Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-12-22 / 25-26. szám

Először lenézek, a lábam alá, azután meg fel, a fejem fölé. Egyetlen másodperc választja el a két pillantást. A két látványt pedig kereken 1700 esztendő!

A lábam alatt fekszik (szó szerint ott, mert a régész, valamint a rekonstrukciót tervező Ágostházi László építészmérnök ügyes kis galériát létesített, amelyről szinte a teljes terület áttekinthető) Aquincum egykori állandó helyőrségének a fürdővárosa. Igen, valóságos város ez, hiszen nem kevesebb, mint 15 000 négyzetméteren terül el, s ha ezt mind nem is tárhatták föl, a katonai fürdő jelentős része — öszszesen 48 terem — látható, mi több: bejárható.

Meleg- és hidegvizes fürdőhelyiségek, óriás tornacsarnok, öltözők, izzasztók, pihenők, társas helyiségek következnek egymás után. Pontosabban e régenvolt helyiségek falmaradványai, padozatai, medencéi. És ami számomra valóságos csoda: ha nem is működésében, de eredetiben — félig kibontva — megfigyelhetem a technikai apparátust is: a vizet — a Római-fürdő gyógyvizét! — be- és elvezető csatornákat, a padló alatti fűtést biztosító „álpadozatot” és az ezt tartó kő- és téglaoszlopocskák sorát, a falszárító „berendezést”. Mindazt tehát, aminek segítségével a régi rómaiak a monstre egészségügyi és szórakoztató intézményt folyamatosan üzemeltették. És nem is kevés ideig, hanem két és fél évszázadon át: a bélyeges téglák tanúsága szerint a második század elejétől a fürdő leégéséig, a negyedik század hatvanas éveiig.

A fejem fölött, közvetlenül fölötte, a másik monstrum: az Árpád-hidra fölívelő útpárt hordozó betongerenda-óriások kötege. A késő őszi verőfény sok kirándulót csábított a Duna-kanyarba, harsogdübörög a hídon átömlő autósor.

És itt, a híd alatt is sokan vagyunk. A fürdő, ha majdnem kétezer esztendős is, éppen úgy újdonság, mint maga a híd, mint a Flórián téri közlekedési csomópont vagy mint a Metró új szakasza. November 5-én együtt avatták őket. És nemcsak azért, mert egyazon időben készültek el a munkával a mélyépítők, a hidászok és a régészek, hanem mert az új Metrószakasz, a Flórián téri alul- és felüljárórendszer, az Árpád-híd és a „thermae maiores" szorosan összetartoznak.

— A híd átalakítása nélkül ez a fürdő így, szinte teljes egészében, Ián soha napvilágra nem került volna! — vallja a legilletékesebb, a feltárás vezetője, a Budapesti Történeti Múzeum tudományos titkára, Kaba Melinda. S amit mond, az általánosabban is igaz: a föld többnyire csak valami születőiéiben levő újért hajlandó kiszolgáltatni számunkra a múlt eltemetett kincseit.

A legkézenfekvőbb példa erre éppen e fürdő előkerülésének a históriája.

Kétszázhat esztendővel ezelőtt szintén egy építkezésnél (ha nem is akkoránál, mint a tér átrendezése volt), a meszesgödör ásása közben régi falakra bukkantak a munkások. Schönvisner István latinszakos egyetemi ' professzor szállt ki a helyszínre, folytatott szabályszerű ásatást, s tárt föl egy 15X8 méteres fürdőmedencét, amelyről — még abban az évben, 1778-ban megjelent könyvében — máig is helytállóan megállapította, hogy része egy római kori katonai közfürdőnek.

A következő emlék hasonlóképpen került elő: 1849-ben csatornázás közben egy feliratos követ leltek, amely ma is látható, méghozzá előkelő helyen, a fürdő-múzeum központjában. Jár is neki ez a hely, hiszen éppen ő igazolja! hogy e fürdő a thermae maiores, amelyet a légió II. audiutrixnak építettek, s II. Claudius császársága idejében, 268-ban tataroztak és ki is bővítettek.

Ezután ismét 81 esztendős szünet következett, amíg megint valami újhoz, a ma is álló Flórián tér 3. szám alatti ház alapozásához nem kezdtek. Nagy Lajos, az aquincumi múzeum akkori igazgatója egy kisebb hidegvizes medencét talált, 1960-ban, az úgynevezett Lottó-ház építésekor pedig Kaba Melinda bukkant újabb leletekre.

De még akkor se gondolta volna a régész, hogy itt egy 150 méter hosszú, 100 méter széles valóságos fürdőkombinát rejtőzködik a föld alatt. És ekkor ismét „közbeszólt” a megszületni akaró „új”: döntöttek arról, hogy a Duna-kanyar felé vezető M 11-es autópályát itt, a Flórián téren kötik be, s ezzel egyidőben a téren nagy. bonyolult alul- és felüljárórendszert alakítanak ki.

A döntésre csakhamar megérkezett a múzeum reagálása: mivel az építési terület az egykori római katonai tábor feltételezett határain belül van. a munkálatok megkezdése előtt a terepet feltétlenül át kell kutatni.

1977-ben csak arra volt mód, hogy néhány helyen „megszondázzák" a teret. 1979-ben már három, egyenként 25X25 méteres kutatóárokban dolgozhattak a régészek, méghozzá másfél esztendőn át. És ekkor kiderült — csak ékkor derülhetett ki! —, hogy a Flórián tér a nagy katonai fürdőt „bújtatja”. A régészek azonban akkor még nem léphettek tovább, a fürdő teljes alaprajzát még nem tárhatták föl. A forgalmas teret utak hálózták be, a nagyáruházhoz vezető bejárókat sem lehetett fölbontani, sem pedig eltorlaszolni.

— Ügy éreztem magam, mint a maékó a zárt mézesbödön előtt — nevet most már önnönmagán Kaba Melinda, — tudtam, hogy tele

van mézzel, csak éppen nem férhettem hozzá.

De nem a régész érthető türelmetlensége volt a baj, hanem az. hogy a három különálló kutatóárok kevés volt az ásatás pontos megtervezéséhez. A Fővárosi Mélyépítő Tervező Vállalatnak pedig éppenhogy hajszálpontos feltárási tervre lett volna szüksége. hogy az egykori római fürdő fölött átívelő utakat a mérnökök megtervezzék, s pilléreik helyét