Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-09-29 / 20. szám
Családiasán MAGYAROK PÁRIZSBAN (3.) Őszintén vitatkozni nemzeti kérdésekről kísérettel, s a kíséretet nem más, mint Hornicsár Tivadar, a kórus vezetőjének férje-ura szolgáltatta, aki „szintén zenész”. És ez a kíséret — Gabriella szerint — rendkívüli módon „földobta” a társaságot. A határozat tehát: — Tivadar ezután nem menekülhet! Neki is be kell szállnia a munkába! És kiderül: vannak itt egyéb családi összefüggések is. Bauer Ferenc például — történelem—német szakos középiskolai tanár létére — azért vállalta el itt nyolc esztendővel ezelőtt, amikor ennek a háznak még híre sem hallatszott, a népművelői tisztet, mert Nádudvarnak egy gyermekorvosra is szüksége volt, s ezt az állást az éppen akkor szigorlóidejét töltő orvosfeleség pályázhatta meg. Ezen felül pedig még egy háromszobás összkomfortos szolgálati lakást is felkínáltak a kezdő ifjú párnak. Családi ok miatt tért haza a fővárosból falujába Beke Anted technikus-karbantartó is, aki 15 esztendőn át a Pannónia Filmstúdióban dolgozott. Hogy együtt legyen szüleivel. — Hiányzik Budapest? — Az talán nem, de a stúdió és a kollégák nagyon. Jó kis csapat voltunk, de hiába, csak haza kívánkoztam onnan ... A húsz főállású dolgozóból egyébként kettő a technikus. Váltott műszakban dolgoznak, mert a ház délelőtt tíztől este tízig várja és fogadja a látogatókat. A hétvégeken, amikor „diszkó” van, éjfélig tartanak nyitva. Az éjszakai bárban pedig hajnali három órakor van csak záróra. Igaz viszont, hogy csak havonta egyszer rendezik át az előcsarnokot és vele a presszót ilyen „mondén” szórakozóhellyé. Az éjszakai bár is tulajdonképpen családi szórakozási alkalom. Csak persze ide gyermekek nélkül jönnek el a szülők. Műsor, tánc, szórakozás, zene, hangulatvilágítás — ezt kínálja az éjszakai bár, és főleg kötetlen beszélgetési lehetőséget, elsősorban a helybeli és a környéki értelmiség számára. — Lehetőséget, hogy végigdumáljuk az estét egymással, anélkül, hogy előtte készülni, főzőcskézni, utána meg takarítani, mosogatni kéne! — magyarázza egy agrármérnök, s hozzáteszi: — Mindezt fejenként száz forint belépődíjért, s ennek is egy része leehető, leiható. Gyors, hevenyészett népszámlálást tartok: egy csendes, meleg, nyári hétköznap délután, estefelé hányán vannak a házban? Moderntánc-tanfolyam: húsz fő. Ifjúsági klub: tízen társasjátékoznak, asztalifociznak, a tévén elektronikus játékkal szórakoznak vagy tizenöten. Játékcentrum: söröznek, kávéznak, tekéznek, beszélgetnek ismét vagy húszán. Könyvtár: féltucat ember. Kiállítás: hasonlóképp. Előcsarnok: könyvet böngész, traccsol, várakozik vagy tíz-tizenöt ember. Vagyunk vagy százan, holott uborkaszezon van. A színházterem üres, ma nincs se bál, se egyéb rendezvény. A termelőszövetkezet sem tart a tanácsteremben megbeszélést. Nincsenek itt a néptáncosok, se a németül tanulók, se a kis matematikus szakkör tagjai, se a kertbarátok ... Csendeske, családias nap van ma a nádudvari művelődési házban. GARAMI LASZLÖ Cikksorozatunk lőző két részében azt vizsgáltuk, hogy a francia fővárosban működő magyar közösségek — a Párizsi Kölcsönösen Segélyző Magyar Egylet, a franciaországi református egyházközség és a Párizsi Katolikus Misszió — hogyan segítheti az ott élő mintegy húszezer főnyi magyarságot nemzeti identitástudata megőrzésében. Ezt folytatjuk a befejező részben, a Magyar Nyelv és Kultúra Franciaországi Baráti Körének vezetőjével készített interjúban. Kemény Mihállyal, a Magyar Nyelv és Kultúra Franciaországi Baráti Körének elnökével egy közelmúltban nyílt párizsi magyar képzőművészeti galériában találkoztam. (Ennek a galériának a létrejötte is igen érdekes történet. A Rue Yves Toudic 31. számú ház egyik utcai üzlethelyiségét alakította át — több magyar származású képzőművész segítségével — tulajdonosa, a jelenleg műbútorasztalossággal foglalkozó Szőnyi Kornél. A segítségért cserébe a képzőművészek kiállításokat rendezhetnek a galériában, s ők látják el a napközbeni ügyeletet is.) Másnap az Avenue de Clichy-n levő lakásán látott vendégül Kemény Mihály. A hatvanas éveiben járó, már nyugdíjas férfi lakásában a falakat párizsi magyar képzőművészek alkotásai (köztük sajátjai) díszítették, a polcokon hazai és párizsi kiadású könyvek sorakoztak. Az első kérdést az interjú során végig megfontoltan, okosan beszélgető Kemény Mihály tette fel: mi a célja a készülő cikknek? — A magyar közösségek szerepe érdekel, az a tevékenység, amelyet az itteni honfitársaink magyarságának megőrzéséért kifejtenek. Erről beszélgettem egyesületi és egyházi vezetőkkel. — Nehéz a mi munkánkat, az egyesületiekét összehasonlítani az övékkel — felelte némi töprengő hallgatás után. — Mert az egyházi közösségek szerintem komolyabb dolgokkal is foglalkoznak, mint mi. Szociális tevékenységet is végeznek. Persze, nem akarom a saját munkánkat lebecsülni. Minden egyesület, minden közösség fontos a maga helyén. De mi nem is akarunk más lenni, mint a párizsi magyar kolónia egyik olyan egyesülete, amely mindenkitől teljesen függetlenül, önállóan ápolja a magyar nyelvet és kultúrát. — Mikor alakult ez a baráti kör? — Tizenegy éve alapítottuk, Gergely Ferenc barátom felhívására, s azóta dolgozunk töretlenül. Havonta egy előadást tartunk: helybeli, más országokból, valamint otthonról meghívott előadókkal. Egyébként az elmúlt évben, tízéves jubileumunkra összeírtuk az elhangzott előadásokat, meghaladja a százat a számuk. íróasztalából elővette ennek a jegyzéknek egy fénymásolt példányát. Belelapoztam. Az első előadások egyikét Gergely János profeszszor tartotta „A franciaországi magyarok magyar nyelve” címmel. Mint a listából kitűnt, az elmúlt évtizedben járt náluk többek között Lőrincze Lajos nyelvész professzor, Béládi Miklós és Pomogáts Béla irodalomtörténész Budapestről; Határ Győző és Cs. Szabó László író, valamint Czigány Loránd irodalomtörténész Londonból; Sinor Dénes professzor az egyesült államokbeli Bloomingtonból. Továbbá rendszeresen tartottak filmvetítéseket, s felléptek összejöveteleiken hazai népzenei együttesek, így például a Mákvirág, Debreczeni Tibor vezetésével. — Széles skálájú program. — Igyekeztünk minél több ember érdeklődését felkelteni — válaszolta Kemény Mihály. — S úgy tűnik, ez sikerült is, mert évről évre több tagunk van. Most tartjuk az első olyan előadásunkat, amely francia nyelven hangzik el. Ezt a második generációsok számára rendezzük, akik már nem képesek egy egész előadást megérteni magyar nyelven. — Ügy tudom, nemcsak előadásokat rendeznek ... — Többféle területen tevékenykedünk. Az egyesületünk tagjaiból és ismeretségi körünkből áll elsősorban a művészgárdája annak a galériának, ahol találkoztunk. Egy másik jelentős tevékenységi körünk az ún. történelmi emlékbizottságunk. Ez a franciaországi magyar és a magyarországi francia történelmi emlékeket gyűjti. Nemrégiben járt nálunk Bajomi Lázár Endre, s nézte meg „kincseinket”. S még egy harmadik vállalkozásunkat említeném meg. Szeretnénk egy videokönyvtárat létrehozni, amelyben a híres franciaországi magyar emlékeket és a neves magyarokat megörökítő szalagokat gyűjtenénk össze. — ön az előbb úgy fogalmazott, hogy ez az egyesület mindenkitől függetlenül, önállóan dolgozik. Hogyan tartja fenn magát, miből? — Az alapszabályunkban szereplő elvek közé tartozik az is, hogy semmilyen anyagi támogatást nem kérünk, s nem fogadunk el, még akkor sem, ha az semmilyen feltételhez nem kötött. A közelmúltban ajánlott fel a párizsi városi tanács egyik vezetője szubvenciót, de a vezetőségünk ezt is elutasította. Modern felépítésű egyesület vagyunk, értelmiségi klub, egy hónapban egyszer jövünk össze egy adott témát megvitatni. így nincsenek nagy költségeink: csak a terembér és a meghívók postaköltsége. Ezt pedig fedezni tudjuk a tagdíjakból, ami személyenként 160 frank. — Hányán vesznek részt egy-egy előadásukon? — Általában nyolcvanan-százan. Teljesen nyitott vitakörnek tekintjük egyesületünket, s ez azt jelenti, hogy mindenkit szívesen látunk előadásainkon. A „szélsőjobboldaliakat” ugyan nem szeretjük — de arra büszke vagyok, hogy a tizenegy év alatt, mint elnök, senkitől sem vontam meg a szót. Az, hogy valaki „konzervatív”, az minket nem zavar, azzal lehet vitatkozni. Mert az alapelveink közé tartozik az is, hogy az igazság keresése elé nem szabad semmilyen akadályt gördíteni. Mi nem azt akarjuk, hogy itt szeressék egymást az emberek, ez végül is magánügy, de tiszteljék és hallgassák meg egymást, még ha nem is értenek egyet az elhangzottakkal. — Mi a véleménye a párizsi magyar közösségek egymással való viszonyáról? — Mint mindenki, én is évről évre javulónak ítélem meg, ugyanígy az óhazához való viszonyt. Hivatalos együttműködés ugyan nincs az itteni magyar szervezetek között, de erre talán nincs is szükség. Ha valamelyikünknek segítség kell, számíthat a többi egyesületi, egyházi vezető támogatására. Eljárunk egymás rendezvényeire is. Jól jellemezheti ezt a helyzetet, hogy bár mi az alapszabályunkban szögeztük le, hogy vallási és napi politikai kérdésekkel nem foglalkozunk, körünk tagja Kulifay tiszteletes és Hieró atya, rendezvényeinken rendszeresen részt vesznek az itteni magyar külképviseleti szervek tagjai. Az együttműködés mindannyiunk érdeke. POKORNY ISTVÁN (A Magyar Nemzet nyomán) 18
