Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-01-21 / 1-2. szám
A PINCESZER ÚTI KÍSÉRLET tével közösen gazdasági társulást alakított az itt lakók munkába állítására. A Rodata Gt leginkább számítástechnikai munkát nyújt, — mégpedig helyben, a lakótelepen — és átlagosan 3000 forintos fizetést, amelyre rájöhet még némi százalék, a norma túlteljesítése esetén. A telepen további ötvennégy lakás épül fel 1985-ig, az élelmiszerellátást busszal oldják meg. * Tanácstalanul toporgok a csípős hidegben a hűvösvölgyi buszvégállomáson. A közeli művelődési ház egyik munkatársa magyarázza el, melyik busszal, meddig utazzam. Az országút szélén leszállók az 57-es autóbuszról. Motoros és vitorlázógépek húznak el felettem, míg a hegyen keresgélem a lakótelepet. Végre rábukkanok a szigorú egymásutánban sorjázó, piros klinkertéglás házakra. Az utcatábla is hiányzik még, csak a bejáratnál várakozó tolókocsik és speciális személygépkocsik árulják el, hogy jó helyen járok. Találomra becsöngetek az egyik épület harmadik lakásába. A csengőt egész alacsonyra szerelték, az ajtón kívül kapaszkodó. Szili József magától értetődő természetességgel enged be. — Jöjjön csak, mindig örülök, ha valaki ránknyitja az ajtót — vezet a nappaliba, ahol már üldögél egy vendég. — Üljön csak le, máris főzök egy kávét —, gördül ki a kényelmes konyhába. Körülnézek az 57 négyzetméteres lakásban. Ízlésesen berendezett a nappali, sehol egy szőnyeg, ami a kocsik mozgását gátolná, és a konyhában a tűzhelyhez is jól hozzá lehet férni. Az Electhermax grillsütő szinte mindent tud, mondja a házigazdám, be lehet programozni időre, csenget, majd kikapcsol, ha elkészült az étel. A konyhabútort, a hűtőszekrényt, a bojlert és a tűzhelyt a lakással együtt kapták. A- fürdőszobában mindenütt kapaszkodók, a kád meghosszabbítva, hogy könnyedén bele lehessen csusszanni a fürdővízbe; a levélmintás csempéket, amelyeket a Rozmaring tsz szállított, magam is szívesen elfogadnám. Befér ide a kis automata mosógép is. A jókora előszoba és a széles ajtótokok lehetővé teszik, hogy a lakók könynyen forduljanak és közlekedjenek kocsijukban. Szili József büszkén mutatja leendő műhelyét. — Mechanikai műszerész a szakmám, és szeretnék a képességemnek megfelelő munkát végezni — mondja. — Egyelőre mindketten gépelést vállalunk, de én már alig várom, hogy elkészüljön ez a műhely. — Milyen érzés az önálló lakás? — Rengeteg még a tennivaló, el is adósodtunk miatta szépen, de nagyon boldogok vagyunk — sóhajt fel. — Az intézetben hatannyolcan éltünk egy szobában, csak bizonyos napokon fogadhattunk látogatót. — Az adósságokat miből tudják visszafizetni? — Ahol lehet, takarékoskodunk. Borival együtt megkeressük a hétezret. Ez szépen hangzik, elég is lenne két embernek, de hát sok a törlesztenivalónk, 50 000 forintot kellett letennünk, hatezerre rúgott az előre nem látott kiadás, sokba került a bútor is. Kellett tévé, lemezjátszó, más szórakozásunk nemigen akad. Bori hímezni szokott, ezt a térítőt is ő varrta ki — mutat az asztalt borító kalocsai kézimunkára. — Folyton attól rettegek, hogy egyszer kiégetem a cigarettámmal — neveti el magát Borira sandítva. — Már sikerült megszerveznünk, hogy a közeli iskola konyhájáról hétközben ebédet kapjunk, fejenként két forintért házhoz szállítják, egy hétre hetvennyolc forintba kerül. De olyan rendesen megméri a szakács, hogy van, ahol ketten esznek egy porciót. Az intézettől is kaptunk segítséget, a szülőktől is, minden fillérnek megvan a helye. — Ünneprontó kérdés: otthon semmiképp nem maradhattak? — Én huszonkét éves koromig a szüleimmel éltem Gyomron, de egyszerűen nem akadt rendes munka. Pestre jöttem, hogy szakmát tanuljak, és együtt lehessek sorstársaimmal. Azóta rájöttem, hogy ez se fenékig tejföl, nem mintha a mozgássérült rosszabb lenne, mint az egészséges, de így összezárva néha bizony egymás idegeire mentünk. Mi megtanultunk két keréken gurulni, lehetőség szerint ellátni magunkat, de tévedés lenne azt hinni, hogy amiért a testünk mozdulatlanságra lett kárhoztatva, jobbak és intelligensebbek lettünk másoknál. — De visszatérve kérdéséhez: miért kellene a szülők nyakán élősködnünk? Mi is reménykedhetünk önálló lakásban. Amióta a miénk megvan, szinte ki sem mozdulunk itthonról. Úgyis éjjelnappal szól a csengő. Meg kell javítani egy tolókocsit, kereket kéne cserélni, sakkozni akarnak, vagy egyszerűen beszélgetni. Azelőtt szerettem csavarogni, Pestről kézihajtású biciklivel hazamentem a negyven kilométerre fekvő Gyömrőre, ha olyan kedvem támadt. Most? Amíg jönnek hozzám, nem megyek én sehová. — Terveik, vágyaik? — Vidéken mindig volt kutyám, még a fára is fel tudtam küldeni — böki ki Jóska —, nagyon szeretnék egy német juhászt. Akad közülünk, aki már tart kutyát, most figyelem, hogyan válik be náluk. Csakhát egy kölyök is több ezer forintba kerül. És nagyon szeretnénk egy használt mikrobuszt, amibe hidraulikát szerelhetnék. Borit ugyanis úgy kell beemelni az autóba, ezért nekünk nem való kisebb kocsi, így nem szorulnánk segítségre. Elhallgatunk. Csikkek halma gyűlt össze előttünk, Bori elindul újabb kávét főzni. Kedvesen, jókedvűen fogadtak, egész lényükkel azt bizonyítják, igenis, képesek ellátni önállóan magukat. A következő tizennégy lakás hamarosan elkészül. Talán a Pinceszer úti lakótelep mintájára máshol is figyelembe veszik a mozgássérültek igényeit. HUNY ADY JUDIT 22
