Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-02-04 / 3. szám
hozták Balatonfüreden az első, magyar nyelvű színházat. S ez a szép kulturális hagyomány ma sem fakult. A sümegi könyvtár ötvenezer kötetével a környék szellemi központja. Sümegnek ma nyolcezer lakója van. Üjkori nevezetessége az ifjúsági lakótelep, ahol fiatalok építettek maguknak családi otthont. Ma már több az új ház a településen, mint a régi. Jellemző még Sümegre, hogy a környékről 1300 dolgozó jár be üzemeibe. Ipara — konfekció és faipar — már városias. Büszkék az idegenforgalomra, a műemlék istállóban berendezett lovas múzeumra, és az ősemberkori kovabányára, amely a geológus-továbbképzés egyik oktatóbázisa lett az utóbbi években. ZALASZENTGRÓT Zalaszentgrót 1983-ban ünnepelte fennállásának 900. évfordulóját. A 11. században épült végvára egyike volt a magyarok által elsőként épített erősségeknek. Kedvező földrajzi fekvése folytán az évszázadok során mindig a jelentősebb települések közé tartozott. 1397-ben mezővárosi rangot kapott, piac- és vásártartási, valamint árumegállító joggal. Volt időszak, amikor megyegyűlések színhelyéül szolgált. Az 1800-as években a lakosság nagy része már iparűzésből élt. Járási székhely rangját 1979- ben elveszítette — miután a volt szentgróti- és a keszthelyi járást egyesítették —, ám ezt követően is a járás egy részének gazdasági, kulturális és egészségügyi központja volt. Várossá nyilvánításával, a vele korábban közös tanácsot alkotó társközségekkel — Csáforddal, Tekenyével, Zalakoppánnyal és Zalaudvarnokkal — való egyesülés után lakóinak száma megközelíti a 9 ezret. Üj autóbuszállomása naponta 170 autóbuszjáratot indít és fogad, közvetlen kapcsolatot biztosítva a vonzáskörzetéhez tartozó 25 községgel, amelyekben 22 ezer ember él. Helyi székhelyű állami iparvállalata nincs. Jelentős viszont szövetkezeti ipara. Az exportra is termelő üzemek közül megemlítjük a Rekord Ruhaipari Szövetkezetei, amely számos országba szállít férfiruházati cikkeket, a Faipari Szövetkezet kolóniái stílbútorai is messze földön ismertek és keresettek. Az elmúlt 15 évben teljesen átépült a város központja, amely több szintes házaival igazán városias képet mutat. Utcáin, terein sok a zöldterület, parkjai rendezettek, tisztáik. Idén hozzálátnak a gázvezeték építéséhez. Tervezik vásárcsarnok, szálloda, tömegsport céljait szolgáló sportcsarnok és uszoda építését is. 2. Móri látkép FOTO: KABÁCZY SZILARD 3. Tamási madártávlatból FOTO: GOTTWALD KAROLY 4. Város a Bakony közepén: Zirc FOTO:BORBAS JANOS 5. Sümeg látképe a várból FOTO:BORBAS JANOS 6. Zalaszentgrót főutcáján FOTO: KISS FERENC 1. Dorog egyik új lakótelepén FOTO FEHÉR JÓZSEF — MTI 11