Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-09-21 / 19-20. szám

GYULA BÁCSI Kezdetben Gyulus volt. Eszter­gomban, ahol serdülő éveit töltöt­te, tele volt vele az iskola. Diák­társainak elismerő gúny kacaj a kö­zepette tanáraikat utánozta, vagy­is pompás karikatúravázlatokat rögtönzött róluk. Ebből sok vi­szontagsága származott. Csínyte­vését remek hangjával igyekezett ellensúlyozni. Szép, kamaszos te­nor hangja volt, amivel gyakran tanárai haragját is sikerült meg­enyhítenie. Amikor a pályaválasz­tás küszöbéhez érkezett, szülei leghatározottabb ellenkezésével is dacolva — akiket pedig határ­talanul szeretett —, a színészpá­lyán indult el. Rákosi Szidi híres színésziskolá­jának lett a növendéke. A régi, század eleji Király utcának a Nagy­körút felé eső részén, akkoriban nyílt meg a főváros új zenés szín­háza: a Király Színház, amelyet egy ambiciózus, fiatal igazgató, Beöthy László vezetett. Ehhez az új színházépülethez tartozott a szomszéd ház, melynek bejárata a Csengery utca felől volt, s ebben a házban működött Rákosi Szidi színiiskolája. A leghíresebb ma­gánintézet Pesten, ahol ezekben az években több tucat színészpalánta cseperedett fel és vált híres szí­nésszé. Ide került a fiatal Gyulus is. Szidi néni őt is meghallgatta, aztán alaposan kikérdezte családi hátteréről, majd — szokása sze­rint — keresztanyaságot is vál­lalt színészbölcsőjénél: tőle kapta a jól hangzó, könnyen megjegyez­hető Gőzön nevet. Vidéken, ahol a színiiskola után nyolc és fél esztendeig szolgálta a magyar Tháliát, először egy kis dali társulatnak lett afféle kifutó mindenese. Életének ebben a fe­lelőtlenül derűs szakaszában, ami­kor többet törődött az italozással, mint a színészi feladatokkal, még operákban is játszott. Egyik visz­­szatérő feladata A trubadúr Luna grófja volt. Aztán egy osztállyal feljebb került. Polgár Károly úgynevezett délvidéki színtársu­latához szerződött. Ez már hatá­rozott emelkedést jelentett pályá­ján. A társulat főbb állomáshe­lyei Lugas, Nagybecskerek, Nagy­­kikinda, Módos, Nagy-Versecz, Herkulesfürdő és Pancsova voltak. Azok a színészek, akikkel együtt volt s akiknek a partnere lehetett, jobbára a magyar színészet köz­katonái maradtak. A nagy kivé­tel: Kabos Gyula volt. Ök ketten, Kabos és Gózon voltak annak a réges régen szétesett, nyomaiban is eltünedezett délvidéki színike­rületnek legfiatalabb közlegényei, a „gyerkőcök”, miképp számtalan­szor a fejükre is olvasták ezt. S mégis, beláthatatlan távolságból már csak ők ragyognak felénk. Gózon Gyula 1908-ban érkezett Nagyváradra, amely akkoribari már a hazai szellemi élet egyik legizgalmasabb idegközpontja volt. Évekkel korábban ott hírlap­­íróskodott Ady Endre, majd Gózon odaérkezésének előestéjén ott je­lent meg A Holnap című versan­tológia, amely egy új, modern köl­tőnemzedék színrelépésével orszá­gos eseményt jelentett. Ezt talál­ta Nagyváradon a 23 éves Gózon Gyula, aki nyomban szoros, bará­ti kapcsolatba került Juhász Gyu­lával, az új nemzedék egyik leg­markánsabb képviselőjével. De a legszorosabb és a legbará­tibb szálak a hozzá legközelebb álló pályatársához, Kabos Gyulá­hoz fűzték. Kabossal együtt bérel­tek albérleti szobát, együtt jártak a próbákra és ők voltak a kifogy­hatatlan, sajátos ihletésű alkalmi tréfák és ugratások legelszántabb mesterei is. Se szeri, se száma nem volt ravasz, agyafúrt ugratásaik­nak. Senki sem volt előttük szent, egyszer mindenki beleesett a csap­dájukba. Persze előfordult, hogy egymást sem kímélték. Amikor 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom