Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-06-23 / 13. szám
SAJTOTÜKÖR A szerzői könyvkiadásról — Karácsony Sándorról — Abet Adómról — US A-beli magyar professzorokról KRITIKA Napjainkban a hazai sajtóban, a rádióban és a televízióban meglehetősen sűrűn esik szó a szerzői könyvkiadásról. Az elmúlt években a gazdasági életben növekvő teret kapott az egyéni kezdeményezés, a vállalkozói szellem; több könyv, amelyet a szerző jelentetett meg, sikert aratott az olvasók körében. A téma legutóbb Reviczky Béla, a Kiadói Főigazgatóság munkatársának „Amíg a szerzőből kiadó lesz” című és Varga Sándor „A nem hivatásos könyvkiadásról” című cikkeiben kapott publicitást. (Kritika 4. szám.). Reviczky Béla írásának bevezetőjében a több mint két évtizedes szerzői könyvkiadás elveit foglalja össze. Eszerint azt a jogot, hogy a szerző saját maga jelentesse meg munkáját, az alkotmány tartalmazza. De: csak magyar állampolgár, csak saját művét adhatja ki, anyanyelvén, tehát magyarul vagy nemzetiségi nyelvén. További megszorítások, hogy saját kiadásban sem jelenhetnek meg olyan művek, amelyek „az ország törvényes rendjét, illetve a közerkölcsöt sértik”. A cikk ezután azokat a feltételeket ismerteti, amelyeket a saját kiadás engedélyezésében figyelemc vesznek. Mérlegelésre adhat okot például egy értékes munka nagy példányszámban való megjelentetése is, ha a művelődéspolitikai, tudományos, gazdasági érdekek azt kívánják, hogy a művet hivatásos kiadó szakszerű gondozásban publikálja. Fontolgatás tárgya a szerző példányszámigénye is, főként a szűkös nyomdai kapacitás és a kevés mennyiségű papír miatt. „Az utóbbi három év tapasztalatai szerint minden hetedik vagy nyolcadik kérelem jut az elutasítás, illetve az alapos példány számcsökkentés sorsára” — olvasnató a cikkben. A cikk ezután a szerzői könyvkiadás utóbbi esztendőinek terméséből Válogatva a szerzőkről és műveikről szól. A közvélemény legjobban a saját kiadású bestsellereket ismeri. Ezekről Reviczky Béla a következőket írja: „Többnyire szociografikus, riport formájú feldolgozások, melyeknek publikálását vagy újabb közlését a kiadók nem vállalták. Ezek a kötetek — nemegyszer pikáns — témáik, megközelítésmódjuk, rendhagyó kiadási formájuk, s többnyire ugyancsak szokatlan forgalmazásuk miatt keltettek nagyobb szenzációt, mintha az állami kiadás és terjesztés keretei között maradtak volna”. (A szerző példáiból: Végh Antal: Miért beteg a magyar futball?, Miskolci Miklós: Színlelni boldog szeretőt, Erőss László: Furcsa párok.) Varga Sándor cikke csak részben szól a szerzői könyvkiadásról, a „nem hivatásos könyvkiadás” ugyanis a lapkiadók, az intézmények, a szervezetek — például az Országos Pedagógiai Intézet, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat — publikációs tevékenységét is magában foglalja. A szerzői könyvkiadásról szólva a többi között megemlíti, hogy egyes kiadványok példányszáma ,,20-tól(!) 50 ezerig terjed, s a doktori diszszertációtól a kiállítási katalógusig, a dráma-antológiától az anekdotás kötetig sokféle műfajt felölel”. valóság Karácsony Sándor és a szabadművelődés — ezzel a címmel Lányi Gusztávnak, a budapesti tudományegyetem Szociológiai Intézete segédmunkatársának tanulmányát közli a folyóirat. A szerző a tanulmány bevezetőjében Karácsony Sándort „a magyar tudomány- és gondolkodástörténet nagy, vagy legalábbis méltatlanul elfelejtett alakjának” nevezi, akiről manapság azért nem könnyű írni, mert jószerivel ismeretlen, írásai nehezen megszerezh -tők, a róla szóló irodalom pedig csekély. Aki tehát Karácsony Sándorral szándékozik foglalkozni, akit Németh László „mágnesembernek” tartott, az kénytelen „mindent elölről” kezdeni. Mindezek ellenére a szerző kísérletet tesz arra, hogy ne csak az elfeledettség okait derítse fel, hanem „a rendhagyó, különös, nagy formátumú gondolkodó portréját” is felvillantsa. Karácsony Sándor 1891. január 10-én a Hajdú megyei Földesen született, hagyományosan „magyar kuriális nemes, református, gazdálkodó” családban. A debreceni Református Kollégiumban érettségizett, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar—német szakos tanári oklevelet szerzett. 