Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-15 / 1. szám

A Clevelandi Első Magyar Re­formátus Egyházat 1891. május 3- án alapította meg Jurányi Gusz­táv lelkipásztor. Jurányi Gusztáv — a hivatalos megalakulás előtt nyolc hónappal — a magyaror­szági egyetemes konvent küldé­sére a dunántúli Pápáról érkezett, a clevelandi német származású re­formátusok hivására és költsé­gén, akik elsőnek fedezték fel a magyar lelki munka szükségét. Az alakulást követő első két esztendő alatt a gyülekezet — sok nehézség árán — összegyűjtött ezerkétszáznyolcvan dollárt, mely­­lyel 1893. február 13-án megvásá­rolták a Madison Avenue, a mai 79. utca sarkán azt a telket, ahol azután az első templom felépült. 1894. szeptemberének 23. nap­ján tették le ünnepélyes keretek között az alapkövet és ugyanaz év novemberének^25. napján már megtartották a szerény fatemp­lom szép és emlékezetes felszen­telését. Maga az alapító azonban rövi­desen távozott Amerikából. Oly­annyira megviselték az építkezést kísérő éles szóharcok, viták, hogy a felszentelést követően lemon­dott és visszatért Magyarországra. Örökébe — a missziói tanács kérésére — a debreceni teológiai kar választásaként, Harsányi Sán­dor lépett, aki 1894. november 4- én vette át az egyház vezeté­sét, és már megépített, kész temp­lomot talált. A számban kis gyü­lekezet azonban a templomépítés következtében nagy adósságba ke­rült, így az új lelkipásztor első kötelességének az adósság rende­zését tartotta. Zsinóros, sújtásos Kossuth-kabátjában — mely az angolok között feltűnést keltett — bejárta nemcsak Cleveland környékét, hanem a messzebb eső magyarlakta településeket is, hogy egyháza számára gyűjtsön. Az eredmény nem maradt el: nemcsak a gyülekezet adósságát rendezte, de lelkészlakást építte­tett, közvetlenül az új templom mellett. Nehéz szívvel búcsúzott el tőle gyülekezete, amikor rövid lelki­pásztorkodása után, 1898 elején — a chicagói egyház meghívását elfogadva — lemondott állásáról. Fiatalos energiával, lelkesedéssel A megüresedett állásra a be­­rettyóújfalusi eklézsiából hívta meg a gyülekezet Csutoros Ele­ket. Érkezését megelőzően már fennen hangoztatták egyesek, hogy: el kellene adni a templo­mot és a lelkészlakot, fel kellene számolni az egész egyházi mun­kát, hiszen úgysem lesz belőle semmi. Csutoros Elek fiatalos energiája, lelkesedése azonban felrázta a csüggedőket, a gyüleke­zet életének új, közös munkára sarkalló szakasza vette kezdetét. Ez idő tájt Magyarország önfe­ledten ünnepelt. Ünnepelte fenn­állásának ezeréves jubileumát. A mámorban és görögtűzben elká­bulva észre sem vette, hogy véget nem érő tömegek tódulnak át a határokon, idegen végek felé, ke­nyeret és boldogulást keresni. Ezek közül a kivándorló, boldo­gabb jövőt kereső magyarok kö­zül ezrek ezrek után telepedtek meg Amerika magyar Debrecené­ben, Cleveland városában. Az Első Egyház kis fatemploma is csakhamar szűknek bizonyult. A lelkes és határozott erélyű lel­kipásztor vezetésével a hívek a templomtelek végébe húzatták a kis fatemplomot (amit még nem is olyan régen eladni készültek), s tornyát lebontva, iskola- és tár­sadalmi épületet formáltak belő­le. A telek utcai részén pedig megépítették magyar Amerika akkori legnagyobb református templomát, a kőtemplomot. 1904 május havában nagy pompa és örvendezés közepette szentelték fel és adták át rendeltetésének. Ez az esemény a gyülekezet éle­tének fordulópontja volt. Most már nemcsak időbeli sorrendben, hanem számban is első lett Ame­rikában az Első Egyház. Most derült ki igazán, hogy azok a kérges kezű és üres tarisz­nyával ideérkezett napbarnította magyar kálvinisták, akikről az it­teni őslakók felületesen hitték és hirdették, hogy semmit sem hoz­tak; többet hoztak, mintha a ta­risznyájuk dollárokkal lett volna telehalmozva, mert szívüknek a mélyén hozták őseik hitének sze­­retetét. Ez a hit késztette őket arra, hogy Istenük dicsőségére ékes hajlékot építsenek — még