Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
berekről van szó) — ahol az egy főre jutó személyes jövedelem havi kétezer forintot nem haladja meg — az évi húsfogyasztás 50 kiló fölött van fejenként, 100 háztartásra 80 hűtőgép és 90 televízió jut. Az országos átlaghoz képest (77 kilós húsfogyasztás, 93 ill. 107 készülék) nem túl nagy az eltérés. Többnyire azonban nincsenek pénzmegtakarításaik, az átlagnál jóval kevesebbet költenek zöldségre, gyümölcsre, üdülésre és persze járműfenntartási költség is alig-alig jelentkezik körükben. — Az alapszükségletek között a lakás is szóba került. Mivel ezzel a kérdéssel korábban cikksorozatban foglalkoztunk, most csupán arra kérném, foglalja össze a statisztikus szemével e problémakört! — A lakáshiány ma is az egyik legégetőbb társadalmi gondunk, annak ellenére, hogy a lakosság az 1960-ban meglévő 2,8 millió lakással és 4 millió lakószobával szemben ma 3,7 millió lakással és 7,6 millió lakószobával rendelkezik, miközben létszáma alig növekedett. Az első, már befejezett, s a most folyó — 1990-ig tartó — központi lakásfejlesztési program eddigi szakaszának eredményét, hatásosságát azonban csökkentette, hogy a lakások nagyobbik része a községekben épült, miközben sokáig még élénk maradt a városokba áramlás; a kelleténél több lakást szanáltak és egy csomó tanya eltűnt. És amíg a lakosság száma alig nőtt, a háztartásoké megszaporodott, a generációk szétválása, a válások nagy száma miatt. Ma, amikor a lakásépítésre egyre inkább a magánerő bevonása válik jellemzővé és a nehezebb gazdasági helyzetben az állami lakásépítés visszavonul, különösen a pályakezdő fiataloknak okoz gondot az önálló otthonhoz jutás. A közelmúltban a Minisztertanács is foglalkozott ezzel a problémakörrel, elhatározva egyebek között a fiatalok, többgyerekesek fokozottabb támogatását, több állami bérlakás építését. — A hatvanas évek közepétől a hetvenes évekig jutottunk el. A fogyasztás, az életszínvonal növekedését az is jelzi, hogy a közgondolkodás — megelőzve a statisztikát — egyre több dolgot minősített alapszükségletnek, sokat veszített luxusjellegéből a gépkocsi, egyre többen utaznak ... — Valóban, a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek elejéig fejlődött a leggyorsabban az életszínvonal a szocialista Magyarország eddigi történetében. A munkajövedelmek növekedése mellett az életszínvonalat befolyásoló más tényezők is kedvezően változtak. A munkajövedelmeknél gyorsabban nőttek — és mivel nagy lemaradást kell behoznunk, ez az irányzat azóta is érvényesül — a pénzbeli és természetbeni társadalmi juttatások. 1967-ben vezették be — a népesedéspolitikai intézkedések részeként — a gyermekgondozási segélyt. Elkezdték az első, majd 1975-től második 15 éves lakásépítési programot, a korábbinál jóval gyorsabb ütemben fejlesztették a szolgáltatásokat, a kommunális ágazatot (az óvodák, az iskolák, a kórházak, a tömegközlekedés, az út- és közműépítés, az üzlethálózat, stb. tartozik ide). A lakossági fogyasztás gyors — pontosabban, az indokoltnál akkor már gyorsabb — növekedése tartott még az első olajárrobbanás — 1973 — után is egy ideig. A külpiaci lehetőségeink kedvezőtlenebbé válása, a dráguló nyersanyagárak már korábban is a lakossági fogyasztás visszafogását indokolták volna. — A VI. ötéves terv már e „visszafogás” jegyében született. Úgy fogalmaztuk meg, hogy „az elért életszínvonal társadalmi méretekben vett megőrzését, egyes területeken az életkörülmények szerény mértékű javítását tekintjük alapvető társadalompolitikai célnak.” Miképpen sikerült ezt a célt elérni? — Felmerülhet, hogy egyáltalán sikerként A népgazdasági terv előirányzatai szerint 1984-ben — a külgazdasági egyensúly további javításával összefüggésben — az egy lakosra jutó reáljövedelem az előző évi szinten marad, a fogyasztás kismértékben (0— 0,5%-kal) növekszik. Átlagkeresetek*1 Havi átlagkereset, Ft 1983 Index, 1980 =100,0 19811982 1983 Ipar 4939 107,2 113,8 119,8 Építőipar 5 263 105,6 1132 120,0 Mezőgazdaság 4 507 107,5 114,7 118,3 Erdőgazdálkodás 4 523 106,0 112,9 116,2 Közlekedés, posta és távközlés 5 243 107,1 114,5 119,0 Kereskedelem 4 301 106,9 114,0 118,7 Vízgazdálkodás 5 051 106,8 112,9 118,1 Egyéb anyagi tevékenység 4 639 —105,7 110,9 Nem anyagi ágak 5 079 105,0 110,9 116,5 Összesen 4 875 106,5 1132 118,5 a) A 290 Ft-os bérkiegészítés nélkül. Az adatok a kisszervezeteket nem tartalmazzák. 1983-ban a lakosság összes jövedelme 581,6 milliárd forint volt. Ennek 65,5%-át a munkajövedelmek. 