Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-05-26 / 11. szám
tt^z Ümak ezemégyszázötvenötödik esz'S téridejében elterjedt a híre, hogy a törökök császára, Mohamed, Magyarország ellen támadásra készül, és mielőbb be akarja venni Nándorfehérvár várát” — írja 1488-ban a kor krónikása, Thuróczy János. A bárók váraikba húzódtak, az udvar Bécsbe menekült. A nyugati országok uralkodói elzárkóztak a segítségnyújtás elől. Hunyadi János azonban vállalkozott a török által leginkább fenyegetett Nándorfehérvár megmentésére. A vár főparancsnoka sógora, az erélyes Szilágyi Mihály volt, akinek megsegítésére egyelőre ötezer zsoldost küldött. Mozgó hadseregének számát az Alföldön végzett toborzással növelte. Közben levelet írt a ferencesek szőrruháját viselő Kapisztrán Jánosnak, az ismert, kiváló szónoknak: „Atyaságodat egész családommal együtt a legbuzgóbban és lángoló sóvárgással várom”. Kapisztrán János, aki előzőleg az eretnekek térítésével foglalkozott, csakhamar Budán termett, majd a segítségére levő olasz és magyar ferencesekkel toborzó útra indult Baranya, Bács, Bodrog és Csanád megyébe. Kézművesek, pórok, szegényemberek, deákok, kolduló barátok sereglettek a keresztes zászló alá. Legtöbben karddal, parittyával, íjjal voltak fölfegyverezve; lándzsájuk, puskájuk kevés volt. Hiányoztak a lovasok is. III. Callixtus pápa 1456. június 29-én (tehát még a csata kezdete előtt) kiadta az „Imádságok bulláját”, s ebben fölhívta az egész kereszténység főpapjait, hogy imádsággal, böjttel, bűnbánattal és a templomban déltájban háromszori harangozással segítsék elő a török elleni keresztes hadjárat sikerét. Kapisztrán hívására 1456 júliusában mintegy 18 000 keresztes gyűlt össze Szalánkeménnél, „oly vígan, örvendezve és oly tüzes lélekkel jöttek, mintha lakodalomba sietnének.” Hunyadi és Kapisztrán seregtoborzása idején a török haderő elözönlötte a Duna—Száva közötti síkságot, s megkezdte a vár ostrorpát. Bár a városi részt — Bonfini leírása szerint — a folyók felől erős falak, a szárazföld felől pedig kétszeres sáncárkok és falak védték, Hunyadi tudta, hogy a várvédő Szilágyiék nem sokáig tarthatják magukat, ha nem sietnek segítségükre. De hogyan jussanak a magyar seregek a várba? Hunyadi előbb a dunai kereskedelmi hajózásban használatos dereglyéket alakíttatta át hadihajókká, s Szilágyit is utasította negyven dereglye kiállítására. Július 14-én, miközben Hunyadi dereglyéi ráúsztak a török hajókra, Szilágyi negyven hajója is közre fogta a törököt. Mintegy öt óra hosszat tartó öldöklő küzdelem kezdődött a Dunán, amelynek eredményeként a török flottát részben elpusztították, részben megfutamították. A hajózár áttörése után Hunyadi a várba vitte seregét, és átvette a védelem irányítását. Az egykori krónikás szerint „éjjel állandóan sátrában virrasztóit, szakadatlanul munkálkodván a vár megtartásán.” Kapisztránnal gyalogkövetek útján állandóan tartotta a kapcsolatot, miközben a törökök ágyúzására a vár „inkább hasonlított mezőhöz, mint várhoz.” És míg a király a pápai követ útján azt üzente, hogy felmentő serege megérkeztéig Hunyadiék ne támadjanak, a török állandóan támadott: háromszor rohamozták meg a várfalakat, de a várvédők — gondoljunk csak a török zászló kitűzését élete árán is megakadályozó Dugovics Tituszra — visszaverték a túlerőben levő ellenséget. Július 22-én a várbeliek a török újabb támadásait várták. Azok elmaradásával kitörtek a várból. Ugyanakkor Kapisztránék a Száva jobb partjáról támadtak. A két tűz közé szorult szultáni sereg kénytelen volt viszszavonulni, a hadszíntéren hagyva ágyúit és ostromgépeit is. A többféle forrásból merítő Thuróczy János szerint az elkeseredett török császár akkor állítólag ezt mondta: „Hozzatok mérget, hadd KAPISZTRÁN VERSE HUNYADIRÓL igyam meg! Inkább meghalok, minthogy gyalázattal térjek vissza országomba.” A nándorfehérvári diadal leírásáról Hunyaditól és Kapisztrántól két-két levelünk van. Kapisztrán két társától pedig egy-egy levél maradt reánk. De írt róla Tagliacozzói János, Aeneas