Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-09-29 / 20. szám
Bauer Ferencnek, a nádudvari művelődési ház igazgatójának, úgy látszik, szokása, hogy megkérdezze az újságírókat: mi tetszik nekik leginkább a május 11-én avatott intézményben? R. Székely Julianna, az Űj Tükör munkatársa azt felelte, hogy a kilincsek. Róluk ír majd a legszívesebben. „Arról, hogy rézhői vannak. Valódi sárgarézből, miként a fogasok, a lépcsőkorlátok is, ráadásul nem egyformák: némelyik sima, másik cirádás vagy gömbölyű, attól függően, hová illik.” Nem tagadom; valóban szépek azok a kilincsek, fogasok, veretek; illenek is pompásan a tömör ajtókhoz, a rusztikus vagy éppen hipermodern bútorokhoz, de amikor az igazgató engem faggatott, be kellett vallanom, hogy engem nem a részletek nyűgöznek le, hanem az egész. Ez a művelődési ház ugyanis nem rí ki a faluból, hanem illeszkedik hozzá. Kívülről szerény, amolyan földszintes „ábrázatot” mutat; csúfolták is az idevalók közül jó néhányan, akik a környéken nem egy „pompázatos”, emeletes beton—üveg kockapalotát láthatnak hivalkodni: elmondták fészernek meg juhhodálynak, de csak addig, amíg föl nem épült, meg nem nyílott. Mert akkor aztán kiderült, hogy ebben a faluképbe és a távolabbi tájba egyaránt belesimuló épületben több van — hála a tervezői és építői leleménynek —, mint azokban a több emeletes, rideg betoncsodákban. Kell is, hogy sok minden legyen benne — mondja Bauer Ferenc —, hiszen nem két krajcárba, hanem 85 millióba került! Szinte még ki sem mondta az összeget, amikor már megfogalmazódott bennem két kérdés. Az első: — Hol szedtek össze ennyi pénzt? A második: — És megérte? Az első kérdésre, persze, egyszerű a válasz. Csak sorolni kell a tényeket: — A felét, pontosabban 42 milliót a helyi, országos hírű termelőszövetkezet adta. Aztán ötmilliót kaptunk az Országos Közművelődési Tanácstól, a többit társadalmi szervezetektől. De itt meg kell szakítanom Bauer Ferencet, hogy megmagyarázzam: miért „természetes” — legalábbis számára, meg az itt élők szemlélete szerint — az a termelőszövetkezettől származó 42 millió forint. Meg az a további kétmillió évente, amit a művelődési ház fenntartására, üzemeltetésére fordítanak majd. Először is azért természetes, mert a nádudvari termelőszövetkezet milliárdos vagyonnal rendelkezik, így volt neki, van neki miből beruháznia. Másodszor pedig —- és ez az érem másik oldala — ahhoz, hogy egy termelőszö-