Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-09-21 / 19-20. szám
gairol szólt. Kiemelte a University of California (Berkeley) tízezer kötetre rúgó magyar anyag, amely az 1488-as kiadású Thuróczi-féle Krónikát is tartalmazza. Szabó Zoltán, a Magyar Fórum elnöke előadásában az USA magyar származású állampolgárainak nyelvtudásáról és iskolai végzettségéről szólt. Miska János (Kanada) a kanadai könyvtárak hungarika-anyagáról szólt, kiemelve a Torontói Egyetemi Könyvtár 25 000 kötetes magyar könyvtárát. Luif Miklós (Svájc) elmondotta, hogy a zürichi Zentralbibliothek hungarika-gyűjteménye mintegy 45 ezer kötetből és 50 folyóiratból áll. Steinmann Judit (Svájc) a Luif Miklós által bemutatott könyvtár magyar vonatkozású kéziratos forrásait ismertette. Hangsúlyozta, hogy a könyvtár több mint hétszáz, magyar nyelvű kézírásos levelet őriz, közöttük Pápai Páriz Ferenc és más nagyenyedi professzorok, továbbá Liszt, Bartók és Lehár eredeti leveleit. Gosztonyi Péter (Svájc) a Kelet- Európa Könyvtár ügyvezető igazgatója ismertette a könyvtár hungarika-gyűjteményét, amely elsősorban a XX. századi magyar történelemre és politikára vonatkozó szakirodalom tekintetében jelentős. A hungarikák feltárásáról szóló szekcióülés utolsó előadója, Újszászy Kálmán a Sárospataki Református Gyűjtemény „magyar—amerikai” anyagát mutatta be; vagyis az USA református egyházközségeinek segítségével gyűjtött, mintegy 65 000 amerikai magyar nyomtatványt. A tudományos találkozó előadói részt vettek a Magyar Könyvtárosok Egyesülete jubileumi ülésén Gödöllőn, amelyre a MKE alapításának 50. évfordulóján került sor. Megnyitójában Köpeczi Béla művelődési miniszter minél szélesebb körű együttműködést javasolt a külföldön élő és a hazai magyar könyvtárosak között. B. Á. KÖNYVTÁRAK. KÖNYVTÁROSOK A könyvtáros-konferencia egyik szünetében a tanácsterem előtt ültünk és beszélgettünk Molnár Ágostonnal. Leült mellénk egy kolléga és belekapcsolódott a témába. Bemutattam őket egymásnak. Amikor beszélgetőtársam nevét mondtam, az újonnan jött partner felvillanyozódott: „A Hungarian Cultural Foundation vezetője?” Bólintottam és folytattam a szertartást: „Miska János Kanadából”. Molnár barátom is felélénkült: „Az író?” Megerősítettem és hozzátettem: „A helyszín: Budapest és teljesen természetes, hogy az amerikai földrész magyar közéletének két — egymásnak névről régen ismerős — résztvevője, itt, a Széchényi Könyvtár aulájában találkozik először.” A tapasztalatcsere, a két- és többoldalú megbeszélések a tanácskozás szünetében most is, mint öt éve, emelték a megbeszélés jelentőségét, növelték hasznosságát. A bevezető plenáris ülés után a göteborgi Kádár Péter vette át az elnöklést. Rutinos előadó, van humora, egyéniségétől távol áll minden ünnepélyesség Most mégis elérzékenyült szavakra késztette a „hely szelleme”. „Évtizedekig jártam a régi Széchényi Könyvtár falai közé, most is orromban érzem múzeumi levegőjét; hallom, ahogy lépteim kopognak a folyosók kövén. És most itt vagyunk a Budai Várpalota egyik impozáns épületében, amely méltó otthona a könyvtárnak.” Hungarikák védelmében öt év telt el az I. könyvtáros találkozó óta, sűrű esztendők vannak mögöttünk. És előttünk. Néhány napja zajlott le a világ magyar agrárszakembereinek eszmecseréje, jövőre a műszaki és technikai tudományok szakértői következnek. A könyvtárügy fontosságát jelzi, hogy a várbeli nemzetközi randevú az első értelmiségi szakma, amelynek sor került ismételt találkozójára. A történelmi események nyomása alatt, a különböző előjelű „vonzások és taszítások” következtében nemcsak a magyarság új és új hullámai vándoroltak ki, de a viharok szétszórták szellemi kincseinket is. A magyarság iránt elkötelezett könyvtárosok természetes reflexe volt, hogy a befogadó országokban való letelepedésük után, szeretett hivatásuk gyakorlása során szinte azonnal érdeklődni kezdtek könyvtáruk