Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-06-23 / 13. szám
Wíííeí£ MEGEMLÉKEZÉSEK INDIÁBAN Mindazok számára, akik közelebbről ismerik azoknak a nagy magyar tudósoknak indiai tevékenységét, akik az elmúlt században hozzájárultak India ősi kultúrája feltárásához és megőrzéséhez, nem volt meglepő az a mód, ahogyan Körösi Csorna Sándorról megemlékeztek. Ehhez további erősítést nyújtott az a tény, hogy India függetlenségének elnyerése óta mind erősebbé váló baráti kapcsolatban áll Magyarországgal. E barátság kifejeződéseként magas szintű küldöttséget hívtak meg hazánkból az indiai ünnepségek fő eseményeire. A Sarlós István miniszterelnök-helyettes által vezetett delegáció részt vett a Delhiben megrendezett tudományos szemináriumon, a Körösi Csorna Sándor emlékkiállításon, amelyet az indiai kulturális és oktatási miniszter, Sheila Kául aszszony nyitott meg. A magyar delegáció felkereste Kalkuttában Körösi Csorna utolsó munkahelyét, az Ázsiai Társaság Könyvtárát, majd megkoszorúzta dardzsilingi sírját. Körösi Csorna születésének kétszázadik évfordulójának indiai megünneplése azonban nem korlátozódott csupán a hivatalos aktusokra. Az indiai sajtóban naponta lehetett Körösi életét, munkásságát méltató cikkekkel találkozni, s több olyan tanulmány is megjelent, amelyek a tudós életének egy-egy aspektusát emelték ki és magyarázták. Elég csak utalni a Daily National Herald: „Csorna emlékét kegyelettel őrzik a Himalájában" című cikkére, az egyik folyóirat irodalmi mellékletére, amelyben Prabapaditya Pál „A remete Magyarországról” címen írt Körösiről, vagy P. N. Chopra történész tanulmányáról, amely a „Nagy Tibetológus” címen az Eighteenth Century India tudományos folyóirat hasábjain jelent meg. A Delhiben működő Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ is kivette részét abból, hogy Körösi Csorna munkásságának híre minél szélesebb körbe eljusson. A központ legrégibb klubja: „A magyar irodalombarátok köre” külön ülésen emlékezett meg a nagy tudósról. A Delhi egyetem magyar nyelvet tanuló diákjai és professzorai, élükön P. C. Mukerdzsi rektorhelyettessel magyar kulturális programmal emlékeztek meg a nagy évfordulóról. A Kulturális és Tájékoztatási Központ havi kiadványa, a Hírek Magyarországról (News from Hungary) sorozatban ismertette Körösi Csorna életének és munkásságának legkiemelkedőbb részleteit, s részletesen szólt ladakhi tartózkodásáról. Végül ismételten kiadásra kerültek azok a kiadványok, amelyeket a Magyar Nagykövetség, illetve a Kulturális és Tájékoztatási Központ korábban megjelentetett Körösi Csorna Sándorról, Ezek közül is kiemelkedik Híren Mukerdzsi professzor 1926-ban megjelent első Körösi-tanulmánya, valamint 1981-ben kiadott könyve, amely a tudós életének és munkásságának állít emléket angol nyelven. Kedves színfoltja volt az eseménysorozatnak az a baráti találkozó, amelyen az ünnepségeken résztvevő indiai és magyar vezetők, tudósok, más közéleti személyiségek vettek részt. Ez alkalommal Sarlós István miniszterelnök-helyettes a Népek Közötti Barátságért emlékplakettet és a Körösi Csorna Sándor emlékérmet nyújtotta 'át az Indiában élő, magyar származású festőművésznőnek, Brunner Erzsébetnek. A művésznő régi csodálója Körösi életének, s Indiába érkezését követően első dolga volt, hogy Körösi sírjához elzarándokoljon. Erről édesapjához írt levelében a következőképpen számol be: ,,ö a magyarok ősi hazáját indult el megkeresni. Drága, igazi testvérünk ö, kit a belső hatalmas kényszer hajtott minden nélkülözésen keresztül. Szép és hatalmas volt a találkozás a szakadó esőben ... hisz ö évekig nagy hidegben tibeti—angol szótárt írt, hogy végre elindulhasson a lelke álma után, de csak idáig érhetett.” VÉRTES JÁNOS VOLT EGYSZER A második világháború után számos kiváló, ismert színművész került ki Dél-Amerikába, elsősorban Argentínába és az akkor kialakuló magyar szórvány, mely társadalmi összetételében lényegesen különbözött a korábbiaktól, lévén zömében értelmiségi, igényelte a magyar színházat. Buenos Airesben 1947-ben alakult meg a Magyar Színjátszó Társaság, mely az 1952-es brazíliai vendégjáték idején a Dél-amerikai Magyar Színjátszó Társaság nevet vette fel. A társulatnak tagjai voltak: Cselle Lajos, Eszenyi Olga, Hajmássy Miklós, Komár Júlia, Páger Antal, Tahy Anna-Mária és Vaszary Piroska. A kitűnő művészekből álló együttes havonta rendezte meg előadásait Buenos Airesben. Jól megszervezett bérletrendszer alakult ki, ám a színjátszás ennek ellenére sem biztosította a színészek megélhetését. Így minden színész valami „mellékfoglalkozást” is űzött, Páger Antal például kitűnő képeket festett, Hajmássy Miklós művészi szőnyegeket készített. A nagyobb személyzetű darabok előadásába bevonták a műkedvelőket, köztük számos tehetséges fiatalt, akik a színészek között megtanulták a mesterséget és jól megálltak helyüket. Buenos Airesben éppúgy, mint az ötvenes évek elején Sáo Paulóban kialakult a műkedvelők „törzsgárdája”. De a Sáo Pauló-i előadásokon szerepeltek a Brazíliába került hivatásos színészek is, mint Fábián Eszter a pécsi Nemzeti Színház és Somkúthy Dezső a pesti Madách Színház volt tagja. Nem volt könnyű feladat az előadásra kerülő darabok kiválasztása. Általában régi, otthon már játszott és sikert aratott drámák, színművek, vígjátékok kerültek színre. Elsősorban magyar szerzők (Móricz Zsigmond, Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza, Hunyadi Sándor, Bónyi Adorján, Mikszáth Kálmán, Harsány! Zsolt) művei, de természetesen játszottak külföldi írók színpadi műveit is. (Somerset Maugham, Ibsen, Shaw, Seribe, stb.). Eredeti munkákkal csak az akkor Spanyolországban élő Vaszary János jelentkezett és színre került a Buenos Airesben élő fiatal, Páger-felfedezett Kerecsendi Kiss Márton Budapesten sikerrel játszott, majd megfilmesített drámája, „Az első” is. A közönség a magyar darabokéit lelkesedett. A legnagyobb hiány á kortárs magyar és külföldi drámairodalomban mutatkozott. Nem akadtak műfordítók, akik egy-két előadás kedvéért magyarra ültettek volna át jelentős külföldi műveket. 1951-ben Vaszary Piroska Sáo Paulóban vendégszerepeit. Vaszary János „Jaj a mama” című vígjátékában lépett a közönség elé a népszerű művésznő. A vendégszereplés lelkes fogadtatása és sikere azt bizonyította, hogy a brazíliai magyar kolóniának is igénye van a magyar színházra. Még az év júniusában megkezdődött a Délamerikai Magyar Hírlap felhívására a bérletek megszervezése és gyűjtése az 1952-es színiévadra. A Sáo Pauló-i Magyar Színházpártoló Társaság mintegy félezer bérletet biztosított az együttes nyolc előadására. 1952 január 6-án érkezett meg Buenos Airesből Santosba a „Gdulio Cesare” nevű olasz óceánjáróval Cselle Lajos, Eszenyi Olga, Komár Júlia, Páger Antal és Vaszary Piroska. Hajmássy Miklós, aki röviddel előbb súlyos műtéten esett át, néhány nappal később repülőgéppel jött át Brazíliába. Sáo Paulóban csatlakozott az együtteshez a „Az elcserélt ember” Páger Antallal a főszerepben Sáo Paulóban (1953) EGY SZÍNHÁZ negyvenes évek népszerű bonvivánja, a Brazíliában élő Szilassy László. Január 27-én került sor a Caetano de Campos iskola feldíszített színháztermében a