Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-04-14 / 8. szám

Dr. Bessenyei Gábor, a Magyar Államvasutak szakosztályvezető-helyettese, nemrég hosszú cikket írt a Figyelő című gazdaságpolitikai hetilapba. Ebben felvázolja a MÁV gazdálkodásának körülményeit, elemzi gondjaik okait és lehetséges következményeit, a 132 ezer vasúti dolgozó munkafeltételeit és jövedelmi viszonyait, a két évvel ezelőtti tarifaemelés nem éppen szerencsés hatásait, a többi között azt, hogy a vasúti szolgáltatás színvonala nem, vagy alig észrevehetően emelkedett, az utasok száma viszont a felére csökkent.

— A megoldás? — kérdem a szakembert.

— A legnagyobb baj talán az, hogy a szakma lassan elöregszik, az utánpótlás pedig nem biztosított. Hja, a munkaidő nálunk havi 192 óra helyett 240—260 óra, s hiába a magasabb jövedelem, a fiatalok inkább a hétfő reggeltől péntek délig tartó gyári munkát és a több szabadidőt választják. A korszerűsítés talán segítene, hiszen a technikai eszközök révén lehetne pótolni bizonyos emberi munkákat, a fejlesztéshez azonban lényegesen több beruházási forrásra — azaz pénzre — lenne szükség, mint amivel a MÁV rendelkezik.

Az idősebbek emlékezetfolyamában a vasút szó nosztalgikus hullámokat ver. Vasutasnak lenni hajdan egyet jelentett a létbiztonsággal, a társadalmi ranggal, a nyugdíjjal.

10