33,3%-át a társadalmi jövedelmek tették ki. A foglalkoztatottak száma keresetnagyság szerint*1 (Szeptember 30 .) <%) A keresetnagyság, Ft/hó (bérkiegészítés nélkül) 1978 1980 1982 2 000 és kevesebb 3,0 1,3 1.7 2 001- 3 000 10,7 13,1 12,4 3 001- 4 000 20,0 23,9 23,0 4 001 - 5 000 22,1 25,3 23,5 5 001- 6 000 19,3 16,1 17,3 6 001 - 7 000 9,8 9,3 10,2 7 001 - 8 000 76 5,2 5,4 8 001-10 000 4,7 3,6 4.3 10 001 és több 2.6 2,2 2,2 Összesen 100,0 100,0 100,0 a) Teljes munkaidőben foglalkoztatottak, a kereset 1982. évi reálértéke alapján. értékelhetjük-e a fent idézett szerény cél megvalósítását. Ha körülnézünk a világban, láthatjuk: igen. A teljes foglalkoztatottság és az elért fogyasztási színvonal megőrzését, a megfelelő áruellátást, a spontán, romboló infláció kivédését és néhány területen az életkörülményekben való előrelépést a nehezebb gazdasági helyzet közepette és nemzetközi fizetőképességünk megőrzése mellett sikerült megvalósítanunk. Ezen az alapon kell értékelnünk azt is, hogy a lakossági jövedelem és fogyasztás a VI. ötéves terv eddig eltelt négy éve alatt 4—5 százalékkal növekedett, jóllehet a hatvanas években egy év alatt volt ekkora a növekedés, és tudjuk, az életszínvonal országos átlaga csökkenést is takar. Az eltelt néhány év eredménye az ötnapos munkahét bevezetése. Előrehaladtunk a 40 órás munkahét bevezetésében is. Továbbra is gyorsan emelkedett a nyugdíjakra kifizetett összeg, ma 200 ezerrel több a nyugdíjasok száma, mint 1980-ban volt. 1983-tól az egygyerekes családok is kapnak családi pótlékot, 1984-re pedig — 1980-hoz képest — a két- illetve többgyerekesek családi pótlékának reálértéke 4, illetve 9 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor — s ezt komoly gondnak kell tekinteni — a gyermekgondozási segély reálértéke az 1980 óta eltelt évek alatt csökkent. Hasonló a helyzet a közepes és nagyobb nyugdíjak esetében. Népesedéspolitikai céljainknak megfelelően 1981—83- ban 33 ezer új óvodai, 6 ezer új bölcsődei férőhellyel gyarapodtunk, mintegy 4 ezer tanterem épült, s ha nem is a kívánt mértékben, tovább korszerűsödött az egészségügy. Sajnos, 1979-től méretében csökkent a kommunális közmű- és útépítés, s mint említettem, az állami pénzeszközökkel fedezett lakásépítés is. — A szűkösebb lehetőségek további feszültségekkel is járnak, a korábbiaknál élesebben vetnek fel bizonyos kérdéseket. Az egyik ilyen — mint erre már ön is utalt — a nyugdíjasok és a gyerekesek anyagi helyzete. — Az életszínvonal jelenlegi alacsony növekedési üteme valóban e két réteget érinti a leghátrányosabban, körükben a leggyakoribb a stagnálás, a visszaesés. Bár — mint erre már utaltam — még most is évről évre nő a nyugdíjakra kifizetett pénzösszeg, a jelenlegi automatizmusok csak a legalacsonyabb nyugdíjak reálértékének szerény emelkedését nyújtják. A munka szerinti elosztás elvének érvényesülése is csorbát szenved azáltal, hogy a közepes és a magasabb nyugdíjak összegének évenkénti emelése nem követi az áremelkedés ütemét. Ugyanezt mondhatjuk el a gyerekes családokkal kapcsolatban is. Manapság a családok jövedelemszint szerinti megoszlását elsősorban nem a munkamegosztásban elfoglalt hely, még csak nem is a faluban vagy városban élés befolyásolja, hanem mindenekelőtt a gyermekek száma. Ma az állam a gyereknevelés családi költségeinek mintegy húsz százalékát fedezi, ennél lényegesen nagyobb arány az, amitől — hosszabb távon — népesedési helyzetünk kedvezőbb alakulását is várhatjuk. Hogy mindenre jusson is pénz, azt részben a szociálpolitikai és a munkajövedelmeken belüli átcsoportosításokkal érhetjük el, de méginkább — ez a leglényegesebb — munkánk hatékonyságának, termékeink piacképességének fokozásával. — Az eltérő munkateljesítmények, a felelősségvállalás, a képzettség mértékének ösztönző, eltérő fokú javadalmazása régóta gazdaság- és jövedelempolitikánk célja . . . — E területen valóban sok a tennivaló. Sajnos, az utóbbi húsz év számos intézkedése-határozata ellenére korántsem értünk el olyan eredményt, amilyet az intenzív gazdaságfejlesztés megkívánna. Az „egyenlősdi” elleni állásfoglalások, intézkedési tervek és a mindennapok harcának eredőjeként mindmáig a kívánatosnál kisebb különbségtétel maradt a jellemző. Nem sikerült elérni, hogy a munkaerő ott hasznosuljon, ahol azt a leghatékonyabban teheti. Hogy miért, annak számos az összetevője. Azon túl, hogy a munkához való jog hovatovább a munkahelyhez való joggá vált, nyilván a differenciálásban kell halaszthatatlanul előbbre lépnünk, annak ellenére, hogy a mai, szűkösebb körülmények között ez is kiválthat társadalmi feszültségeket. A magasabb jövedelem jelei például — a fogyasztási lehetőségek szélesebb volta következtében — ma láthatóbbak, mint a hatvanas évek elején. A legújabb gazdasági szabályozók — együtt a szükséges szociálpolitikai intézkedésekkel — remélhetően ösztönzőbb jövedelemkülönbségeket eredményeznek. Ez — a terv legalábbis így számol — a nemzeti jövedelemnek és a fogyasztásnak a korábbinál valamivel nagyobb ütemű növekedése közepette fejtheti ki hatását. BALÁZS ISTVÁN * 27
