Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-03-15 / 5-6. szám
KÖZÖS CÉLOKÉRT Egy jeles amerikai vezető mondotta egykor: „Nem lehet jó polgára az USA-nak az, aki megtagadja egykori szülőhazáját.” És hasonlóan nyilatkozott kanadai útja alkalmával Kodály Zoltán is, a Világszövetség Elnökségének egyik legaktívabb tagja: „Nem veszem emberszámba azt, aki szülőhazáját megtagadja”. SZ. M. Az elmúlt negyedszázad alatt négy főtitkár irányította a Magyarok Világszövetsége munkáját. Beöthy Ottó, Kárpáti József, dr. Szabó Zoltán és dr. Gosztonyi János különböző történelmi pillanatokban, más-más feltételek közepette, de azonos célokért dolgoztak és dolgoznak — hárman az MVSZ elnökségi tagjaként - ma is. Őket kérdeztük meg: munkájukról, emlékeikről, s a Magyar Hírekről alkotott véleményükről. Beöthy Ottó — Hogyan indult annak idején az újjászervezett Magyarok Világszövetsége és vele az újformátumú Magyar Hírek? — A Hazafias Népfront, amely az 1956-os tragédia után magához tért országban, maga is új elvek szerint kezdett dolgozni, a megbékélést a nyugaton élő magyarság és a szülőföld között is rendkívül fontosnak ítélte. Ortutay Gyula kezdeményezésére szervezték újjá a Magyarok Világszövetségét és — a nemzeti összefogás jegyében — a magyar társadalom tudományos, művészeti, irodalmi kiválóságaiból, az egyházak képviselőiből és a legkülönbözőbb társadalmi intézmények vezetőiből alakult meg a Magyarok Világszövetsége Elnöksége. Elnöke a mindenki által tisztelt volt államelnök Szakasits Árpád lett, aki hamis vádak alapján éveket töltött börtönben a Rákcsi-éra idején, ö, a Népszava egykori legendás szerkesztője vállalta egyben a Magyar Hírek vezetését is, mint főszerkesztő. (Egy esztendő múltán, amikor az elfáradt Szakasits Árpád letette ezt a nehéz munkát, új vezetéssel, de az induló elvekkel folytatódott a szerkesztőség tevékenysége.) — Melyek voltak a Világszövetség fő feladatai? — Elérni az emigráció minél szélesebb tömegeit, hogy Magyarország életének tárgyilagos, hű bemutatásával hatni lehessen az emberekre; segíteni az indulatok felszívódását, a tisztánlátást, ráébreszteni különösen az ötvenhatosok minél nagyobb csoportjait arra, hogy játékszerek, sakkfigurák a magyar társadalom feszültségeit fenntartani akaró, sanda szándékú politikusok kezében. Ebben a nehéz nemzetközi helyzetben, nemzeti történelmünk egyik legnagyobb válsága után lábadozva, amikor az események valósággal elszigetelték a világpolitikában a Magyar Népköztársaságot, a Világszövetség és a Magyar Hírek arra törekedett, hogy őszinte, valódi, kétoldalú kapcsolatokkal törje át a köré vont' politikai szigetelőréteget, és olyan fórumot biztosítson a külföldi magyarság számára, amelyhez nyugodtan fordulhatnak a szülőfölddel kapcsolatos ügyes-bajos dolgaikban. Az emigrációt úgy tekintettük, mint különböző okokból kiment emberek csoportjait; többségüket nem tartottuk a szocialista rendszer útjain haladó magyar társadalom ellenségeinek. Tudtuk, hogy zömükben tisztességes, nehéz sorsú, talán sok sérelmet is szenvedett emberek, akikkel türelmesen, nyitottsággal megtalálhatjuk a párbeszéd, majd később az együttműködés lehetőségeit. — Hogyan sikerült ezt a feladatot teljesíteni? — Voltak célkitűzéseinknek ellenfelei itthon és odakint. Ellenségei is. Volt kishitűség és türelmetlenség is. Volt benne kockázat is, de a bizalom, a türelem politikája sikert hozott. Szeretnék emlékeztetni egy ma már húsz éve lezajlott levélváltásra, hogy érzékeltessem az említett kockázat, a kételyek és ellenszere: a meggyőző valóság akkori légkörét. 