Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-09-21 / 19-20. szám
1. A huszonnyolc éves Gózon Gyula, hódító bonviván (Katonadolog, 1913) 2. Egy nyári kisvendéglőben, a harmincas évek elején - Berky Lili és Gózon Gyula 3. Szigligeti Ede: Liliomfi című vígjátékának főszereplői — Uray Tivadar (Liliomfi) és Gózon Gyula (Szellemfi) (Nemzeti Színház, 1936) 4. Kilencven filmszerepe közül az egyik legsikeresebb: A hölgy egy kissé bogaras, Mály Gerővel (1938) 5. Brecht: Jó embert keresünk című szinjátékában, Wang vízárus szerepében, Mészáros Ágival (Katona József Színház, 1957) 6. Seribe: Navarrai Margit cimű vígjátékában (Magyar Színház, 1947) például Gózon már felkerült Pestre, de Kabosnak még további egy esztendőt kellett első fővárosi szerződésére várakoznia, egyszerűen nem találta a helyét. Néhány nap múlva dringend sürgős táviratot küldött Gózon pesti címére: „Ha istent ismersz, küldsz egy koronái táviratilag. A legnagyobb bajok vannak. Kabos.” Sürgős távirata egy koronával többe került, mintha simán sürgönyözött volna, de Gózon, a jó barát, első ijedtségében észre sem vette ezt. Annyira aggódott barátjáért, hogy kérését azonnal teljesítette. Utóbb aztán rájött, hogy ugratás áldozata. Gyulust Nagy Endre, a pesti kabaré megteremtője és szellemi atyja hozta fel magával, amikor 1908 nyarán Nagyváradon vendégszerepeit. Szép hangja, póztalan előadói készsége fölöttébb alkalmasnak tűnt Nagy Endre számára, hogy a fiatal Gózon Gyulát a kabaré egyik nélkülözhetetlen oszlopává tegye, mint sanzonénekest. Am Gózon, aki Nagyváradon Rostand verses színjátékának, A sasfióknak címszerepét is eljátszotta már, sőt abban a szerepében ugrott hirtelen az élre és a váradi közönség első számú kedvence lett, a kabaré deszkáin nem érezte igazán jól magát. Hiányzott neki a színházi esték zsúfoltsága, amikor tudását nem néhány percbe keli belesűrítenie, hanem végig küzdheti, élheti vagy énekelheti a színházi est történés-folyamát, három órán egyfolytában! Ilyen nagylélegzetű énekesi feladatot kapott a Népoperában (ma Erkel Színház), egymás után hármat is. Először a Budagyöngyc című operettben, aztán Zerkovitz Béla, Béldi Izidor és Mérei Adolf: Katonadolog című zenés játékában és harmadjára egy fiatal muzsikus, Kálmán Imre vidám operettjében, A kiskirályban. A nem egészen harmincéves Gózon Gyula hódító bonvivánja lett a pesti operettszínpadnak. Életének legnagyobb hódítását mégsem ezekben a szerepeiben aratta, de a színhely a Népopera színpada volt. Mindhárom darabban egy fiatal, sudár termetű primadonna, Berky Lili volt a partnere, akit Kolozsvárról szerződtettek. Színészpartnerből igen rövid idő alatt elválaszthatatlan házastársak lettek. Gózon Gyula házasságuk kissé anekdotikus történetét úgy mesélte el, hogy a Budagyöngyében — szerep szerint — meg kellett csókolnia partnerét, a primadonna Berky Lilit. Ez a mozzanat, amelyet a darab írt elő már a próbák közben olyan életszerűen sikerült, annyi átéléssel adták mindketten elő, hogy ellenállhatatlan vágyuk támadt: ne hagyják abba! Így lettek férj és feleség, és ebből a színpadi szerelemből olyan erős, életreszóló kötelék fonódott, amelyet csak a halál tudott szétszakítani. Gózon ekkor már Gyula volt. Felnőtt, komoly jellemszínész. 1935 nyarán szerződtette őket — Berky Lilivel együtt — a Nemzeti Színház, ahol számos klasszikus és modern szerepet játszottak. Gózon Gyula az ország első drámai színtársulatának vezető művésze lett. 1941. augusztus 20-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon eljátszotta a Szentivánéji álom Vackor szerepét, aztán négy esztendőre szegre kellett akasztania jelmezeit. A második zsidótörvény őt is letaszította a magyar színpadról. Később, az üldözések hónapjaiban bujkálnia kellett. Padlásokon és csűrökben keresett — és talált is — menedéket. Csontig lesoványodva, borostás arccal köszöntött rá 1944. december 28-án a szabadság első napja. S attól a perctől fogva Gyula bácsi lett, pedig még ötvenegyedik évét sem töltötte be! Egy ország kedves, dédelgetett színésze. Visszafogadta, sőt tárt karokkal várta a megújhodó Nemzeti Színház. amelynek ezt követően tizennyolc éven át egyik első színésze volt. 1946 őszén Gerhart Hauptmann A bunda című színjátékával kezdődött új szerepeinek sorozata, majd az Úri murival és A Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth-regényéből készült darabbal folytatódott és 1950. szeptember 18-án érte el a csúcsot. Akkor mutatták be Schiller: Ármány és szerelem című tragédiáját, Geliert Endre rendezésében. Ebben az előadásban Gózon Gyula színészpályájának legnagyobb diadalát aratta: Miller városi zenész szerepében érett, nagy művészként mutatkozott be a Nemzeti Színház együttesében. Bajor Gizivel, Somlay Artúrral, Bartos Gyulával, Gellért Lajossal és a fiatalokkal: Ferrari Violettával, Gábor Miklóssal, Fónay Mártával olyan alakítást nyújtott, amely három és fél évtized múltán is izzik még emlékezetünkben. Gyula bácsi, akinek pályája nem a komor és fenséges tragédiák világában, hanem a vidéki színészet tarka útvesztőiben, majd a fővárosi magánszínházak színes országútján kanyargóit — miközben igazi nagy sikereit vígjátékokban és operettekben aratta — szembekerült egy remekművel és kivirult benne. Felfrissült, szinte megújult. Kiderült, hogy az igazi tehetség előtt nincsenek akadályok, műfaji dilemmák: adott pillanatban be tud illeszkedni egy összekovácsolt nagy színházi együttesbe is, úgy, mintha öröktől fogva ott játszott volna csak. Gózon Gyula vele született tehetsége mellett azért is képes volt erre, mert természetes közege a színpad volt. Egyetlen kényszeredett, vagy kényszerű mozdulata sem volt soha a színpadon, a legnehezebb, s a legkényesebb drámai szituációkat is úgy oldotta meg, hogy nem játszotta, hanem élte. Az ő színpadi naturalizmusa azonban soha sem volt szegényes, vagy kisszerű. Mindig szárnyalt és magával ragadott. Tizenhárom éve már. hogy nyolcvanhét éves korában eltávozott az Élet színpadáról. Ebben az évben volt száz esztendeje, hogy Érsekújváron megszületett. Kedves alakja, jó kedélye, embersége és művészete mindnyájunknak, akik ismertük őt, nagyon hiányzik. BANOS TIBOR 43
