Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-12-24 / 25-26. szám
szeptember 14-én reggel, a Grazhoz közeli • hegyi falucskában, Fladnitzban Höfler úr, a Kraltaverne penzió tulajdonosa baráti parolával búcsúzott a nála vendégeskedő 46 magyar turistától. A nap vakítóan sütött a hegyek között, s bár kissé hűvös volt az időjárás, a tegnap esti búcsúvacsora meleg hangulata nem illant még el, szinte mindenki a közeli visszatérést latolgatta. Az indulás előtt Tiba János gépkocsivezető még egyszer ellenőrizte az Ikarusz műszaki állapotát, és a megbeszélt időpontban, pontosan 8 órakor, minden utas elfoglalta ülőhelyét. A Medicor Művek debreceni Orvosi Műszergyárának autóbusza München után Graz érintésével Bécsbe készült. Az utasok többségének ez volt az első nyugat-európai útja, s nehogy a kis pénz idő előtt hiábavalóságokra pazarolódjék, a busz utasterének csomagtartói is tele voltak apróbb-nagyobb ajándékokkal. Még egy utolsó létszám- és csomagellenőrzést tartottak, aztán nekivágtak úticéljuknak. Nem érkeztek meg... A magyar turistákat szállító autóbusz 1983. szeptember 14-én reggel 8 óra 40 perckor, egy lejtős útszakasz végén átszakította egy hajtűkanyar betonba ágyazott védőkorlátját, és harminc méternyi repülés után 200 méteres völgybe zuhant. Tizenhármán szörnyethaltak, ketten a gondos orvosi beavatkozás ellenére a kórházban vesztették életüket, harmincegyen súlyos, illetve kevésbé makacs sérüléseket szenvedtek. Az előzmények Pallai József: Az utazást a vállalat szakszervezeti bizottsága szervezte az IBUSZ utazási irodával közösen, oly módon, hogy a saját buszunkkal utazzunk. Mint a vállalat igazgatója utasítottam Sárközi Tibort, a szállítási osztály vezetőjét, hogy legyen gondja a busz kifogástalan műszaki állapotára. Azért is ügyeltem erre, mert tudtam, szokatlan nehéz hegyi utak várnak ránk. Tiba János gépkocsivezető jelenlétében évtizedes szakmai gyakorlatú szerelők ellenőrizték a járművet, kicserélték még a fékeket is. A feleségemmel a vezető mögötti harmadik ülésben ültünk és egyszer arra lettem figyelmes, Tiba azt mondja: nincs fék! Felugrottam, odamentem és rákiabáltam: János ne hülyéskedjen, ez nem játék! De ő akkor már állt és a kormányba kapaszkodva taposta a fékpedált. Aztán láttam a rohamosan közeledő, kanyart jelző fekete-fehér nyilakat, visszarohantam a feleségemhez és kiabáltam: kapaszkodj! Sárközi Tibor: Mint a szállítás vezetője, jól ismertem az autóbuszt és a vezetőjét is. A busz mindöszsze másfél éves volt, alig 60 ezer kilométert futott, de azért az út előtt kicseréltük a fékeket. Még tapasztalatcserén is jártunk Tibával Nádudvaron, mert az ő buszuk gyakran megfordul Ausztriában. Az út nagyobb részén túl voltunk, kétezer kilométer megtételéig kifogástalanul működtek a fékek. A baleset előtt már a legkisebb hiba nélkül megjártuk Münchent és háromszor azt az útszakaszt is, ahol a tragédia történt. Tiba János másfél éve dolgozik nálunk, csak jót mondhatok róla, mindig kifogástalan rendben tartotta a rábízott járműveket. Havi váltásban dolgozott az autóbuszon, amelyet munkásszállításra és egyéb fuvarokra vettünk igénybe. Semmi kétely nem támadt bennem, amikor úgy alakult a munkarend, hogy erre az útra ő a soros gépkocsivezető. A jó hangulatú búcsúesten is csak Colát ivott és jóval előbb lefeküdt, mint mi. Reggel már a busznál találtam, rutinszerű ellenőrzést végzett. Én jobbra mögötte ültem, láttam a mozdulatait. Hallottam a lefúvószelep sziszegését amikor fékezett, tehát a fékrendszer működött. Amikor azt mondta „nincs fék’’, azz kiabáltam, rántsa be a kézifékét, de azon már túl volt, az sem lassított semmit a rohanó buszon. Mondtam, tegye alacsonyabb fokozatba a sebességváltót, de nem sikerült, csak a fogaskerekek köszörülő hangját lehetett hallani. A későbbiekből csak Pallai József arcára emlékszem, azt sosem felejtem el... Soós Imre: Régi igazság, hogy utólag minden jelentőséget nyer. Emlékszem, egyszer valaki előreszólt, hogy hátul füstölnek a kerekek. Pallai is figyelmeztette egyszer Tibát, hogy tüzes a kerékagy. ..úgy jó az, Józsi bátyám", felelte. Mi nem értünk hozzá, hát elhittük, el is felejtettük. A buszban mindenki hallotta, hogy nincsen fék, senki sem vette tréfának! Amikor láttam Pallait kétségbeesetten visszarohanni, kirántottam a feleségem az ülőhelyéből és az ülések közötti folyosóban leguggoltunk a padlóra. Egy óriási csattanást hallottam, iszonyúan megrándult alattunk a busz, aztán repültünk, a nyitott szellőzőkön fütyült be a szél... Zuhanás után Pallai József: Valószínűleg a szélvédőn repülhettem ki, két csigolyám eltört, bordáim megrepedtek, egyik lábam súlyosan zúzódott. Nyolc-tíz perc elmúltával eszmélhettem, köröttem halottak, vértócsában vonagló emberek, jajgatás és ordítozás visszhangzott a völgyben. A busz tőlem 60—80 méterre feküdt, mint később megtudtam a feleségem két lába beszorult, úgy lógott ki a kitört ablakon. A szakszervezeti titkárunk egy bokorra esett, könnyebb sérülésekkel megúszta, de a feleségét halva találta meg ... Nincs arra a látványra kifejező jelző. Hogy álmodtam-e róla azóta? Nem. Nekem azt mondta egy pszichológus, hogy minél többet beszéljek róla, beszéljem ki magamból. Amint lehet visszamegyek oda és megnézem, hogyan történhetett. Szerintem csak vezetéstechnikai hiba okozhatta a balesetet. Soós Imre: Nekem úgy tűnt, hogy csend, mélységes csend volt percekig. Mint csata után, úgy festett a völgy. Mint megtudtuk, a busz húszat pördült a zuhanás után, abból ember és tárgy, minden kihullott. Aki beszorult, az már ott is maradt... Sárközi Tibor: A völgy felénél valamivel feljebb, háttal az útnak értem földet. Gerincem és lábam törött, alapos zúzódásokat szenvedtem. Megcsípkedtem a kezem, tényleg élek-e? Nem bírtam felülni, de közben csúsztam lefelé a lejtőn. A sarkammal egy üreget kotortam, kezemmel pedig a fűcsomókba . kapaszkodtam. Ha egyáltalán felépülök, én visszamegyek és megkeresem azt a lyukat! Hogy visszamennék-e Tiba Jánossal? Vissza! Pallai József: Még ma sem értem, hogyan értek olyan gyorsan a helyszínre a mentők. Nem tudnék időt mondani, hiszen a sebeinkkel, a fájdalmunkkal és a hozzátartozóink keresésével voltunk elfoglalva, de egyszer csak helikopterek szálltak le, orvosok jöttek, 12