magyar anyaga felől és büszkén mutattak rá kollégáiknak azokra az értékekre, amelyeket a magyar nemzet létrehozott, s amelyeket széthurcoltak, amelyek más országok kincseit gyarapították. A „szeretném magam megmutatni” első mozdulatai után adódott a következő lépések sora is: felgyűjteni, megóvni a magyar anyagot és ebből következett a felismerés, hogy „vannak társaim, nem vagyok egyedül". Velük helyes kicserélni a tapasztalatokat és együttesen gazdagítani a világkultúra magyar színeit. Mint az előző alkalommal is történt, a mostani találkozónak is feladata volt számot adni a külföldön található hungarikák felkutatásának eredményeiről. Az előadások színvonala magasabb lett. Meglátszott a higgadt felkészülés; az, hogy hosszú éveken át munkálkodtak, feldolgozták a helyi könyvtárak magyar állományát. A lelkendező öröm, ami a nyolcvanas találkozást jellemezte, átadta helyét a tárgyilagos helyzetelemzésnek és világossá vált, hogy a térkép teljesebbé tétele, a fehér foltok felderítése, a mélyreható leltározás, a megóvás, a hasznosítás nemzedékek erőfeszítéseit követeli: nem elegendő egyetlen huszárroham. A tanácskozáson elhangzott javaslatok sora egy irányba mutatott: létrehozni a hazai és külföldi hungarikák közös bibliográfiáját. Érdekes és gazdag felsorolást kaptunk a levéltárakban található iratokról is. A „hungarika” fogalmi keretei tágulnak az idők folyamán. Korszerűen A nemzetekre tagoltság keretei közt él, dolgozik, termel és alkot az emberiség, de a távközlés, a közlekedés, a turizmus nagy sebességű fejlődése során egyre közelebb kerülnek egymáshoz a népek és az emberek, többet akarnak tudni egymásról és ebben a folyamatban a könyvtárhálózat az egyik legjelentősebb tájékoztatási bázis. Az elmúlt években csak nőtt a könyvtárak rendkívül fontos szerepe a világkultúra intézményrendszerében. Ugrásszerűen szaporodtak a szellemi érintkezés alkalmai, fokozódik az információáramlás. Egyre többet tudunk a világban található magyar szellemi kincsekről, de az úgynevezett „hungarológiai adatvilágbank” még a jövő zenéje. Az első találkozó nagy élménye volt az a felismerés: a komputertechnika betört a könyvtárakba és felforgatta a százados beidegzéseket. Igaz, elhangzottak higgadt megállapítások is, hogy a gépcsodák sem dolgozhatnak „gépiesen”; a döntő tényező a nélkülözhetetlen könyvtáros szakember marad. Mégis voltak illúziók arról, hogy a fejlődés viharos gyorsasággal eltörli a régi könyvtárak nyomait is. Mára bebizonyosodott, hogy a technikailag legfejlettebb országokban sem lehetséges a teljes fordulat egyik napról a másikra, jóllehet, a változások során gyors ütemben jöttek létre adatbankok. összekapcsolt nyilvántartási rendszerek, amelyekkel nekünk is jó volna lépést tartani. Ám a bekövetkezett gazdasági világválság pénzügyi korlátái súlyosak, és a különböző technikák piaci versenye is kiéleződött: egymással össze nem hangolt rendszerek sokasága nehezíti a nemzetközi kooperációt. A korszerűsödés nem egyszerűen komputerkérdés. Előtérbe kerül az audiovizuális technika, terjed a mikrofilmezés. A megőrzés, a restaurálás, a régi kincsek megóvása is napról napra új technikai eszközökkel gyarapodik. Érdekes vita alakult ki a harmadik szekcióban. A nagy központi könyvtárak munkatársai mellett megszólaltak azok is, akik a „terepen” működnek: a városi és falusi közkönyvtárak, az iskolai könyvtarak dolgozói. Szót kért a könyvbeszerző, az olvasáskutató is, kirajzolódtak az igények változásának irányzatai. A befogadó országokban született nemzedékek magyar nyelvtudása csökken, különösen az olvasáskultúra szorul vissza. Egyre fontosabb a magyarságról idegen nyelveken szolgáltatott információ. Az anyanyelvi mozgalom e felismerését és ennek alapján az új feladatok kitűzésének helyességét most megerősítette — sajátos szakterülete tapasztalatai alapján — a II. könyvtáros találkozó is. SZÁNTÓ MIKLÓS 21