1964. május 18-án az USA-beli Syracuse-ban lakó Bátki György levelet írt a magyar kormány akkori elnökének, Kádár Jánosnak. írásából egy részlet: „1956-ban hagytuk el Magyarországot. Két éve már amerikai állampolgárok vagyunk. Nagyobbik fiúnk jelenleg 21 éves és a nyáron Európába készül. Nagyon szeretné meglátogatni Magyarországot, a megmaradt néhány rokont, barátot... a vízumot már közben megkapta az itteni magyar követségtől.” Az ottani magyarság körében akkoriban az a híresztelés járta, hogy a Magyarországra látogatók kötelesek leszolgálni katonaidejüket. A kérdés tehát az volt: a fiú merjen-e jönni, vagy sem? A Magyar Hírekben nyíltan megírtam, hogy a hír nem igaz. Hozzátettem: „Akinek van magyar vízuma, biztos lehet benne, hogy külföldi állampolgárként fogadják és annak tekintik, illő udvariassággal, amíg tartózkodási ideje le nem jár és el nem utazik.” A levélíró hozzájárulásával közölte a lap a levélváltást és az azt követő válaszát is és ebben egy fontos mondat. volt: „Jólesett levelének őszinte és emberi hangja, a segíteni akarás és a jóindulat.” — Hogyan került sor 1963-ban a további kedvező változásokat kiváltó amnesztiarendeletre ? — A rendelet „visszaigazolta”, hogy felfogásunk helyes volt; az 1956-ban kimentek többsége nem volt a rendszer ellensége és jónak bizonyult az ennek megfelelő gyakorlat is. Elmondhatok még egy jellemző epizódot? A Magyar Evangélikus Egyház feje Amerikában járt és résztvett egy egyházi világértekezleten. A konferencia szünetében érkezett meg hozzá a Világszövetség légiposta-küldeménye, amelyet azonnal fel is bontott és a csomag tartalma méltó feltűnést keltett. Mert az új kiadású magyar protestáns Biblia első példányait tartalmazta a postacsomag, bizonyítva azt, hogy a Magyar Népköztársaság nemcsak megengedi, de támogatja is a maga eszközeivel a hitéletet. Az Elnökség és a lap kezdettől azt az egyszerű igazságot hirdette: „a külföldi magyarság legyen jó polgára a befogadó országnak és egyben maradjon hűséges magyarságához is.” Beöthy Ottó (jobbról) hazalátogató honfitársakkal Kárpáti József — ön 1967-ben lett a Magyarok Világszövetsége főtitkára. Mit tartott akkor a legfontosabb feladatának? — Külföldön élő honfitársainkat a magyarság szerves részének tekintettük. Ezen az alapelven nem változtattak a sokszor ellentmondásos körülmények sem. Az anyaországnak nemzeti kötelessége a törődés — differenciáltan — a határain kívül élő honfitársakkal. A lehetőségekhez mérten minden segítséget meg kell adnia ahhoz, hogy megmaradjon az anyanyelv, a magyar kultúra, az anyaországgal való élő kapcsolat. És ez vonatkozik a további generációkra is. Ezen alapelvek szerint tevékenykedtünk, amikor 1967-ben megtiszteltek a főtitkári megbízatással. — Azt hiszem, ezek a gondolatok akkoriban még nem tűntek egészen természetesnek, maguktól értetődőnek ... Kárpáti József köszönti a külföldön járt művészeket — Az említett feladatok igen öszszetettek voltak és ezeket csak a külföldön élő honfitársakkal egyetértésben, sőt: általuk lehet sikeresen valóra váltani. Legalább ilyen fontos volt egy olyan hazai bázis kiépítése, amely képes — és hajlandó — a legfontosabb előfeltételek megteremtésére. Az utóbbit viszonylag gyorsan és eredményesen sikerült megoldani. Kormányunk megértő, és humánus politikája, sokoldalú támogatása döntő jelentőségű volt. — Ön volt az MVSZ főtitkára, amikor első ízben rendezték meg az addigi legnagyobb szabású programot: az Anyanyelvi Konferenciát. Ennek a mozgalomnak tulajdonképpen ön az egyik bábája. — Hadd említsem rögtön azokat, akik talán a legtöbbet tették ezért a mozgalomért, ennek létrejöttéért — és most már nincsenek az élők sorában. A mozgalom egyik kezdeményezője Kodály Zoltán volt, aki az MVSZ elnökségi ülésein nem szűnt meg hangoztatni az anyanyelv, 4