Silvius Piccolomini (a későbbi II. Pius pápa) és az egykori török író, Turszun bég is. A szemtanú történetírók számát szaporítja Pál veszprémi prépost is, aki latin nyelvű munkájában nemcsak a csatában résztvevő hitelességével számol be az ütközet egy-egy részéről, hanem egy Kapisztránnak tulajdonított, Hunyadit dicsőítő verset is belefoglal novellájába. Pál prépost írására bécsi kutatásaim során akadtam rá; felkeltette figyelmemet a szép vers, és xeroxmásolatban hazahoztam. Kapisztrán verse latin nyelven Íme a magyar hexameterekbe áttett Kapisztrán-vers: „Kapisztrán János testvérnek szavai és üdvözletei Hunyadi János, Magyarország kormányzójának halála idején az Űr 1456. esztendejében Nándorfehérváron vagy Görögfehérváron: Üdvözlégy dicsfényes aranykoronája az égnek! Véled esett el a díszünk, s fénye világnak aludt ki. Ű, tört tükrünk, nincs, aki már leigázza az oszmánt. Ülsz diadalt Istent és angyali szenteket áldva. Ó, te derék János!” Pál veszprémi prépost írását később átvette — több hibával — Thuróczy János. Hatással volt Janus Pannoniusra is, aki két szép epigrammában búcsúzott a nagy törökverőtől. Álljon itt az egyik Janus-epigramma Csorba Győző fordításában: Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt. Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon: lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt, ös Capitóliumot koszorús diadalmenet élén sok hős járta be, — ám égbe csak ez maga szállt. Ha a Janus-disztichont összehasonlítjuk a Kapisztrán-verssel, mindkettő szépségén túlmenően feltűnhet némi egyezés is: győzelem a pogányon, diadalmenet, az égbe szállás. A Pál prépost által reánk hagyományozott szép vers több szempontból is érdekes számunkra. Megtudjuk belőle, hogy Kapisztrán nemcsak kiváló szónok, nagyszerű hadvezér volt, hanem mélyen érző költő is. De arról is tanúskodik e vers, hogy milyen érzelmi szálak fűzték Kapisztránt Hunyadihoz. Mint tudjuk, a világra szóló győzelem kivívása után Hunyadi pestisben megbetegedett; Zimonyba vitette magát, ahol 1456. augusztus 11-én eltávozott az élők sorából. Minderről Thuróczy János történetírónk ekként számol be: „A besztercei gróf néhány napig itt szenvedett betegségben, majd átszállították Zimony mezővárosába, és itt Isten emberének, a már említett Capistránói János barátnak lelki gondozása mellett visszaadta lelkét Megváltójának.” (Hunyadi holttestét később a gyulafehérvári székesegyházban helyezték el öccse mellett.) Hunyadi és Kapisztrán meleg baráti kapcsolatát azért hangsúlyozzuk, mert akadnak történészek, akik a nándorfehérvári diadalt teljes egészében Kapisztrán nevéhez kapcsolják, szerintük Hunyadi nem is vett részt a döntő ütközetben. Johannes Hofer: Johannes Kapistran című (Heidelberg, 1965.) kétkötetes munkájában azt állítja, hogy Kapisztrán a győzelem utáni késői éjszakában részletesen beszámolt III. Callixtus pápának a nándorfehérvári győzelemről, amelyet „Isten művének” tekintett csak. Kapisztrán későbbi (II. és III.) beszámolóiban is átsiklik Hunyadi nevén, s ebből az gyanítható — írja Hofer —, hogy ellentét volt a két hadvezér között. Hogy ez a mesterségesen táplált (vagy inkább kitalált) ellentét mennyire mondvacsinált, azt az a heroizáló vers is tükrözi, amelyet most közlünk. Hunyadi hívta Magyarországra őt, közöttük meleg, szívélyes barátság alakult ki. Ha nem így lett volna, Kapisztrán nem virrasztóit volna a nagy hős mellett annak utolsó óráiban. Hunyadi nagyságát az egyház is elismerte. XIII. Kelemen pápa azt írta róla: „Az ellenség hatalmas ereje fölött kivívott győzelmeivel nevének olyan dicsőséget szerzett, hogy a késői századokban sem fognak megfeledkezni róla.” Harmadfél hónap múltával Hunyadi sikereinek osztályrészesét is elragadta a halál, 1456. október 23-án. Mivel újlaki (Szerém megye) sírjánál több csodálatos gyógyulás történt, 1690. március 28-án VIII. Sándor pápa szentté avatta. Emlékezzünk hőseinkre, valahányszor a déli harangszót halljuk! DR. TÓTH ISTVÁN ny. főiskolai tanár "Y>cf 9<*pi-í [y'f V Cp 19
