Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-10-29 / 22. szám
I OTO: REZES MOLNÁR ESZTER hegyében hordják a csipetketépéshez szükséges mozdulatok gyakorlatát... De ha így van, akkor mi keresni valónk volt nekünk Albionban? Hiszen mi azért röpültük át a csatornát, látogattuk meg a croydoni és Rochdale-i magyar egyesületet, hogy új ízeket, magyar ízeket vigyünk magunkkal, és adjuk át őket a két egyesület asszonyainak, leányainak. Pontosabban szólva: ezeket az ízeket F. Nagy Angéla, a Magyar Konyha című gasztronómiai magazin felelős szerkesztője hozta magával, receptek formájában. Egy részüket a Magyar Konyha legfrissebb — még nyomdafesték szagú — számaiban (minden teríték mellé jutott belőlük), más részüket pedig az emlékezetében. Mi több, előre is küldött a neves konyhaművész néhány receptet, eszerint készült a croydoni csirkepaprikás és a Rochdale-i báránypörkölt. E szerint és mégsem e szerint. Mert Croyd.onban Jusztin Jánosné, Rochdale-ban pedig Németh Józsefné módosított valamicskét — ki-ki a maga szája íze szerint — az F. Nagy Angéla féle recipeken. Némethné, vagyis ahogyan az ottaniak hívják. Erzsiké például tett még a báránypörköltbe jócskán Pirosarany nevű fűszerkrémet, frissen darált feketeborsot is. Nem tudni, a konyha melegétől vagy a „gyónástól” pirult-e, tény azonban, hogy Némethné hasonlatos volt a Pirosarany króm színéhez, amikor elmondta, hogy ő bizony a főzéshez való ízesítőket, fűszereket mind-mind Magyarországról viszi, mert hiába lehet kapni valamennyit Angliában, az otthoniaknak egészen más az íze. — Csak nem akar Angliában Pirosaranyboltot nyitni? — kérdezte Erzsikétől a vámos. — Nem tudja, hogy Magyarországról csak három napra való élelmet szabad kivinni?! — Sose féljen! Megeszi ezt három nap alatt a család! — felelt Némethné, és igazat mondott, mert ő már akkor a „nagy családra” gondolt, azokra, akik szeptember 24-én éjszaka lakmároztak abból a bizonyos, Pirosaranynyal ízesített báránypörköltből. De másféle magyar ízeket is vittünk mi magunkkal. Olyanokat, amelyek nem a gyomornak, hanem a léleknek kedvesek. A két esten az otthoni ízű ételek mellé hazai zamatú műsor is járt a beléptidíjért: Dévai Nagy Kamilla virágénekeket, népdalokat, saját megzenésítésű költeményeket dalolt, Antal Imre pedig konferált, adomázott, és ezen felül nyíltszíni interjút is készített Ormándy László egyesületi elnökkel és F. Nagy Angélával. Ez utóbbival, természetesen, a főzés tudományáról. Ekkor aztán végképp kiderült: mégse jöttünk hiába. Mert akármennyire jó az emlékezetük a croydoni és a manchesteri asszonyoknak, akármilyen jól is főznek, mindent azért ők sem tudhatnak. Azt sem például, hogy a csirkepaprikás vagy -pörkölt nem „végtermék”, hanem „alapanyag”: kereken tucatnyi további étek — például hortobágyi palacsinta, bácskai rizses csirke, paprikás piskótatekercs, töltött burgonya, pörkölt rétes stb. — készíthető belőle! Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a magyar konyha (ezúttal kis kezdőbetűkkel) titkai csakis a magyarokat érdeklik. Mindkét helyen — Croydonban is, Rochdale-ban is — jóiskán lehetett hallani angol szót, elsősorban az odavaló feleségektől, de más vendégektől úgyszintén. És jó néhányukat a magyar ízek varázsos híre csábította ide. Pedig Rochdaleban báránypörkölt Totyogott a nagylábosban, s tudvalevő, hogy birkában-bárányban a britek igazi specialisták. De Erzsiké még ezt is hazai módra csinálta, amúgy mezókövesdiescn, Túrósné Szűcs Gyöngyi segítségével: ahogyan már említettem, pirosarannyal, s amit még nem írtam le, Magyarországról való vörösborral. A nagy főzést persze, mindkét helyen megörökítettük a Magyar Hírek és a Magyar Konyha számára. Mondta is Erzsiké, azaz Németh Józsefné: — A képből aztán okvetlenül küldjenek nekem, abból tudja, amit főzés közben csináltak rólam, hogy a férjem ágya fölé tegyem. _ ?! — Mert ő váltig mondja, hogy nem jól főzök. Ő ugyanis nagykapornoki, tehát zalai, az ottani pedig nem olyan, mint az észak-magyarországi konyha. Ézért aztán bármit főzök, mindent fitymál: „Az én édesanyám nem így csinálta!” Meg hogy: „Isteni szerencse, hogy én vagyok a férjed, aki mindent megeszik!” Aztán vádlón kimutat a konyha kiadó-ablakán: — Éppen ott kukucskál be, ni! Ugye, nem látszik rajta, hogy rosszul tartom? őszintén szólva: valóban nem látszik rajta. Ezért hát megkérdem tőle: — Valóban nem jól főz az Erzsiké? — Áh, nem tud ő igazán főzni! — vágja rá, aztán bejön, átcsörtet a tűzhelyhez, és kóstolót kér a bárányból. És ahogyan nézem, nézegetem a felesége főztjet kóstoló Németh Józsefről készült fényképet, igazán nem tudom, minek higgyek, a fülemnek vagy a szememnek?! De hogy szavam ne feledjem, olyannyira nemcsak a magyarokat érdekli a magyar ízek titkai, hogy még az angol televízió is felvételt készített a croydoni három asszony művészetéről. A kamera kileste a csipetkekészítés fortélyait, a paprikaaprítás mesterfogásait, s még a lábasokba is bekukkantott, amelyekben a csirkék főttek. Készült felvétel a croydoni fiatalok tánccsoportjáról és Dévai Nagy Kamilla, Antal Imre műsoráról is. Az igazi szenzáció azonban mégis a konyhaművészet közvetítése lesz majd, véleményem szerint, pedig a paprikáscsirke illatát, zamatát egyelőre semmiféle tömegkommunikációs eszköz sem képes továbbadni, pedig éppen e kettő a lényeges, az aroma és az íz! Amikor Erzsikét megkérdeztem, mi lesz a legközelebbi egyesületi összejövetelen a vacsora, így felelt: — Kinéztünk egy ételt abból a Magyar Konyhából, amit most kaptunk; a töltöttkáposztát fogjuk megcsinálni, megint együtt a Gyöngyivel! Jó étvágyat hozzá! g—ó 17
