dolgokról is, amelyeket ak­koriban a könyvek nem tárgyal­tak. Az idő múlását észrevehe­tetlenné varázsolva beszélt. Az órákon katalógus soha nem volt, mégsem hiányzott senki. Később azután történeti munkáit bestsel­lerként jegyezték, a magyar—brit titkos tárgyalásokról szóló doku­mentum-összeállítása például na­pok alatt eltűnt a könyvesboltok polcairól. Akadémiai székfoglaló­ját nemrég tartotta meg. S bár a felidézett stúdiumok óta sok víz folyt le a Dunán, valószínű, hogy Juhász Gyula egyik legfiatalabb akadémikusunk.) A várbéli dolgozószobában az új intézet kutatási tevékenységé­ről, céljairól beszélgettünk. — Professzor úr, mi a feladata az intézetnek? — A határainkon túl élő ma­gyarság kutatása. A társadalmi és kulturális viszonyok komplex vizsgálata és ennek érdekében gazdag forrásanyagokra épülő adatbank létrehozása. Rengeteg anyag kallódik most mindenfelé! Koordináljuk továbbá az ilyen irányú hazai kutatásokat, megbí­zásokat is adunk, és segítjük a szakember-utánpótlás képzését és a továbbképzést. — Milyen súlyt kap tevékenysé­gükben a nyugati magyarsággal való foglalkozás, és milyent a nem­zetiségek vizsgálata? — Most még nem tudok erre válaszolni, hiszen nincs tapaszta­latunk. De épp úgy kívánunk fog­lalkozni az erdélyi magyarság vizsgálatával, mint az amerikai­val. Egyik feladatunk éppen az, hogy ilyen munka módszertani kérdéseit is kidolgozzuk. Segítjük ezen kívül a többi tudományos intézményben, így például az egyetemeken folytatott ilyen jel­legű kutatásokat. Szemináriumo­kat is szervezünk majd, kétha­vonta a legjobb szakembereket hívjuk össze egy-egy kérdés meg­vitatására. így például áttekint­Juhósz Gyula történész jük a magyarságkutatás és nép­rajz témáit. — Mekkora az új intézet stáb­ja, és milyen szakemberekből áll? A létszám viszonylag kicsi, tíz­tizenöt kutató dolgozik majd ná­lunk. Van köztük történész, szo­ciológus, néprajzos, politológus, irodalmár, demográfus. Talán ez is mutatja a munka sokrétűsé­gét. Egyébként mindannyian foly­tatjuk a korábban másutt elkez­dett tudományos munkáinkat is. Az én „hozott” témám például így szól: Magyarország nemzet­közi helyzetének története és an­nak tudati tükröződése. — Engedjen meg egy különös kérdést. Miért éppen most került sor az intézet felállítására? Mi ad ennek a munkának időszerűsé­get? — Azt mondanám, hogy a ha­zai és a nemzetközi feltételek ala­kulása. Itthon rendkívül megnőtt az érdeklődés a nemzetelmélet iránt. Szükség van ennek az el­méletnek a továbbfejlesztésére, továbbgondolására. Olyan szem­pontból is, hogy miként lehet be­illeszteni az egyetemes magyar­ságot. A magyarság egyharmada él a határokon kívül, szervezett kuta­tása mégis kívülesett az eddigi tudományos tevékenységen. Rész­kutatások persze voltak, de át­­fogóak soha. Sök a tisztázatlan napi, gyakorlati kérdés is. Gyak­ran előfordul például, hogy Nyu­gaton a második, harmadik ge­neráció tagjai nem tudnak ma­gyarul — mégis magyarnak ér­zik magukat. Ki hát a ma­gyar? Szükség van továbbá a hatá­ron túli magyarság rendszeres összehasonlító vizsgálatára. Ez is elég elhanyagolt téma volt. Meg­említhetem azt is, hogy nőtt a hazai közvélemény figyelme a szomszédos országokban élő ma­gyarság iránt. Azután fokozottan érdekel ben­nünket az is, hogy miként vál­tozott a Magyarország-kép. Tudjuk, hogy e téren ked­vező változások vannak, de szük­ség volna pontos válaszra is, hogy miért és hogyan változott a kép. Vagyis ki kellene mun­kálni a nemzetközi összehasonlí­tás mutatóit is. — Egy pillanatra kanyarodjunk vissza a kérdéshez! Ki a ma­gyar? — Én most csak nem tudomá­nyos meghatározást tudnék ad­ni: az, aki annak érzi magát. — Az említett összetett felada­tok megoldása érdekében milyen konkrét kutatási témákat tervez­nek? — Szeretnénk vizsgálni a ma­gyar kisebbség és szórvány XX. századi történetét, a határokon túli magyarság gazdasági-társadalmi viszonyainak alakulását, a kultúrát és annak intézményrendszerét, a nemzetiségek kapcsolatát az anya­nemzettel és a többségi nemzettel, a magyar nyelv problémáját, a nyu­gati magyarság helyzetét, szelle­mi irányzatait, és a mai Magyar­­országhoz való viszonyát. Szeret­nénk foglalkozni a magyarorszá­gi egyházak külföldi hungarológiai tevékenységével is. Tervezzük, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeummal és az Irodalomtudományi Intézettel közösen elkészítjük a Nyugaton élő magyar írók lexikonét. — Ez a munka nyilván nem lehet elszigetelt, kapcsolatokra van szükség a határokon túli ma­gyar tudományos műhelyekkel is. Mi történt ezen a téren? — Sok mindenre nem volt még időnk, hiszen nagyon fiatalok va­gyunk. Természetesen széles tu­dományos kapcsolatokat kívánunk kiépíteni. Szervezünk majd kon­ferenciákat és szakmai csereprog­ramokat is bonyolítunk. A szá­mítógépes adatbank megteremté­sének nehéz és hosszú munká­jához is elengedhetetlen a nem­zetközi együttműködés. — Terveznek-e saját kiad­ványt? — Ügy gondolom, hogy később, ha bírjuk tudományos energiá­val, lesz folyóiratunk is. Addig évkönyvek kiadását tervezzük, és természetesen a szemináriumok anyagából is publikálunk. — A válaszokban, érthetően, sűrűn bukkan föl a jövő idő használata. Mikorra bontakozhat ki az intézet tudományos mun­kája? — Véleményem szerint ahhoz, hogy a programunk teljes szélessé­gében kibontakozzék, legkevesebb három esztendő szükséges. Ez per­sze nem jelenti azt, hogy addig ne lennének majd tudományos eredményeink. HALASZ GYÖRGY 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom