Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-15 / 1. szám
SZOCIALIZMUS, NEMZET KULTÚRA Aczél György kötete Felfokozott érdeklődéssel vettem kézbe Aczél György 1979 és 1985 közt elhangzott beszédeinek, írásainak, a vele készített interjúknak újabb válogatását, noha legtöbb darabját közvetlenül születésük után — legalábbis rövid tudósításokból — ismertem már. A politikusnak hivatásánál fogva az élet forró áramában, az örvénylő időben élve kell állást foglalnia, utat mutatnia. A korszerű politikusmodellről maga Aczél György így beszél egy interjúban, amelyet mintegy előszó helyett közöl a kötet. Vannak hegymászók, akik toronyiránt vágnak neki a csúcsnak. nem törődnek a szakadékokkal, azt hiszik, hogy egy „nagy ugrás”-sal elérik a célt. Általában belebuknak. Aztán vannak, akik a meredektől megriadva, elpihennek egy tisztáson és arról győzködik magukat, hogy nincs is csúcs. Az igazi hegymászó tudja, hogy fel kell jutnia a hegyoromra, de azt is tudja, hogy ehhez ki kell kerülnie a szakadékokat. Néha lefelé kell mennie, hogy megkerüljön egy-egy akadályt. A politika nyelvére fordítva: a politikusnak el kell utasítania a sémákat. látnia kell a megtett utat a kezdő ponttól a jelenig és szemmel tartva a célt, megőrizve minden eredményt, állandósítania kell készségét a megújulásra. A hat esztendő alatt született minden írás önmagában is tartartalmazza e vézérlőelveket, Mit találunk a kötetben? Három hoszszú és jelentős interjút a magyar politikai viszonyokról; az Europäische Rundschau, a Spiegel és egy Olaszországban megjelent gyűjteményes kötet számára készültek. Három nagy beszédet a tudomány és a technika kérdéséről; és végül fontos elemzéseket különböző fórumokon a kultúra és művészet problémáiról. Az említett interjúk késhegyig menő viták, szellemi párbajok. Az emlékbeszédek sem kandalló melletti csevegések: a szerző mindig gondoskodik arról, hogy az adott téma területén zajló viták közepébe vágjon. Csábító lenne a részletezés, de lehetetlen. Csak arra vállaikozhatom, hogy a kötet néhány fontos, jellegzetes vonására hívjam fel a figyelmet. A feltételrendszer Hat év néha történelmi korszakot jelenthet. Amikor a beszédek elhangoztak, az írások megszülettek, a világ népei, köztük a szocialista országok csoportja. Magyarországgal együtt nehéz esztendőket élnek át. Hideg szelek a világpolitikában, a nemzetközi körülmények tartósan kedvezőtlen változása a világgazdaság számos alapvető folyamatában. „Ez a mostani korszakváltás nemcsak nehezebb, hanem sokkal bonyolultabb, sokkal több új alkotó emberi gondolatot mozgósító feladatot ad, mint az eddigiek” — állapítja meg a szerző. Mit tehetünk ebben a helyzetben? „Az alapvető választás, amely előttünk áll — fejtegeti Aczél, a Magyar Tudományos Akadémián 1980-ban —, így foglalható össze: bezárkózás, konzerválás, a kihívás elutasítása, de ez már a lemaradás. (Nem is szólva azokról, akik az elérttől hátrább akarnak lépni és elavult nosztalgiákat melengetnek.) Vagy vállalni a kihívást, az igények gazdagodását és gazdagítását és ehhez a belső hajtóerők mozgásba hozását.” Aczél György szerint a legfőbb nemzeti sorskérdés: a gazdasági építőmunka és benne a versenyhelyzet megteremtése. Előrehaladásunk során a mérce: az „egy főre jutó értelmes élet” mértéke. Ebben pedig, hangsúlyozza a politikus, a kultúrának semmi mással nem pótolható szerepe van. Történelmiség Mindig, mindenütt arról szól. hol tart az ország, merre vezet az út tovább. Az egyik mértékegység természetesen a megtett út. Újra meg újra hangsúlyozza, hogy az elkésett százados fejlődés, a két világháború közt a korszerűtlen, kegyetlen elnyomórendszer miatt, aztán az értelmetlen háború szörnyű pusztításai következtében milyen meghatványozott terheket kellett vállalnia a felszabadult magyarságnak. Ha csak ezt vennénk figyelembe, elégedettek lehetnénk, de látni kell, mit követel tőlünk a világpolitika és a világgazdaság. A történelmiségben lényeges a hagyományok újfajta szemlélete is. A múlt: példa és tanulság. A kulturális örökséget el kell sajátítani, de nagy alakjainkat nem szabad szoborrá merevíteni. Érdekes e szempontból a szegedi Somogyi Könyvtár új épülete átadásakor mondott beszéd. Somogyi Károlyról, a névadóról többek között ezeket mondotta: „A múlt századi kanonok, a katolikus egyház papja, az 1840-es években lapszerkesztőként nemegyszer visszahúzó nézeteket védelmezve lépett fel a progresszív eszmékkel szemben. De 1848-ban már ő fogalmazta a püspöki karnak a nemzethez intézett körlevelét, amely a forradalmi kormány támogatására szólított fel... Egész életében különféle egyházi szolgálatokat teljesített, de csaknem félszázezer kötetes könyvtárát 1880- ban világi keretek közé helyezte adományozói levelében ... Menynyi figyelmeztetés a ma embere számára, hogy az árnyalatok és összefüggések teljes bonyolultságában értelmezzen és értékeljen, múltat és jelent, embereket és korokat.” A történelmiség lényege, hogy minden jelenséget folyamatában szemléljen. Folytonosságában és megújulásában. Nem mi vagyunk a zárókő. „Csak az örök történelmi befejezetlenségnek van igazi emberi pátosza” — mondja Aczél György. Nemzetben, népben gondolkodva „A nemzeti sorskérdések” között leggyakrabban a határainkon túli magyarság helyzetét, a népesedési gondokat, az öngyilkosság tartósan magas arányát, és az alkoholizmus népbetegségét szokták felemlegetni. „Én kiegészíteném a sort, gazdasági talpon maradásunk, előrelépésünk feladataival. Mi több: ezt tartom ma a legdöntőbb feladatnak, amelynek teljesítése nélkül legnemesebb céljaink is pusztán ábrándok maradnának.” „A történelem csapdájába esik, aki a mások nacionalizmusára nacionalizmussal válaszol. A nacionalizmusok egymást is erősítik, egymásnak szállítanak érveket. Az ellennacionalista árt azoknak, akiknek védelmében vél cselekedni; semmissé teszi a máshol továbbélő-erősödő nacionalizmusok elleni elvi fellépés erkölcsi-politikai alapjait, hitelét; éppen azoknak szállít érveket, akik nem akarnak különbséget látni a Horthy-Magyarország országveszejtő nemzeti-nemzetiségi politikája s a mi internacionalista s egyben nemzeti politikánk között.” A kultúra demokratizmusa Külföldi látogatóink gyakorta megkérdezik: fennmarad-e az alkotó értelmiséggel való szövetségi politika, amely a magyar politikai mechanizmus negyedszázad óta jellegzetes vonása. Aczél György egy tanácskozáson azt fejtette ki, hogy a magyar vezetés elhatározott szándéka a szövetségi politikának nemcsak folytatása, hanem a szükséges továbbfejlesztése is. Ez nem jelenthet látszategységet. E szövetség tartalma, célja a nép ügyének szolgálata. Olvasók, mozinézők gyakorta panaszolják: nem értik ezt vagy azt a filmet, regényt, verset. Aczél György e jelenséggel így foglalkozik egyik beszédében: „Művészeti életünkben kezd kihívóan megmutatkozni egyfajta arisztokratizmus, amely lebecsüli, jó esetben vállon veregeti a közönséget, s amely szerint .népszerűt’ adni nem más, mint olcsót, semmit érőt nyújtani. Nem fogadható el ez a hamis alternatíva, nem hihetünk a kitenyésztett, üvegházi ,elit’ művészetben, melynek fő .értéke’ abban áll, hogy a tömegek, de hovatovább az értők számára is felfoghatatlan.” Aczél György elutasítja az olcsó optimizmust, a kötelező fogpasztamosolyt. „A mi társadalmunk küzdő társadalom, és ezt önmagáért, önként vállalja. Képtelenségnek és hamisításnak tartom azt az állítást, hogy országunk .beteg lelkületű’ ország ... A szó ölhet is. Aki azt szuggerálja a népnek, hogy beteg lelkületű, az betegséget beszél bele, az nem orvosa hazája bajainak.” A történelmi optimizmusnak az eredmények adják az alapját. A magyar vezetés végleg szakított azzal a hibás gondolkodásmóddal, amely a vágyait tévesztette össze a valóság kérlelhetetlen tényeivel. A kötet befejező írása így zárul : „A történelemben mindig vannak alternatívák: amíg emberek sorsa múlik cselekvésünkön, sohasem lehet mindegy, hogyan választunk. S ezért a választásért minden gondolkodó, cselekvő ember felelős.” És hozzáteszi, bízik abban, hogy ami igazán szép és lehetséges — azt egyikük vagy másikuk, de végül is — megcselekszi. Általánosabb s egyben aktuálisabb érvénye is van tehát József Attila szavainak a költészet csöndes diadaláról: „Nem szükséges, hogy én írjak verset, de szükséges, hogy vers írassék, mert különben meggörbülne a világ gyémánttengelye. ’ ’ SZÁNTÓ MIKLÓS 11
