Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-08-22 / 17-18. szám
PARASZTMESÉK A népi vallásosság egy rendkívül érdekes és sajátos területéről gyűjtötte kötetét Lammél Annamária és Nagy Ilona: a Biblia néphagy ománybeli tükröződését, népmeséi továbbélését, archaikusán ízes szöveghagyományát adják az olvasó kezébe a Parasztbiblia oldalain, mely a Gondolat Könyvkiadónál jelent meg. A néplélekben és a képzeletben — a paraszti műveltség szerves részeként — az Ó- és Újszövetség tudatmélyi lerakódását, évszázadok óta gazdagodó rétegződéseit találta meg e két kiváló néprajzkutató. A Teremtéstől az Utolsó ítéletig ívelő eseménysorban az eredeti szereplők új élettérben, tenyeres-talpas paraszti környezetben jelennek meg. Személyiségük az életteli valóság élményeiből vett, rájuk ruházott szerepekkel válik elevenné (például Szent Péter hatnapos szabadságra utazik a földre), s úgy jelennek meg, mint a földi emberiét menetét megkönnyítő, kézzelfogható értékeit megteremtő, zavartalanságát biztosító hősök. A vallásos népköltészet, miközben hitével kifejezi a lélek vágyódásait, tükrözi a külső körülményeket, a való élet hatásait is. A szerzőpáros kiegészítő tanulmánnyal látja el gyűjteményét, s ebben kitűnően megfogalmazzák a Parasztbiblia keletkezésének, sokféle változatának, képi erejének és frisseségének okát. Ahogyan Jézus és Szent Péter a földi világba látogat, elvegyül, beszélget és poharazgat, vagy ahogy Mária imádkozáskor „Üdvözlégy Máriá”-t mond, az szinte új mítosz, kézzelfogható legenda, hihető mese alakját ölti. Az epikai sodrás néha éppen eredeti jellemétől fosztja meg a szereplőket: például Szent Péter többnyire csak a nevében szent, másként gyarló-ügyeskedő, gyönge földi emberforma, Szent Annát Jézus „nagymamájának” nevezik többen, s egy szokatlan történetben Gábriel érkezése Máriához azzal végződik, hogy Máriára liliomot nyom s „örökké szűz maradsz, de fiút fogsz születnyi!” kiáltással elillan ... Ebben a „profanizáló” látásmódban Jézus tanítványai a malaclopójuk alatt lopják el a kánai lakoma maradékát, Mária föltűzetlen hajjal és papucs nélkül rohan Jézus elfogatásának hírére, s általában Krisztus és Mária élete mintha éppen abban a faluban, vagy éppen az adatközlővel történt volna meg. E saját képre formált bibliatudás a képzelet és az érzésvilág hőfokával gyarapodva pedig a népi kereszténység köznapi szükségleteit szolgálja, a magyarázhatatlanra keres magyarázatot, a szakrálist és intézményest módosítja profánra és magánéi dekűre, az írásbelit hagyományozza tovább a szóbeliség sajátosságainak megfelelően. A szerzőpáros azt az összefüggést segít föltárni, mely a történeti „betűtradíció” és az élőszavas kultúra között van. A bibliai prózai epika és a népi képzelet ilyen élvezetes, izgalmasan szórakoztató összehasonlítása már régi adóssága volt a néprajzi irodalomnak. A szerzők ezt nemcsak jelesen törlesztették, de elmúló kincset, kivesző értéket mentettek meg a magyar paraszti kultúra élő anyagából. A Parasztbiblia lapjait Somogyi Győző archaizáló illusztrációi díszítik. A. GERGELY ANDRÄS NEHÉZ-E A MAGYAR NYELV? VII ÉVFOLYAM 2. SZÁM 1985. APRIUS^IÚNIUS ARA: 10.50 FORINT $ VADEMECUM i MAGYAR B Sildet4 IMfl-SLÓTÁR MAGYAR fl-Z.5 VYmfNK e*Mb rmum mktarüp BARCHE V.ü •ki»* ihnf nyeiu domany A tartalomból sK pwp IGYAR SZAVAK JMnninn— FIGYELEM! ÚJ PÁLYÁZAT DIAKOKNAK: NEM ENGEDÜNK A 48-BÓL! Tahi László: Barta Péter: Nehéz-e a magyar nyelv? Pénzügyi dilemmák Deme László: Benkő Loránd: Beszédmodor és magatartás Iskola és nyelvhasználat Grétsy László: Sebestyén Hona: Mire való a ló feje? Kisbetűvel vagy nagybetű-Kovalovszky Miklós: vei? A szállástól a szállóig kérdezi Tabi László, a neves humorista az Édes Anyanyelvűnk címmel negyedévenként megjelenő szerény külsejű, mindössze 18 oldalas folyóirat legutóbbi számában, és mindjárt válaszol is rá: „. . . Ha J. S.-re, Párizsból ideszármazott ismerősömre gondolok, azt kell hinnem, hogy a magyar nyelv nehéz, mert húsz éve él Pesten, de nyelvünket még ma sem beszéli igazán jól, sőt éppen csak töri. Ha azonban arra gondolok, hogy én már négy-öt éves koromban kielégítően beszéltem magyarul, azt kell hinnem, hogy a magyar nyelv nem lehet nehéz.” A humoreszkből idézett részlet bizonyára „szakállas” poén, de az ember mindig szívesen olvas ilyesmit. Mint például egy hölgy és egy úr alábbi párbeszédét is: „— Én egykor szép voltam... — Igen, drágám, de már fél kettő van.” Az újság, a Magyar Tudományos Akadémia anyanyelvi, helyesírási és magyar nyelvészeti bizottságának, valamint a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) országos magyar nyelvi választmányának támogatásával, legjelesebb nyelvészeink közreműködésével lát napvilágot Benczédy József és Csatár Imre szerkesztésében már vagy hét esztendeje. Nemcsak rendkívül tanulságos, de rendkívül szórakoztató is; nyelvészeti leleményeivel újabb és újabb meglepetésekkel szolgál minden magyarul beszélő földi halandónak. Jó volna hamarjában egyéb, „komoly” írásokban is böngésznünk, de ha már a lap bemutatását humorral kezdtük, humorral fejezzük is be. Külföldre szakadt „öreg” magyar olvasó visszaemlékezését idézi az Édes Anyanyelvűnk abból az időből, amikor az illető a fiumei magyar gimnázium diákja volt: „Fiúméban egy született angol nő úgy megtanult magyarul, hogy még Arany János sem tudott volna kifogást találni kiejtésében és a magyar irodalomban való jártasságában. Férjét Bongyis Mihálynak hívták. Villanyszerelő volt, üzlete a felső leányiskola közelében. Talán Bongyis úr volt az, aki először alkalmazta ezt a hirdetést: »Ingyen szerelem« (öklömnyi betűkkel) és folytatásul pici betűkkel: »csillárját, ha nálam veszi«. Íme, már több mint félszázad előtt egy villanyszerelő is fölismerte a kétértelmű szó (homonima) varázsát. — h — 54
