Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-01-21 / 1-2. szám
SAJTOTUKOR Bay Zoltán visszaemlékezéseiről - Sík Sándorról és a cserkészetről a Halotti Beszédről - a Szabad Élet Diákmozgalomról valóság A magyar történelem, tudománytörténet és diaszpóránk nézőpontjából egyaránt jelentős dokumentum kapott nyilvánosságot a folyóiratban; a publikáció Bay Zoltán, az Egyesült Államokban élő atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja emlékeit tartalmazza Szent- Györgyi Albertról. A szöveg eredetileg egy amerikai ünnepségen hangzott el, Bay Zoltán köszöntőjeként Szent-Györgyi Albert kilencvenedik születésnapján. Amint az a folyóiratban a szónok bevezetőjében olvasható: főként a Nobel-díjas tudós „emberi kiválóságáról”, életének olyan epizódjairól, amelyekről az itthoniak és a kintiek feltehetően egyaránt keveset tudnak. Az emlékezésben Bay Zoltán az egykori magyar valóságot eleveníti fel, s ebbe az is beletartozik, bár már humorosan hat, hogy amikor Szent- Györgyi Albertet „először jelölték a Magyar Tudományos Akadémiába levelező tagnak, a titkos szavazáson simán kibukott". A korszak megidézésében azonban a tragikus 1944-es esztendő kap hangsúlyt, ezen belül kietnelkedően Szent-Györgyi Albert személye, titkos tevékenysége, amellyel Magyarországnak a háborúból való kilépését kívánta elősegíteni. Ebben — régi barátságuk alapján — Bay Zoltán közreműködésére is számíthatott. A következőkben, bár ez a motívum az emlékezésben csupán a Szent-Györgyi-portré hátterében fedezhető fel, a hazai sajtóban ritkábban szereplő Bay Zoltán 1944- es tevékenységét ismertetjük. Ezek szerint Bay Zoltán még a német megszállás előtt vállalta, hogy a Tungsram-gyár „kitűnő és megbízható rádiómérnökei segítségével titkos adó-vevő kapcsolatot” létesít Budapest és Isztambul között Szent- Györgyi Albert számára, hogy korábban félbemaradt tárgyalásait folytathassa angol partnereivel. Később, már a nyilas uralom idején, amikor az Iparügyi Minisztérium elrendelte a Tungsram felrobbantását és szakembereinek kitelepítését, egyrészt a gyár szociáldemokrata szakszervezetének rejtőző vezetőivel, másrészt az ugyancsak bujkáló Szent-Györgyi Albertiéi teremtett kapcsolatot, hogy közvetítőként hozzájáruljon a parancs végrehajtásának fegyveres megakadályozásához. Az emlékezés egyik, talán legizgalmasabb mozaikjának a budapesti Műegyetem a színhelye. Itt Bay Zoltán a teljes tanári karnak azon az ülésén vett részt, amelyen az egyetem kormánybiztosa közölte: a Műegyetem minden tanárával, diákjával és jelszerelésével kitelepül Németországba". Mivel azonban „a tanárok csaknem egyhangúan a kimenetellel szemben foglaltak állást”, a kormánybiztos érvelésként „hajmeresztő történet,, előadásába kezdett. Eszerint „Szent-Györgyit az oroszok Szeged parancsnokává tették, ebben a minőségében rengeteg embert kivégeztetett, majd elmenekült Szegedről és megadta magát a nyilaskeresztes kormánynak”. Az ülés után Bay Zoltán néhány régi bizalmas barátját felvilágosította, hogy a kormánybiztos beszédéből természetesen egy szó sem igaz, mert előző este találkozott, beszélgetett Szent-Györgyi Alberttel. Végül Bay Zoltán emlékezéséből a következőket idézzük: „A Műegyetem több mint száz profeszszora közül húsznál is kevesebb maradt a kitelepülök listáján”. VIGÍLIA Az Actio Catholics folyóirata „Sík Sándor és a magyar cserkészpedagógia" címmel Mészáros István tanulmányát közli. (Sík Sándor — 1889— 1963 — piarista pap, költő, író, szerkesztő, egyetemi tanár volt, 1948-ban az elsők között kapott Kossuth-díjat — a szerk.) A