Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-01-19 / 1-2. szám
A közelmúltban közöltünk cikket a veszteségessé vált ipari vállalatok felszámolásáról. Ezúttal olyan gyárakat mutatunk be, amelyek saját erejükből másztak ki a gazdasági „gödör”-ből, s az elmúlt egy-két év alatt tevékenységük veszteségesből ismét nyereségessé vált. Az idehaza Egyesült Izzóként, külföldön TUNGSRAM Rt-ként ismert cég az egyik legnagyobb magyar ipari vállalat, s az Elzett Művek is ismert a nemzetközi piacokon. Ez a két, saját területén szinte monopolhelyzetet élvező cég a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején gazdasági válságba került. Próbáljuk meg nyomon követni, hogyan oldották meg nehézségeiket. Az Elzettben 1979 és 1981 között 360 millió forinttal csökkent a nyereség. A vállalat élére ezért 1982-ben új vezérigazgatót neveztek ki. S a stagnáló bel- és külpiaci viszonyok, az emelkedő nyersanyagárak ellenére az 1983-as évet 144 millió forintos nyereséggel zárták. — Egyetlen ember ilyen változást tud hozni? — ötlik fel az adatok láttán a gondolat. — Képes-e egyetlen ember egy hatezer fős létszámú, kétmilliárd forintos termelési értéket produkáló vállalat eredményességét ilyen nagy mértékben befolyásolni? Meleghegyi József, az új vezérigazgató erre a kérdésre mindig határozott nemmel felel. Pedig mondhatna igent is, hiszen kinevezése után egyetlen új vezetőt sem hozott a gyárba. — Mi hát akkor a megújulás titka? — erről kérdeztük meg a vezérigazgatót. — Itt az Elzettben nem az jelentette a gondot, hogy nem megfelelő tudású gárda dolgozott — mondta Meleghegyi József. — Sokkal inkább az, hogy kicsit elkényelmesedtek az emberek. Akkor a vállalat mintegy ötezerféle terméket gyártott, s az egyik eltartotta a másikat. Valamit valahol mindig el lehetett adni. Ugyanígy problémát jelentett; hogyha az egyik gyáregység veszteségesnek bizonyult, egy másik jól működő gyáregység pénzéből „kárpótolták”, azaz nem érezte meg a gyenge munka következményeit. Ezt a kényelmes helyzetet meg kellett szüntetni. — Már a hetvenes években történtek kísérletek az egyes gyáregységek nagyobb önállóságának bevezetésére. Sajnos ez is felemás eredményekkel járt. Előfordult ugyanis, nem is egyszer, hogy a vállalat valamennyi egysége önállóan akart minden termékével a „piacra” menni — elsősorban a saját nyeresége biztosítására — ennek következtében a termékek jelentős része félkésztermékként, alacsony áron került ki az Elzettből. Megtörtént az is, hogy egy másik gyáregységünk, amelyik pedig befejezhette volna ezt az árut, munka hiányában csak félgőzzel dolgozott, nem tudta kihasználni a termelőkapacitását. — Hogyan változtattak ezen? — Az egész belső szervezeti struktúrát átalakítottuk. Ma az Elzett gyárai egy új belső érdekeltségi rendszer alapján ugyanúgy bonyolítják le az egymás közötti szállításokat, mintha külső vállalatnak szállítanának. Ugyanolyan árakat számolnak, s természetesen ugyanolyan szigorú szállítási határidők, minőségi előírások érvényesek. A gyáregységeknek önálló nyereségtervük van, s a munkások béremelését, s gyárfejlesztési lehetőségeit alapvetően a saját eredményeik határozzák meg. — Hogy ez az önállóság milyen változásokat eredményezett, arra csak egy példát, a berettyóújfalui gyárunkét. Ez a gyárunk állandóan veszteséges volt, a többiek már ujjal mutogattak rájuk: mi tartunk el titeket! Igaz, belekezdtek egy hatalmas beruházásba, létrehozták Közép-Európa egyik legmodernebb alumíniumöntödéjét. Vagy tíz évig építették is, állandóan a központtól várva hozzá minden segítséget. Aztán mikor elkészült, az évi ezer tonnás teljesítő-17 T T
