Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-10-12 / 21. szám

z a szó, hogy „pinceszerezés”, igencsak sajátja a magyar nyelvnek — más nyelvek csupán körülírva tudják kifejezni azt a kellemes állapotot, amikor az ember a nemes penésztől fanyar illatú pincében kóstolgatja az ászokhordóból lopóval „kihúzott” bort.

S akkor még hol van a pinceszerezéssel járó szórakoztató tevés-vevés! A gazda szürettől új szüretig az év minden szakára — s annak minden napjára — talál babrálni valót, s egyben meg is feledkezik a külső világ gondjáról-bajáról, miközben borát kezelgeti! Alighanem ez is oka annak, hogy a szőlőtermesztés, a borászat mindenkor szívügye volt a magyar embernek egy évezreden át. Lényegében így van ez még ma is, jóllehet a szőlészetben, borászatban is teret hódítottak a nagyüzemi módszerek. Tízmeg tízezer kicsiny, saját szőlőben szüretelnek, pinceszereznek az emberek szerte Magyarországon. Az idén a termés nem bőséges: a tavaszi fagyok sokfelé megtépázták a szőlőket. De a borok minősége úgy tűnik jó lesz.

Tolcsvai találkozás

Az egyik legemlékezetesebb pinceszerezésem Tolcsván történt, a Tokaj-Hegyalja szívében fekvő községben — amely a honfoglalás korának egyik legelső települése, egyszersmind a magyar szőlőtermesztés egyik legősibb helye is. Fazsindelyes, toronysisakos románkori templom, mellette barokk kastély: a tokaji borvidék hajdani birtokosának, a Rákóczicsaládnak egyik rezidenciája. Köröskörül, a hegyoldalakról szinte a falu házsoráig lenyúló szőlők mindenütt.

A tolcsvai pincékben arra gondoltam : a honfoglalás pillanatában két szőlőtermesztő, borkészítő tradíció találkozott itt. A magyarok — így a krónika — már szépen termő szőlőket találtak. Tárcái vitéz, — aki előrelovagolva megelőzte társait — vitte meg a jó hírt Árpád fejedelemnek. Az „őslakók” tehát már ismerték, termesztették a szőlőt. De hosszú vándorlásaikból a magyarok is magukkal hozták a borászat ismeretét. A két tradíció szépen egybeolvadt — majd franciák, olaszok is jöttek Tokaj-Hegyaljára, később német telepesek. Mindegyikük új szőlőfajtákat hozott magával, újabb szaktudást. A tokaji bor pedig egyre jobb lett, egyre nemesebb. A hagyomány szerint a jótékony véletlen rávezette Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony udvari papját, Sepsi Laczkó Máté protestáns lelkészt az aszúkészítésre. A szőlőnek időt hagytak a „töppedésre”, s megszületett a világ egyik legkiválóbb bora, a tokaji aszú.

Korunkban nemes szőlőfajták egész sorát honosították meg a magyar szőlészek. Tokaj-Hegyalja persze gondosan őrzi hagyományait, de másutt megjelent a Cabernet, a Semillon, a Sauvignon, a Chardonnay — hogy csak néhányat említsek a legjobbak közül. A magyar talaj, a napfényben gazdag, mégis „kemény” klí ma átformál, megnemesít min den ideplántált szőlőfajtát. Ennek eredményeképpen kiváló borok születtek: a Hajósi Cabernet a Móri Muscat Ottonel, a Villány* Pinot Noir, és a többiek.

Badacsony, Tihany

Kevés helyen olyan szép a szüret, mint a Balaton mellékén! A badacsonyi, tihanyi szőlőhegyek oldalából lelátni a tó kék tükrére, fenn a régi, barokk présházak, még feljebb a hajdani lávából kővé-meredt bazaltorgonák láthatók. Ezen a tájon a borkészítésnek a római időkig visszanyúló hagyománya van. Az első szőlőket Probus császár parancsára telepítették a Pannóniában állomásozó légiók katonái — s a Balaton melletti szőlészet még a népvándorlás viharai közt sem szűnt meg, a metszőkést mintha egymás kezéből vették volna át az érkezők.

A történelmi balatoni borvidéken érdekes változások mentek végbe egy évszázad előtt — és újabb korunkban. A múlt század végéig a vidék kedvelt szőlőfajtája a Tihanyi Fekete volt, amely kiváló vörösbort adott. Akkor a filoxéria kipusztította a balatoni szőlőket, s mivel a régi fajták nyomát sehol sem találták, a franciaországi Szürkebarátot, az erdélyi eredetű Zöldszilvánit és az ősmagyar — ám az ország más vidékéről származó — Kéknyelűt telepítették el. Kiváló borok keletkeztek így: az elegáns, finombukéjú Badacsonyi Kéknyelű, a harmonikus, finom Szürkebarát, a testes, tüzes Zöldszilváni a legkedveltebb fehérborok közé tartozik. Ám korunk balatoni szőlészei nem nyugodtak bele, hogy a Hagyományos vörösbor immár nem terem a Balaton-mentén, s a tihanyi szőlőkben meghonosították a Zweigeltet, a Cabernet-t, a Medoc Noir-1. Az idei szüret nyomán — mint már sok esztendő óta — gránátszínű, finomanfanyar, tüzes vörösborok érlelődnek a tihanyi borgazdaság ászokhordóiban.

Borrendek lovagjai Sopronban

Gondolom, a borkedvelésen kívül a nosztalgia hozta létre sok országban a „borrendeket”, amelyek tagjai palástban, fövegben, mellükön ötvösművű díszlánccal vesznek részt a bőséges ebédekkel-vacsorákkal egybekötött borkóstolókon a vendégszerető borvidékeken. Magyarországon is alakultak borrendek, egyik fő védnökük lápunk kiadója, az Idegenforgalmi és Propaganda Kiadó Vállalat. Nemrégiben a soproniak meghívására svájci, francia, olasz, német „borlovagok” kóstolták végig a soproni borvilék borait. A ,klasszikus’ vörösbor, a Soproni Kékfrankos, sötét rubin-színével, kellemes fanyarságával, különösen nagy sikert aratott a vendégek körében, nemkülönben a hagyományos soproni babrétes is. Hajdan — a bor mellett — a bab volt Sopron másik fontos exportcikke; a szőlőtövek közötti babtermesztés miatt nevezték el (és hívják ma is) a tősgyökeres soproni polgárokat — a német Bohnenzüchter szó alapján poncichtereknek.

Érdekes felidézni a szigorú szabályokat, amelyekkel a soproni magisztrátus már évszázadokkal ezelőtt szabályozta a bor készítését, kereskedelmét. Hivatalos borkóstoló ellenőrizte a bor minőségét, tisztaságát — s hogy nem

vették tréfaszámba a rendszabályokat, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a városi tanács rendeléséből nagy husángokkal felszerelt „szakértő bizottságok” járták rendszeresen az italméréseket és ha kellett, erőszakkal is megakadályozták a soproni bor becsületét veszélyeztető hamisított, vagy más vidékről becsempészett bor árusítását.

Napjainkban a magyar borok