Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-02-04 / 3. szám
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK Az újságíró sem lehet ott minden eseményen, ezért gyakran más szemével lát, hogy láttatni tudjon. Mint például most is. Az idő: 1983 októbere. A helyszín: Franciaország, Senlis, Szent Frambourg ősi kápolnája, a Cziffra György és felesége által gyönyörűen restauráltatott Auditorium Franz Liszt. Székely István, a zeneművészeti főiskola végzős hallgatója, a Fondation Cziffra egyik 1983. évi magyar ösztöndíjasa készül másnapi párizsi koncertjére. Haydn C-dúr szonátájának hangjai peregnek szét a teremben. E mű briliáns előadásával hódította meg a fiatal művész meghallgatása idején, az 1983-as tavaszi fesztiválon, a zsűrit, magát Cziffra Györgyöt is. Es most, a párizsi szereplés előtt, a zongora mestere ismét figyeli fiatal kollégája játékát. És ez az „egyfőnyi közönség” a kisváros Senlisban most fontosabb az ifjú művész számára, mint lesz holnap az „ezerfejű”, a világvárosi: — Én ott, előtte szerettem volna megmutatni mindazt, amire képes vagyok. És mivel hallatlanul inspirált, hogy most egy órán át csak neki játszhatok, azt hiszem, olyan dolgok is kijöttek, amik egy másfajta koncertnél talán soha. Ezzel nem akarom a koncerteket lebecsülni, de ez számomra óriási dolog volt. Talán bizonyítás is. Elsősorban önmagam számára... A másik helyszín: Toulouse. Itt nyerte el a szintén Cziffra-ösztöndíjas, Dénes Zsuzsánna, a Franciaország-szerte híres-rangos énekverseny drámai különdíját. A több ezres közönség percekig ünnepelte a Magyar Állami Operaház fiatal szólóénekesét. Amikor kérdezem, hogy vajon mi volt a szeptember 14-től október 31-ig tartó Franciaországban töltött ösztöndíjas időszak legemlékezetesebb élménye: a Gabriel Baquier vezette mesterkurzuson való részvétel?, a toulouse-i különdíj és közönségsiker?, a párizsi, a cambrai, a dunkerque-i, a senlisi koncertek?, a Pathe-Marconi hanglemezcég meghívása előéneklésre? — így felel: — Ebbe még bele sem gondoltam, olyan friss ez az egész. Azt 12 hiszem, mindez együtt nagyszerű. Olyan volt ez az ösztöndíj, mint egy valóságos szélvihar: fölkapott és magával röpített. És járnak a nagy örömökkel kisebbek is. Az például, hogy egy Franciaországban élő honfitársunk, Francois König eljuttatta Dénes Zsuzsánnához az énekversenyről szóló rádióadások magnófelvételét, eredeti bejátszásokkal. A harmadik helyszín maga a Cziffra-alapítvány székhelyvároskája, Senlis, valamint az innen néhány kilométerre levő kicsiny normandiai paraszttanya. Itt dolgoztak az ősszel és többek között itt állították ki műveiket a Fondation festőművész ösztöndíjasai: Kiss Zoltán László és Nagy Gábor, valamint a népi iparművész Németh Gyula. A középkorból mindmáig áthagyományozódott kétnapos ünnepség a Portes Ouvertes (Nyitott Kapuk) részvevői lelkesen fogadták a fiatal népművész fából és tülökből faragott tükröseit, fésűtartóit, dobozait, kelengyeládáját, a gyerekek pedig elragadtatással az ökörfejes libikókát vagy a hintázó sárkányt, amit Németh Gyula az alapítvány udvarában helyezett el, hogy ne csak kapjon, hanem az ösztöndíjért, a vendégszeretetért, a kiállítási lehetőségért adjon is valamit cserébe. A zongoraművésznek, az énekesnek és a faragónak — ezek után írnom sem kellene — talán sohasem fakuló élményt jelentett a Franciaországban töltött négyhat hét. Élményt jelentett a két festőnek is, de már nem olyan mindent betöltőt. És ennek egyszerű oka van: ők már nem pályakezdők. Nagy Gábor