publikáció Sík Sándor személyét, ideológiai és szervezői tevékenységét állítja premier plánba, de a háttérben a hazai cserkészmozgalom három és fél évtizedes történetét is felvázolja. Ennek időíve az első világháború előtti évektől a második világháborút követő szűk időszakig tartott, s megnyilvánulásaiban a jobboldali rendszer politikai-társadalmi, nem utolsósorban militáns törekvéseit tükrözte. A tanulmány a bevezetőben kiemeli, hogy Sík Sándor nevéhez fűződik — az angol, amerikai és német mintától eltérő — „sajátosan magyar cserkészideál kidolgozása”. Cserkésznevelési koncepciójában legfőbb célként „a tudatos önnevelés útján kialakított jellemes személyiség” formálását jelöli meg. Ennek hatásos eszközeit a rendszeres fizikai munkában és a hazafias nevelésben látja. A két tényező fontosságáról a szerző ezeket vallja, illetve Sík Sándortól a következőket idézi: a cserkész fizikai munkája jelentős lépés a munkásosztály és a parasztság, „a nemzetfenntartó osztályok és munkájuk megbecsülése felé; nekünk legeslegelsősorban jó magyarokat, keresztényeket, egész embereket kell nevelnünk.” Ezen belül, ezek szemléltetésére a cikk Sík Sándornak a különböző kérdésekben megfogalmazott (nézeteit is ismerteti. Egy-egy bekezdés arról szól, hogy Sik Sándor elítélte a Trianonnal kapcsolatos „frázis-irredentizm,ust”, a szomszédos népekkel „újszerű viszony” kialakítását tartotta szükségesnek, érthetetlennek minősítette azt a várakozást, hogy „régi magyar vitézséggel, olasz vagy német, vagy isten tudja, milyen csodálatos segítséggel... megint minden úgy lesz, amint volt”. A haza életében pedig „a széles körű átfogó és gyökeres társadalmi átalakulás szükségességét hirdette". Mészáros István írása a továbbiakban szembeállítja a korszak hivatalos magyar politikájának nacionalista, militarista és revansista törekvéseit Sík Sándor „józan és modern” cserkészpedagógiájával. Erről szólva azt is elmondja, hogy miután a hivatalos szervek létrehozták a levente-intéziményt és Magyar Országos Véderő Egyesületet, e „katonai jellegű szervezeteket”, ezekbe a cserkészmozgalmakat is be akarták olvasztani, majd 1939-ben az országgyűlés elfogadta az „úgynevezett honvédelmi törvényt, s ez újra felélesztette a mindvégig lappangó veszélyt, hogy a levente elnyeli a cserkészetet". Ezt Sík Sándor következesen ellenezte, s Teleki Pál tekintélyének volt köszönhető, hogy a szándékot az öngyilkosságba menekülő miniszterelnök haláláig sikerült megakadályozni. Ezután a magyar cserkészetet katonai parancsnokság alá helyezték és egyre inkább a háborús politika szolgálatába állították. Sík Sándort 1938 után fokozatosan félreállították a magyar cserkészmozgalom szövetségi vezetésében korábban betöltött jelentős szerepéből. „Álma a magyar társadalom ,átcserkésziesítéséről’... illúziónak bizonyult” — olvasható a cikk epilógusában A Halotti Beszéd a legrégibb magyar, összefüggő szövegű, írásos, irodalmi szempontból is jelentős nyelvemlékünk. A 32 soros, 274 szóból álló szöveg, beépülve az egyházi élet szabályainak — korábban Sacramentarium Boldvense elnevezésű, később Pray-kódexnek nevezett — latin nyelvű, terjedelmes gyűjteményébe, tartalma szerint temetési prédikációnak szánt tömör beszéd és könyörgés. Vitairodalmából szembetűnik: kutatói az 1850-es évektől kivétel nélkül azt kívánták megfejteni, hogy hol, mikor, milyen használatra keletkezett. A rejtély megfejtéséről a Magyarországi Református Egyház folyóirata Nyíry Dénes „Aki a Halotti Beszéd bölcsőjét Boldván megtalálta” című tanulmányát közli. Az írás végső következtetése: „Ügy vélem: ... lehetővé vált, hogy a középiskolai tankönyvektől a tudományos irodalomig, az első magyar nyelvemlék keletkezésének tárgyalásakor, a kérdőjel helyett: a Boldván feltárt monostori tájékoztatás kerüljön." Előzményként a publikáció a homály eloszlatásának, a valóság felderítésének regényszerűen izgalmas történetét ismerteti. Ennek főszereplője a szerző édesapja, Nyíry Dániel, Miskolc egykori főlevéltárnoka, képzett történész és régész, aki Boldvára költözve kezdte meg kutatását. Figyelmét „a község ódon kinézésű református temploma” keltette fel, s ezután kezdte faggatni a hely múltját a régi feljegyzésekben és a föld alatt. Végül is a református templomban egy befalazott kijáratra bukkant, onnan pedig az ásatások — az évszádok során átformálódott természet ölében — annak az épületnek a maradványait tárták fel, amelyet a Halotti Beszédet tartalmazó kódex a Boldva melletti keresztelő Szent János Monostoraként említ. Ezt a továbbiakban a középkori építészet szakértője is megerősítette és a tágabb helyszínen immár másfél évtizede tartó újabb kutatások ugyancsak erre utalnak. A régészeti, műemléki munkálatok során a boldvai református templomot tavaly felújították, a folyóirat a fotóját is közli, s a publikáció a boldvai református templom azonos az 1203-ban tűzvész következtében elpusztult benedekrendi monostorral. KRITIKA MŰVELŐDÉSPOLITIKA) és kritikai lap „Szárszó után — a Szabad Élet Diákmozgalom tevékenysége.” Ezzel a címmel a folyóirat Fitos Vilmos írását közli; ez a második világháború utolsó szakaszában, az ország német megszállása idején kibontakozó magyar ellenállási mozgalom egy eddig alig ismert csoportjáról szól. A cikk első része — forrásként, előzményként — a Szárszói Konferencia hatását, utóéletét és a Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Találkozó politikai tartalmát és tíz pontból álló határozatát ismerteti, második része pedig tényszerűen, adatok felsorolásával a Diákmozgalom szerepét, tevékenységét tárgyalja. Eszerint: „A Szabad Élet Diákmozgalom nevű ellenállási szervezkedés 1944 nyarán indult meg az illegalitás szabályai szerint sejtrendszerben. E mozgalom a kommunista diákok és a Győrffy Kollégium tagjai által létrehozoii Nemzeti Ellenállás Diákmozgalom (NED) tevékenységével szorosan együttműködött, s a NÉD lapját, a Szabad Diákfrontot a NED vezetőségének lebukásakor a Szabad Élet Diákmozgalom adta ki Szabad Elet címen, a NED nevében". Fitos Vince a továbbiakban — a mozgalom vezetőinek név szerinti felsorolásával — rögzíti: a szervezet kiépítését és irányítását központi sejt végezte, a sejtet és a szervezkedést mindvégig maga vezette; júliustól októberig Budapesten körübelüi 250, vidékein megközelítőleg 100 diákot sikerült bevonni a sejtrendszerbe; a szervezet keretében iratbeszerző, katonai és sajtócsoport működött. A mozgalo(m tettei közül „kiemelkedik az egyetem kitelepítése elleni tiltakozásul végrehajtott robbantás a Műegyetem aulájában és a Prónaykülönítmény Szentkirályi utcai laktanyája elleni kézigránátos akció. A Szabad Élet Diákmozgalom tagjai közül többen életüket is feláldozták és többeket bebörtönöztek közülük”. A cikk utolsó bekezdése: „A diákellenállásban sokan vettek részt olyanok, akik a Szárszói Konferencián is jelen voltak és vitatkoztak. De ott találjuk őket a felszabadulás után is, amikor a romokból új világot kellett építeni. Derekas munkát végeztek az új ifjúsági szervezetek megteremtésében is: az egész magyar értelmiségi fiatalságot a ,radikalizmus útján a demokráciára’ szervezték". K. GY. 3 7
