Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-11-24 / 24. szám
A fasori hagyományok Az egykori Budapesti Evangélikus (közismertebb nevén: fasori) Gimnáziumról először édesapámtól hallottam — mindig tisztelettel és szeretettel emlegette volt tanárait — majd mind gyakrabban találkoztam az iskola nevével híres emberek életrajzi adataiban vagy személyes visszaemlékezéseiben. „Elit iskola volt" — mondták sokszor róla (nem a fasori diákok), hol rosszalló, hol elismerő hangsúllyal. Az előbbi ítélethez a vagyon vagy származás kiválasztottságának képzete társult, az utóbbihoz a kimagasló tehetségé. Milyen is volt hát valójában, mit jelentett egykori növendékei számára? Ezekre a kérdésekre egy októberi délután adta meg számomra a választ, amikor részt vehettem a fasori öregdiákok találkozóján és baráti körük alakuló ülésén. A színhely a hajdani gimnázium épülete. 1952 óta az Országos Pedagógiai Intézet működik az egykori iskola falai között. A meghívó délután 3 órára szólt és természetesen nem írta elő az öltözéket. Mégis, mintha érettségire érkeztek volna: mindenki sötét öltönyt viselt, ezzel is megtisztelve ifjúságának színterét, társaikat és azt a néhány, még élő tanárt, akit kora nemigen különböztet meg már az idősebb diákoktól. A díszterem zsúfolásig megtelt, százak állnak köriben a falak mentén, a folyosóra nyíló ajtókban, fent a karzaton, amikor pontban 3 órakor felcsendül a Himnusz. Együtt éneklik mint hajdan: negyven-ötven-hetven évvel ezelőtt az évnyitó ünnepségeken. Egyik-másik kéz botra támaszkodik, megritkult a haj és elmélyültek a barázdák is az arcokon, de ők ismét itthon vannak, és együtt vannak újra. Pontatlan a fogalmazás: ők így sohasem ' voltak, nem lehettek együtt, hiszen a jelenlevők doyenje, az ünnepi ülés elnöki tisztét betöltő Nagy László József 1915- ben érettségizett. Csaknem fél évszázaddal korábban mint a legfiatalabb fasori diák: dr. Murányi László, a TV munkatársa, aki éppen csak az első osztályt fejezte be az iskola megszüntetésének évében. Máskor talán a korkülönbség akadálya lenne a barátság kialakulásának, itt ellenkezőleg: ez a kovásza. Más-más fejezetét képviselik iskolájuk múltjának, de pontosan tudják, hogy az a szellemi örökség, amit kaptak, a magyar kultúrtörténetnek fontos része, érdemes megőrizni és átadni az utókornak. Az intézmény múltjának első száz évét a teremben ülők java része is csak a történelemből és az iskolai hagyományokból ismeri, hiszen 1823-ban — Petőfi és a Himnusz születésének évében — emelték a mai Deák téri templom mellett működő evangélikus iskolát gimnáziumi rangra. Ez lett a korabeli Pest-Budán a jezsuiták és a piaristák középiskolái után a harmadik gimnázium. Nagy múltú protestáns intézetek: a sárospataki, a soproni, a kolozsvári, a debreceni, a pozsonyi, a késmárki hagyományait folytatta két tekintetben is. Fontosnak tartották az ún. reáltárgyak oktatását, nagy súlyt fektettek a létéért és fennmaradásáért küzdő magyar nyelv művelésére. Hogy milyen eredménnyel, annak bizonyítására csupán néhány név: A gimnázium önképzőkörének első jegyzője Fáik Miksa volt. (Ö lett Erzsébet királyné magyar nyelvtanára). A jegyzőkönyv megörökíti Podmaniczky Frigyes dicséretes szereplését (A későbbi városatya naplójában — mely az idei könyvhét egyik legnagyobb sikere volt — dicséretről nem szól, de iskolájáról megemlékszik.) Az 1833—34-es tanévben Petőfi is a gimnázium növendéke (még a mai Deák téren levő épületben.) De itt tanult Vajda Péter író, Riedl Frigyes irodalomtörténész, Stein Aurél Ázsia-kutató, Kandó Kálmán gépészmérnök, Pidszky Károly művészettörténész, a zeneszerző Kálmán Imre, a festő Glatz Oszkár és Fényes Adolf, és a matematikus Neumann János. Utóbbi, barátjával, a Nobel-díjas fizikussal: Wigner Jenővel már ide járt a fasori épületbe, mely éppen 80 éve, 1904-ben készült el Petz Samu tervei alapján. A híres diákok névsora a jelenlevőkkel is folytatható. Ismert tudósok, közgazdászok, vezető műszaki szakemberek, művészek arca tűnik fel a hat-hétszáz főnyi tömegben. Tátrai Vilmost pillantom meg először. A Kossuth-díjas hegedűművész később, az estébe nyúló program befejezéseként kis koncertet is adott Peskó György orgonaművésszel együtt az iskola melletti evangélikus templomban. Néhány sorral távolabb Rátonyi Róbert ül, mögötte a Képes Sport főszerkesztője: Pintér István. Itt van Bitskey Tibor színművész is, hogy első szereplésének színhelyén ismét dobogóra lépjen. Hajdani tanára, dr. Remport Elek (költői nevén: Vathy Elek) verseit mondja. Az öregdiákok elszorult szívvel hallgatják: Remport tanár urat augusztusban temették ... Dr. Vitális György, a Baráti Kör szervező