a képzőművészeti főiskola adjunktusa, Munkácsy-díjas, Kiss Zoltán Lászlót is jól ismerik a szakmában, vagy évtizede kiállító művész, külföldön is sokszor megfordultak már. Pedig az ösztöndíjat — az egyhónapos franciaországi tartózkodást, á szállást, a teljes ellátást, zsebpénzt és ami a mindennél fontosabb: az alkotási és bemutatkozási lehetőséget, a képzőművészek esetében az értékesítési alkalmakat is — legfeljebb 30 esztendős, kifejezetten induló-pályakezdő fiataloknak kínálták föl Cziffráék. De talán mégsem oly nagy baj, hogy most — első ízben — nem végzős főiskolások vagy egészen kezdő festők jutottak ki. A két tapasztalt művész ugyanis így jó néhány megszívelendő javaslatot tehetett. Például azt, hogy valami módon meg kellene oldani a festők kiállításra szánt műveinek intézményes oda- és visszaszállítását. Vagy: el kellene érni, hogy a képzőművészeknek juttatott ösztöndíj éppen olyan „fémjel”, azaz presztízst biztosító nemzetközi elismerés legyen, mint amit az énekeseknek és zenészeknek már jelent. Ez utóbbiaknál ugyanis az alapítványtevő Cziffra György maga garantálja az ösztöndíjasok kvalitásait, és hasonló célszerű szigorra kellene törekednie a nem zenei-énekesi ösztöndíjakra javaslatot tevő testületeknek és a díjakat odaítélő zsűriknek is. Az ösztöndíjasok érdekében volna erre szükség. A zenészek és az énekesek számára ugyanis — a mi két fiatalunk példája erre utal — nem valaminek a befejezése, hanem a kezdete volt a senlisi ösztöndíj. Székely István még szinte haza sem ért, s máris kezében volt a levél, amelyben egy újabb, de most már kerek egy esztendőre szóló franciaországi ösztöndíjat ajánlottak föl neki. Aláírója: Monsieur Rock Serra, a Saint Germain en Laye-ban levő Marleaux-ról elnevezett kultúrközpont igazgatója. Dénes Zsuzsánna pedig — ugyancsak a Fondation jóvoltából — az idén Olaszországba utazhat, s részt vehet az olyannyira áhított egyhónapos mesterkurzuson. (Azt hiszem, csöppet sem mellékes, hogy ezt Solejlka Cziffra intézte el, amikor férjét Itáliai koncertturnéjára elkísérte.) A fiatal énekesnő megkapta a második meghívást is a Fondationtól, ez szintén egy hónapra szól, és jó néhány koncertet jelent. Aztán ... De nem folytatom, inkább idézem Dénes Zsuzsánnát. — Az a tény, hogy valaki a Cziffra-alapítvány ösztöndíjasa, rangot ad itthon is, külföldön is. Hogy úgy mondjam: egyik pillanatról a másikra érdekesekké váltunk. Jöttek az újságírók, a rádiósok, a tévések. Aztán a szakma! Az INTERKONCERT az ösztöndíjról szóló híradásból tudta meg, hogy egyáltalán létezem, és teljesen függetlenül az alapítványtól — persze azért az alapítvány hatására — szerveztek nekem egy koncertet... És azért a képzőművészek világában is sokat jelenthet már az alapítvány ösztöndíjasának lenni. A két festőnek felkínálták a lehetőséget: várják őket a már előbb említett Saint Germain-i kultúrcentrumba, egy nagy gyűjteményes kiállításra. Amikor címül adtam, „Folytatása következik”, ez volt az egyik, amire gondoltam. Az ösztöndíj fölfedeztetést, útnak indítást jelent. Van azonban e címnek egy másik értelme is. Az, hogy az idén szintén sor kerül három-öt magyar ösztöndíjas kijelölésére. A döntésre a Tavaszi Fesztivál lesz a legalkalmasabb időpont, amikor maga Cziffra György is köztünk lesz — a fesztivál egyik védnökeként. —ami 1. Dénes Zsuzsánnának gratulál Párizs XVI. kerületi polgármestere (balra fent) 2. Németh Gyula népművész párizsi kiállításán, Madame Jacques Chirac-kal, Párizs polgármesterének feleségével (jobbra fent)