1919 októberétől 1927 szeptemberéig a Budapesti Állami Zrínyi Miklós Főgimnáziumban tanított, 1927 és 1942 között a Tudományos Akadémia Szótári Bizottságában dolgozott, közben filozófiából, pedagógiából és magyar nyelvészetből doktorátust szerzett, majd 1942- től 1950-ig a debreceni egyetem pedagógia tanszékének professzora volt. A két világháború között vezető tisztségeket töltött be a Keresztény Ifjúsági Egyesületben, nyolc éven át a Cserkész Szövetség országos társelnöke volt, az utóbbi tisztéről azért mondott le, mert arra akarták kényszeríteni, hogy a zsidó cserkészeket zárja ki a csapatokból. A háború után, a koalíciós időkben is folytatta pedagógiai és szervező munkáját: a MADISZ elnöke, a Köznevelési Tanács elnökségi tagja, a debreceni Tanárképző és Tanárvizsgáló Bizottság elnöke, a Magyar— Szovjet Társaság Művelődési Központjának választmányi tagja, az Országos Szabadművelődési Tanács elnöke és folyóiratának, az Űj Szántás-nak főszerkesztője volt. Lányi Gusztáv a befejezésben a következőket fogalmazza meg. Karácsony Sándorban egyedi és sajátos vonás volt, hogy a tágabb társadalmi erőviszonyokat is „irritálta”, ráadásul olyan időszakban élt, amikor az ilyesfajta kölcsönös „irritálódás” könnyebben is ment. Élete végén „a hadsereg nélküli tábornokot” nyugdíjazták, 1950- ben. Két évvel később elhunyt. KORTÁRS „Költőként vagyok büszke arra, hogy a ... magyar munkásosztálynak a múlt században Abet Ádámja is akadt.” Az idézet Simor András írásából való, amely a folyóirat állandó rovatában, a Műhelyben olvasható, „Abet Ádám, egy versíró munkás” címmel. A szerző korai elődjét mutatja be, akire a tizenkilencedik század számos meglepetést tartogató magyar irodalmában figyelt fel, s akiről a szaktudomány is keveset, a szélesebb olvasóközönség pedig feltehetően semmit sem tud. Abet Ádám Nagyváradon született, szabómunkás volt és a század végén kivándorolt Amerikába. Ott, Clevelandben — öt társával közösen — ő alapította meg az Amerikai Népszavát, s ebben, később pedig A Munkás című újságban publikálta verseit. Ezek kötetben 1894-ben jelentek meg New Yorkban „Magyar levelek Amerikából” címmel. Irt egy népszínművet is, élete végén pedig lefordította Ómar Khajján „Rubáiját”-ját. Angol nyelvű munkájának címe: „Social conscience or homocracy versus demokracy in story, vers and essey”. Itthon kevés jelent meg tőle, róla. Helyet kapott egy 1927-es kiadású, „Harcos énekek” címmel megjelent antológiában, amelyet Szakasits Árpád szerkesztett. Érdemben Bóka László írt róla, éppen negyedszázada. „S én most arról akarok vallani — írja Simor András —, miért volt izgalmasabb számomra furcsa verseskönyve számos ismert és értékes életművet teremtő századvégi költő írásainál.” Simor András ugyanis Abet Ádám verseiben „aranyrögökre” bukkant. Ezeket írásában idézi is. Az írás utolsó adata: Abet Ádám 1949-ben hunyt el az arizonabeli Phoenix városában. Az Élet és Irodalomban Zöldi László két cikkben számol be amerikai útjáról, az Egyesült Államok magyarsága körében látottakról, hallottakról. Az első írás — műfaja útirajz, szociográfiai nézőpontból — az egyetemek világába kalauzolja az olvasót, ahol Ránki György, a neves történész vendégprofesszor — Bloomingtonban — negyedik éve szervezirendezi a hazánkkal foglalkozó kutatók szemináriumait, s megemlíti, hogy tizenkét egyetemen huszonhatan tartanak előadásokat a mai Magyarországról. Kik ők? Kevés kivétellel magyar származásúak. Róluk, munkájukról szólva az írás egyik bekezdése azokkal az „ötvenhatosokkal” foglalkozik, akik kamaszként vagy egyetemistaként érkeztek Amerikába. Érdeklődési, kutatási területük főként a történelem, a szociológia, a politológia, a néprajz és a közgazdaságtudomány. Napjainkig — többnyire magyar származású professzoraik irányításával —, általában „a hazai adjunktusi színvonalra” jutottak el. A pálya kezdetén egyikük sem hagyta ki a „tányérmosást”, mint mondják, „gyötrelmesen nehéz körülmények között csinálták meg magukat”, majd amikor már nevük és tekintélyük is volt, lassan, araszolva fedezték fel régi hazájukat. Zöldi László második írásának két epizódja a következőkről tájékoztat... Még itthon, hónapokkal korábban interjút készített elő Teleki Géza egyetemi tanárral, Teleki Pál fiával, az 1944-es debreceni ideiglenes kormány miniszterével, aki — tudomása szerint — kinti évtizedei alatt nem nyilatkozott hazai újságírónak. A hosszú hallgatás most megtörhetett volna, de amikor washingtoni lakását felhívta, a vonal másik végéről sajnálatos választ kapott: Teleki Géza időközben meghalt. Sikerült viszont beszélgetnie a New Yorkban élő Randolph L. Braham professzorral, a neves történésszel, a „Magyar holocaust” című nagyszabású monográfia itthon is ismert írójával. K. GY. 13 1