mielőtt saját maguknak építettek volna házat. Csutoros Elek tizenhárom évig tartó lelkipásztorkodása az Első Egyház történelme első szakának aranykora volt. Tóth Sándor a század második tizedének első évével kezdődőleg tizenegy esztendőn át volt pász­tora a gyülekezetnek. Felette fia­talon, mindössze huszonhét éves korában került Amerika legna­gyobb magyar egyházának élére, és talán ez az oka annak — amint azt a saját maga szerkesztésében megjelent egyik emlékkönyve mondja —, hogy tapasztalataiért, amiket csak itt szerezhetett, sok­szor nagyon keserves árat kellett fizetnie. De nemcsak neki — te­gyük hozzá nyomban —, hanem a gyülekezetnek magának még sokkalta keservesebb árat kellett fizetnie, az egyház kettészakadá­sa szomorú tényében, ami 1915 augusztusában következett be. 1922-ben Tóth Sándor a „Frank­lin Marshall” College magyar ta­nári állására meghívást nyervén, állásáról leköszönt és Lances­­terne-be költözött. A Nevelési Központ Dr. Herczeg József 1923. év ele­jén foglalta el lelkipásztori hiva­talát. Érkezte előtt már évtizedek­kel élt a gyülekezetben a vágy, hogy a „gödörből a hegyre” tele­pítsék fel a gyülekezet életének központját. 1932. április 3-án el­indult az álom egyik része a meg­valósulás útján. A közgyűlés fel­hatalmazta az építési bizottságot, hogy Király Imre tanító vezetése alatt megkezdje a Nevelési Köz­pont épületének megépítését. Az 1932. év a munkanélküliség esz­tendeje volt. Az egyháztagoknak csak egytizede dolgozott, így a férfitagok jó része — heti egy dol­lár bérért és a napi élelmezésért, melyet a gyülekezet női szerveze­tei főztek — szívesen állott az építőmunkások sorába. így azután gyorsan és felette jutányos áron épült fel a Nevelési Központ, benne a gyönyörű Bethlen-te­­remmel. 1932. december 11-én volt az avatási ünnep, szép formaságok között, a gyülekezet népének örö­mére. Az a hullám azonban, mely a Nevelési Központ megépítésével ebben a korszakban csúcspontját érte el — ismét aláhanyatlani kezdett. Gyengült a kálvini egy­házfegyelem, s az egyre jobban feltörő angol nyelvű ifjúság lé­lektani adottságaira, jogos igé­nyeire, szerepére, lelkigondozásá­ra sem fordítottak kellő figyel­met, ami már-már a gyülekezet jövendőjét fenyegette. A hanyat­lás legszembetűnőbb következmé­nye azonban abban mutatkozott meg, hogy a gyülekezet várva várt reménysége, az ígért, az álmodott, az annyiszor megtervezett Nagy­templom (a keret, amely nélkül az új élet ki nem teljesülhetett) sehogy sem épült meg. A Nagytemplom felépítése Dr. Szabó István 1947 júniusá­val vette át az egyház vezetését. Lelkipásztori munkaprogramja első számú feladatának tűzte ki a Nagytemplom megépítését. A gyülekezet egységesen követte a vezetést, s az áldozatos munka eredményeként 1949. szeptember 4-én, Labor Day vasárnapján or­szágra szóló díszes ünnepségen, négyezer résztvevő jelenlétében szenteltetett fel a Nagytemplom. Üj keretben új korszak kezdő­dött. Templomunkra felfigyelt nemcsak magyar Amerika, hanem az ősbevándorlók is. Tudtunk olyat alkotni, mint az angolszász őslakók! Nem voltunk többé há­tul kullogó, jelentéktelen beván­dorló réteg. Nagytemplomunk re­formátus értelemben vett „szé­kesegyház” lett. 1977-ben Nagytemplomunkat építészeti és történelmi emlékmű­vé nyilvánították, annak „építő­művészeti kiválósága, történelmi jelentősége és kulturális fontos­sága” hármas indokolásával. 1981-ben országos ünnepség keretében ünnepelte meg pásztor és gyülekezet az egyházalapítás 90. évfordulóját. A pásztor 36 évi szolgálatában méltó munkatársa volt a negyed évszázadon át ve­le együtt építő főgondnok: dr. Piri József. Mindannyian bizakodunk: ma­gyar gyökereink, mélységes refor­mátus hitünk ereje hozzásegít minket ahhoz, hogy a hamarosan bekövetkező századik évfordulón is magyarul énekelhessük: „Te­­benned bízunk eleitől fogva!” DR. SZABÖ ISTVÁN T. örökös lelkipásztor CLEVELAND 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom