Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-09-15 / 18-19. szám
SAJTOTÜKÖR Magyar értelmiségi fiatalok a fasizmus ellen — Három memoár — Aczél György interjúja forrás M. Kiss Sándor és Vitányi Iván közös munkája, „A magyar diákok szabadság/rontja” című kötet a közelmúltban jelent meg az Antifasiszta Ifjúsági Emlékmű Szervezőbizottságának kiadásában. A könyvről a kecskeméti folyóirat 7. száma Seres József ismertető-értékelő írását közli. „Az írópáros a témát a gyökerektől a talajszintig tárja fel”. — állapítja meg a recenzens. A magyar progresszió eredetét és fejlődését II. József korától vázolja fel, rávilágítva az 1848-as szabadságharc ifjúságának törekvéseire, a Nyugat és a Huszadik Század nemzedékének radikális gondolatvilágára, Ady Endre — Móricz Zsigmond — Szabó Dezső (a korabeli diákság nyelvén) „szentháromságának” hatásaira, a népi, falukutató írók munkásságának következtetéseire. Mindezekből az ifjúság végső soron és leginkább a németellenességet, az úrgyűlöletet, a parasztsághoz való fordulást tekinthette követendőnek, s ez — írja Seres József — „a német fasizmus erősödése, majd féktelen tombolása idején nem volt lebecsülendő”. M. Kiss Sándor és Vitányi Iván könyve elsősorban a vidéki értelmiségi ifjúság tevékenységét, szervezkedését állítja reflektorfénybe. Ez 1938-ban kezdődött, amikor haladó gondolkodású fiatalok léptek be a Turulba, azzal a céllal, hogy a szövetség keretében belső ellenzéket teremtsenek. Ettől kezdve a „Turul központi fészkében” népi írók, többek között Móricz Zsigmond, Kodolányi János, Szabó Lőrinc és Veres Péter tartottak előadásokat. Amikor pedig a Turul jobboldali szárnya az ellenzéket kiszorította a vezetésből, Fitos Vilmos 1942-ben új szervezetként, a Magyyar Ifjúság Nagijbizottságát hozta létre, amely 1944. március 19-e után teljesen a baloldal mellé állt és megkezdte a fegyveres ellenállásra való szervezkedést. A könyv, illetve a recenzió alapján más diákszervezetek tevékenysége is megismerhető, a Diákegység Mozgalomtól a Győrffy kollégisták ellenállási szervezkedéséig. Utóbbiak a Turulon belül és a vallási szervezetekben, a többi között a Soli Deo Gloria és a KÁLÓT keretében folytattak antifasiszta agitációt, s nemcsak az ellenállási mozgalom résztvevői számára gyártottak hamis igazolványokat, hanem a Parasztfőiskolások Közössége, a Muharaycsoport, a Görgey és a Táncsics Mihály zászlóaljak katonai ellenállási akcióiban is részt vettek. Seres József szerint: „Az ellenállásnak sokféle módja és hatásfoka lehetséges, a passzív ellenállástól kezdve az ellenpropagandán és a szabotázsakciókon keresztül egészen a partizánharcokig. Nálunk az ellenállás különböző megnyilvánulásainak közös jegye az volt: ártani a fasizmusnak. Magyarországon a nagyobb fegyveres ellenállás megszervezésére a történelmi és politikai adottságok miatt nem volt lehetőség, az a baloldal kétségtelenül súlyos vereségével végződött r'olna.” valóság A folyóirat ez évi 6. számának „Napló és kritika” című rovatában Bart István írását közli három, tavaly és az idén meg jelent könyvről — Dombi Kiss Imre: Pokoljárásom; Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata 1918—1945; Szabó Borbála : Budapesti napló (1944. november — 1945. január) —, amelyeket a szerzők fennmaradt dokumentumaiból szerkesztők állítottak össze. A tanulmány ismerteti a szerzők életrajzát, értékeli személyüket és munkájukat, s a kötetek alapján annak a jelenségnek az okait kutatja, hogy napjainkban miért népszerűek a memoárok. Bart István — mondandóját dióhéjban összefoglalva — alanyairól a következőket írja: Dombi Kiss Imre, aki 1881-ben a vásárhelyi Pusztán, sokgyermekes parasztcsaládban született, háborús kalandjait vetette papírra. Egy iratos ládikában megőrzött feljegyzései szerint az első világháború kitörésekor vonult be katonának, a galíciai fronton harcolt és a przemysli erődben 1915-ben esett hadifogságba. Három évet töltött Belső-Ázsiában, amikor tíz paraszt-bajtársával megszökött, majd ,,pokoljárás”-sal Perzsián át, 1919 nyarára hazaérkezett. Itthon az örökölt kisbirtokon gazdálkodott, 1947-ben bekövetkezett haláláig. Shvoy Kálmán ugyancsak 1881- ben született. Apja MÁV-tiszt volt, aki —- „a középosztály tévedhetetlen társadalmi ösztönével” — három fiúgyermekének egyetlen szóban adta ki a családi parancsot '.felfelé! Közülük István a honvédség főparancsnokságáig vitte, Lajosból székesfehérvári püspök lett, Kálmán pedig harmincöt évi szolgálat után altábornagyként vonult nyugdíjba. A Napló tanúsága szerint sértődött emberként, mivel pályájának jogos, igazi csúcsa — szilárd meggyőződése szerint — a miniszterség lett voljia. De a rendszer hűséges szolgálatában politikusként megbukott, mert egy klikk-csatában rossz oldalra állt. Bart István egyébként a kilencven évet megért Shvoy Kálmánt elmarasztalja szubjektivitása miatt, holott a korszak koronatanújává válhatott volna. Szabó Borbála 1920-ban Budapesten született, félkispolgári — félproletár i zsidó családban. Az első zsidótörvény évében érettségizett, aztán szakmát tanult és segédként egy fűzőkészítő szalonban dolgozott. A háború után tovább tanult, majd a Pénzügyminisztériumban volt főelőadó nyugdíjazásáig. Ötvenöt éves korában halt meg. Naplójának feljegyzései eseményeket, gondolatokat, érzelmeket örökítenek meg, fiatalságának életveszélyes időszakáról, amelyet előbb a ferencvárosi pályaudvaron munkaszolgálatosként, később pedig a gettóban élt át. Bart István tanulmánya C három, néhány évtizeden át párhuzamos életrajz tanulságait eleriizi-összegezi. „A szerzők —- állapítja meg — nemigen különböznek a maguk társadalmi csoportjának átlagától. Ha van különlegessége c három sorsnak, akkor az az, hogy hármójuk élete — együttvéve hat év híján kerek egy évszázad — százévnyi magyar átlagsors.” A kötetek közönségsikere is ebben rejlik : a történelem mögötti „történelmet”, a hétköznapok megélt eseményeit, átélt egyedi igazságait Villantják fel. MAGYARORSZÁG A politikai hetilap 30. száma annak az interjúnak a magyar fordítását közli, amelyet Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára adott a L’Humanité munkatársának, Bernard Frédericknek. A kérdések és válaszok kulcsszava kétségtelenül a reform, annak magyarországi értelmezése, céljai. „A szocialista viszonyok nem befejezett, végleges viszonyok. .. Fejlődésük és szakadatlan átalakulásuk állandó folyamat” — szögezi le alapelvként Aczél György, majd — utalva a negyven év előtti kiindulási pontra, s az ötvenes évek gazdasági • és politikai tévútjaira, az 1956 utáni fejlődés főbb vívmányait, eredményeit összegzi. A gazdaságirányítás 1968-ban kezdődő, s napjainkban is folytatódó reformjának céljai közül a következőket emeli ki a nyilatkozó politikus: „Gyorsítanunk kell a műszaki fejlesztést, javítanunk a termelés- és munkaszervezést, csökkentenünk az egységnyi anyag- és energiafelhasználást, hatékonyabban kell alkalmaznunk az emberi erőforrásokat, különösképpen a szellemi tökét, munkanélküliség nélkül, szociálpolitikánkról való lemondás nélkül...” A közélet, a politika területén megvalósuló reformokról Aczél György hangsúlyozza, hogy a gazdaságirányítás és a szocialista demokrácia fejlesztése szerves egységet képező folyamatok. Az országgyűlési és tanácstagi választásokon ezentúl kötelező többes jelöléssel kapcsolatban elhangzottakból idézzük a következőket: „Azt valljuk, hogy az átfogó politikai programot többféleképpen is meg lehet valósítani, képviselni, bátrabban vállalva a különböző társadalmi csoportok és helyi közösségek érdekképviseletét.., a jelöltek konkrét elképzelései, a prioritások ütközhetnek egymással... s bizonyára nem ez az utolsó változás, amelyet választási rendszerünkön végrehajtunk.” A francia újságíró arról is érdeklődött, milyen tere van nálunk az úgynevezett belső ellenzéknek, Válaszában Aczél György egyebek között a következőket mondotta: .A reális javításért, továbbfejlesztésért nem kell ellenzékieskedni, ezt mindenki tudja. .. az, hogy nálunk nyitott viták vannak fontos társadalmi és gazdasági kérdésekről és ebben különböző nézetek ütköznek, ez maga is bizonyos értelemben akadálya annak, hogy különböző nézetek ellenzéki nézetekké váljanak...” A továbbiakban Bemard Frederick beszélgető partnerének a sajtóról, a televízióról alkotott véleményéről, Magyarországnak a keletnyugati kapcsolatokban betöltött szerepéről és a magyar—francia kapcsolatok lehetőségeiről érdeklődik. Itt csupán a második kérdéskörre adott válaszból emelünk ki egy részletet: „Kis ország vagyunk, s még egy nagyobb országnak sem tesz jót, ha nem érzékeli lehetőségeinek határát. Örülünk a különböző államfők, kormányfők magyarországi látogatásának — akár szocialista, akár fejlődő, akár tőkés országról van szó — és a magunk részéről élünk azzal a lehetőséggel is, hogy mi látogatunk el más országokba... Külpolitikánk alapelve, hogy szocialista nemzeti érdekeink elválaszthatatlanok attól a szövetségi rendszertől, amelynek Magyarország tagja. Amikor különböző politikusokkal tárgyalunk nemzeti érdekeinket e szövetségi rendszer tagjaként képviseljük. .. Meggyőződésem, hogy a kapcsolatok fejlesztésének nincs alternatívája, a józan belátás és a létező közös érdek előbb-utóbb felülkerekednek. Mi mindent meg akarunk tennir hogy ez mielőbb megtörténjen,...” K. GY.
