Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-09-29 / 20. szám
mm vetkezet ilyen eredményeket érjen el, mint a nádudvari, jobbnál jobb szakemberek seregére van szüksége, ezenfelül itt, Nádudvaron van a Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés, valamint a Hajdúsági Agráripari Egyesülés — közismertebb nevükön a KITE és a HAGE — székhelye, központja is. Ennyi agrárszakembert, közgazdászt, pénzügyist és más kiművelt emberfőt pedig nem könnyű falura csábítani, de talán még ennél is nehezebb véglegesen letelepíteni, megtartani. Ehhez kevés a jó kereseti lehetőség, és nem elegendő az összkomfortos szolgálati lakás sem. A megyeszékhely, Debrecen, viszonylagos közelsége se minden. Igaz, kocsival egykettőre át lehet ugrani oda, színházba, moziba, koncertre, baráti csevelyre, de aki sokat „ugrik” oda, az egyszer elfelejthet „visszaugrani”. Végül is a tömör válasz a kérdésre, hogy megérte-e a sok-sok milliót a művelődési ház: — Igen. Itt, helyben kellett a semmiből valamit teremteni, ahol mindenki — az óvodástól a nyugdíjasig, a segédmunkástól a mérnökig — megtalálja a maga „testhezálló”, kellemes időtöltését. Mint például Kropp Tibor és családja. Amikor beléptem a moderntánc-tanfolyam órájára, bevallom, nem a csinos lányokon, hanem Kropp Tiboron, a KITE 105 kilós esztergályosán akadt meg a szemem. Azon, hogy korához, termetéhez és főleg súlyához képest milyen ügyesen-fürgén csinálta a bemelegítő gyakorlatokat. Aztán kiderült, amikor beszélgetni kezdtünk, elmondta: régebben versenytáncos volt, és bár később abbahagyta, a beidegződött mozdulatokat nem lehet elfelejteni. — És ha versenyző már nem is lehetek — mondja enyhe nosztalgiával és nem kevés öniróniával végigsimítva terjedelmes pocakján —, táncolni még mindig szeretek, testmozgásra is szükségünk van, s legalább együtt van ilyenkor a család. A család — felesége és a két gyerek: a 12 esztendős Csilla és a 14 éves Jóska — egyébként nemcsak a modern táncokat ropja szívesen, hanem néptáncos is. Mégis, ez állhat közelebb a szívükhöz, mert ahogy Kroppné nézi gyermekeit, felsóhajt: — Talán belőlük még lehet táncversenyző páros, ha belőlünk már nem is ... Ügy nézem, sikerült beoltanunk őket ezzel a szenvedéllyel ... Olcsó és szép szenvedély. Húszán töltik itt hétről hétre rendszeresen — Gyöngyösi Sándor oktató irányításával — csütörtök délutánjaikat, estéiket, és fizetnek érte havi húsz 1. A művelődési ház nem ri ki a faluból 2. Nádudvari látkép 3. Gyermekfoglalkozás a nyitott átriumban 4. Népművészeti kiállítás FOTÓ: VENCSELLEI ISTVÁN forintot. Ennyi a táncklub tagsági díja. És a legtöbben már törzstagok. Nem akkor kezdték, amikor az új művelődési ház megnyílt, hanem jóval előbb. Kroppék eleinte az azóta már lebontott „kultúrba” jártak, aztán — amikor a régi már, az új pedig még nem volt — az iskola tornatermében folytatták, és most hetenként egyszer övék a ház egyik legszebb terme. — Itt is, ott is ugyanazt csináltuk tulajdonképpen, de azért csak szívesebben járunk ide — vallja be Kroppné, aki civilben tanítónő —, hiszen csöppet se mindegy, milyen az ember környezete! Valóban nem, különösen, ha tekintetbe veszem, hogy a Kropp család — és ahogyan látom, még sok-sok família rajtuk kívül — e valóban szép környezetben tölti szabad ideje tekintélyes részét. Tegnap például irodalmi estet hallgatott a család, fővárosi művész, Keres Emil vendégszerepeit itt. A múlt héten a nádudvari népművészek kiállításának megnyitóján vettek részt, igaz, akkor családfő nélkül jöttek, hármasban, mert Kropp Tibor éppen túlórázott. A KITE esztergályosának ugyanis nem kevés a dolga: négyszáz körüli az együttműködő tagszövetkezetek száma, és ezek az ország minden részéből ide, Nádudvarra küldik azokat a gépeket, szerszámokat, alkatrészeket, amelyeket helyben nem tudnak megjavítani. Annyira azonban sohasem lehet elfoglalt, állítja, hogy feleségestül részt ne vegyen hetenként egyszer, hétfőnként, a fellépések előtt pedig többször is, a kórus próbáin. — És mit csinálnak addig a gyerekek? — Találnak maguknak elfoglaltságot, százat! És ez nagyon fontos: a fiatalok rövid néhány hét alatt „beszoktak” a házba. Hornicsámé Lugosi Gabriella, a kórus csinos, fiatal vezetője mesélte, hogy amióta megnyílt az új „művház”, azóta se férjét, se két és fél éves gyermekét nem tudja egykönnyen „hazaráncigálni” innen. Mert az atya folyton leáll tekézni (az alagsorban ugyanis ízlésesen berendezett söröző és automata tekepálya működik, s az ez utóbbira alapított tekeklubnak már 120 tagja van), a pöttöm fiú meg szurkol neki, és harsányan biztatja: — Dobjál, apu, dobjál! Dobjál még nagyobbat! A kórus amelyet Gabriella vezet, persze nem áll 120, hanem csupán húsz tagból. „Kicsiny, de legalább vegyes” — mondják magukról a dalosok, szakmai és egyéb értelemben is. Mert vegyes ez a kórus nagyon: énekel benne férfi és nő, felnőtt és gyerek, munkás és pedagógus, zeneiskolai növendék, meg olyan is, aki kezdetben — négy esztendeje — még kottát se tudott olvasni. De a vezetőnő szerint nem az a fontos, hogy miről — kottáról vagy nem kottáról —, hanem hogy mit énekel a kórus. Népdalokat, népdalfeldolgozásokat, madrigálokat. És rég elmúltak azok az idők, amikor „sakál-vokálnak” becézték a kart a „jóindulatú” kívülállók. De azért senki se gondolja, hogy ez afféle komolykodó, művészkedő, nyársat nyelt együttes. A próbák komolyak, igaz, de előtteutána szikráznak a viccek, messzire hangzik a kacagás, és aki részt vett a szezonzáró birkavacsorán — ez ugyanis tradíció a kórusnál —, az tanúsíthatja: nem vetik meg a prózaibb örömöket sem a nádudvari vegyeskar dalosai. ^ — Szóval, nálunk családias a hangulat — foglalja össze az elmondottakat Gabriella karnagy, majd a férjének címezve így folytatja: — És ezentúl még családiasabb lesz. Kiderül ugyanis, hogy az új művelődési ház megnyitóján szerepelve Bach Parasztkantátájából énekelt a kórus egy részletet, méghozzá 17