titkára („civilben” tudós geológus), a Baráti Kör céljairól beszél: „a gimnázium évszázados hagyományaira alapuló humanista szellemnek, a volt tanárok és a volt diákok közötti barátságnak ápolása, egymás segítése, összejövetelek és előadások rendezése, évfordulók megünneplése, az iskola történetének megírása.” A tervet a Hazafias Népfront VII. kerületi Bizottsága karolta fel, s helyiséget is bocsát a Baráti Kör rendelkezésére. A megvalósítás első lépéseként a volt diákokat — itthon és külföldön élőket egyaránt — kell számba venniük, ami névsoruk összeállításával kezdődik. Nem lesz könnyű feladat, hiszen azokat is diáktársaknak tekintik, akik csupán egy-két évig jártak a fasori gimnáziumba. Hogy milyen sokan vannak, arról legtöbbet a gyakran turnézó művészek tudnak mesélni. Peskó György például minden külföldi koncertjén találkozik fasoriakkal, akikben a művész neve az apa, Peskó Zoltán tanár emlékét idézi föl. Peskó György a szünetben édesapjáról és — ugyancsak fasori diák — karmester öccséről mesél, majd volt osztálytársaira terelődik a szó: „Különös dolog ez. Az ötödik érettségi találkozó után alig láttuk egymást. Fiatalok voltunk, mással voltunk elfoglalva. Aztán, ahogy korosodik az ember, úgy érzi egyre fontosabbnak a régi barátokat, a közös emlékeket. Így történt, hogy a húszéves érettségi találkozó óta minden hónapban együtt töltünk egy estét az Astoria kávéházban. Osztályfőnökünk is eljön, beszélgetünk, segítünk egymásnak, ha kell, és jólesik, hogy összetartozunk.” A magányosság feloldásáról, a modern társadalmak e kínzó betegségének orvoslásáról beszél dr. Káldy Zoltán püspök, a Lutheránus Világszövetség elnöke, aki — bár nem volt fasori diák — jelenlétével megtisztelte az összejövetelt. A tisztségviselők megválasztásakor egymást követik a tekintélyesebbnél tekintélyesebb nevek. A díszelnök: Wigner Jenő. A Nobel-díjas tudós levélben köszönti volt iskolatársait, ezúttal nem tudott hazajönni az Egyesült Államokból. Viszont itthoni kollégája és barátja, Dr. Kovács István professzor elhozta kazettán Wigner Jenő hangját. A felvételt 1976-ban készítette, amikor a háború óta először hazalátogató tudós felkereste a régi iskoláját. A Baráti Kör elnökévé dr. Petri Gábor Állami-díjas szegedi professzort, akadémikust választották, aki tudományos munkája mellett országgyűlési képviselő és az Elnöki Tanács tagja. Diáktársai muzsikusi tehetségét is emlegetik: valamikor együtt játszott a gimnázium zenekarában Tátrai Vilmossal és az 1944-ben elhunyt kiváló zongoraművésszel, Faragó Gyögygyei. Az öt társelnök közül ketten voltak Petri professzor osztálytársai: dr. Balogh János Kossuthdíjas zoológusprofesszor, valamint dr. Kovács István Kossuth- és Állami-díjas atomfizikus. (1931-ben érettségiztek.) Akadémikus a Baráti Kör vezetőségéből dr. Cselőtei László, az Agrártudományi Egyetem volt rektora is, mint ahogyan már a múlt században számos diákelőd pályája vezetett a magyar tudománynak e fellegváráig. És nemcsak a diákoké. Akadémikusok sora tanított a fasori gimnáziumban Hunfalvy Pál finn-ugor nyelvésztől századunk híres fizikusáig, Mikola Sándorig. Csupán e tudós tanárok és tanítványok számbavétele is szép feladat lesz a gimnázium történetének összeállítására választott bizottságnak, amelynek egyik tagja Sükösd Mihály író, vezetője pedig dr. Gyapay Gábor történész. E hagyományokról a legszebben talán dr. Petri Gábor szólt viszszaemlékezésében: „Az iskola nem elégedett meg az ismeretek közlésével, hanem mindenekelőtt a jellem fejlesztésére, önálló gondolkodásra, felelősségvállalásra, a másik ember, az emberközösség megbecsülésére és szeretetére nevelt. Nem ismerték itt a vallás- vagy osztálykülönbséget és nem becsültek mást mint a tisztességet, a szorgalmat és a tudást. Tőlünk semmit sem követeltek meg szigorúbban, mint az igazmondást, és semmit sem támogattak jobban, mint a tehetséget.” Később, amikor az öregdiákok megkoszorúzták az I. világháborúban elesett társaik emléktábláját, ismét Petri professzor tartott beszédet. Kérdésemre, hogy mi hívta életre e vezetésére bízott Baráti Kört, egyszerű szavakkal válaszolt: „Az évek múlnak, egyetlen ami megmarad: a barátság. Szeretnénk jól érezni magunkat egymás társaságában. A test megöregszik, a szövetek kopnak, de a lélek nem.” Vajon kik érthetnék meg jobban ezeket az érzéseket, mint a régi társak, a közös ifjúság tanúi? Kedves öregdiákok, sok szép találkozót és a tervek megvalósulását kívánjuk a Baráti Körnek! CSERVENKA JUDIT A Baráti Kör tevékenysége iránt érdeklődő valamennyi volt fasori diák a titkárhelyettes címén jelentkezhet: SZENTPÉTERI SZABOLCS, Bp. Őrlő u. 17/a H-1026 10