megnyitó előadásra. Színre került Kerecsendi Kiss Márton „Az első” című drámája, Páger Antal rendezésében. A második előadás Vaszary János vígjátéka volt, majd Móricz Zsigmond „Légy jó mindhalálig” című klasszikus művét játszották Vaszary Piroska rendezésében, aki Nyilas Misi szerepét játszotta. Az évad legnagyobb sikere Schurek zenés vígjátéka, a „Muzsikusok”, mely háromszor került színre táblás ház előtt. De szerepelt a műsorban Mikszáth Kálmán vigjátéka és Vaszary Gábor komédiája, a „Bubus”, melyet most újítottak fel zenés változatban óriási sikerrel Budapesten. Az évadot Herczeg Ferenc „Bizánc” című történelmi drámája zárta le. A következő évben ismét nyolc előadást rendezett az együttes, igen változatos műsorral. Sor került egy eredeti bemutatóra is: Vaszary János „A láthatatlan család drámája” című, eredetileg spanyol nyelven írt művének előadására. Szerepelt a műsoron Somerset Maugham világhírű drámája, az „Eső”. A Sáo Pauló-i előadások után Rio de Janeiróban is színpadra léptek a színészek; a „Márkiné” címszerepében Eszenyi Olga, „A vén gazember”-ben' pedig Hajmássy Miklós nyújtott emlékezetes alakítást. Az 1954-es Sáo Pauló-i színiévad megnyitó előadásán (Fruska) lépett először közönség elé a fiatal Dobrov András, aki később több brazil filmben játszott vezető szerepet. Ezúttal se hiányzott az eredeti bemutató: Vaszary János „A meztelen lélek botránya” című vígjátékát Páger Antal rendezte. Emlékezetes előadás volt Shaw drámája, a „Warrenné mestersége” — Eszenyi Olgával a címszerepben. Az évadot Hunyadi Sándor „Bors István” című színművének előadása zárta le — mellyel Páger Antal ünnepelte meg 35 éves színészi jubileumát. Páger, visszaemlékezése szerint ebben a ráírt darabban játszotta első emlékezetes parasztszerepét. Ez után a színiévad után egy megosztott társulat tért vissza Brazíliából Argentínába. Páger Antal, Komár Júlia és Vaszary Piroska kivált a „Dél-amerikai Magyar Színjátszó Társaságiból és önálló társulatot alapított Sáo Paulóban Hajmássy Miklós — Sáo Pauló-i Magyar Játékszín címmel. Az utolsó, 1955-ös évadra az eredeti társulatnak már csak három tagja tért vissza Sáo Paulóba: Csélle Lájos, Eszenyi Olga és Szilassy László. Az öt előadás záró darabja, mintegy szimbolikusan is Németh László „Villámfénynél” című színműve volt. Március 4-én még Paul Geraldy „Szeretni” című színpadi művében lépett a Rio de Janeiró-i magyar közönség elé a három színész, aztán — mint a Dél-amerikai Magyar Hírlap március 20-i száma közli: „Kialszanak a rivalda lámpái”. A közönségtől búcsúzó Cselle Lajos a következőket mondta; „összefogásunk lazult, együvétartozásunk tudata gyengült. Idővel, magán a színházon belül is kiütköztek a fáradtság jelei. Gondok, bajok, betegségek, az egyetértés gyengülése, egyéni érdekek előretörése, ezek az idővel elkerülhetetlenül fellépő hibák olyan légkört teremtettek, amiben ez az anyagi előnyökkel nem kecsegtető kultúrmunka nem folytatható.” Páger Antal a következő évben hazatért — Komár Júlia Argentínában maradt —, hogy folytassa mindmáig felfelé ívelő, kiteljesedő művészi pályáját. Cselle Lajos visszatért Argentínába, ahol néhány év múlva meghalt. Eszenyi Olga, Szilassy László és Hajmássy Miklós Sáo Paulóban maradt — később Hajmássy is visszaköltözött Buenos Airesbe. Vaszary Piroska előbb Venezuelába, majd Kanadába került, végül, megözvegyülve Miallorca-szigetén halt meg 1965-ben, 64 éves korában ... Véget ért egy hősies, áldozatos vállalkozás, mely annyi feledhetetlen színházi estével ajándékozta meg a dél-amerikai magyar kolóniákat. KUTASI KOVÁCS LAJOS LONDON 6