Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-08-20 / 16-17. szám
MINDENNAPI KENYERÜNK Tíz óra is elmúlt, mire a nap felszárította az elmúlt napi esők maradékát, és kezdeni lehetett az aratást. A kombájnok megtervezett csatarendben fordultak rá a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet búzatáblájára. A gépek mögött méltóságteljesen lépkedő gólya csemegézte a mezei pockokat és a békákat. Még az agronómus terepjárója sem zavarta meg a lakmározásban. — Idén 4 ezer hektáron vetettünk búzát, főleg korán érő fajtákat. De ilyen hamari aratásra azért nem számítottunk, noha a májusi aszály már jelezte ezt — mondta Huszár Lukács agronómus, miközben lábbal szétkotorta a szalmát, lehajolt és széjjelfújta a töreket. — Ha mag marad a földön — magyarázta —, akkor szem veszteséggel dolgozik a gép, és figyelmeztetnünk kell a kombájnost. Bár ezt ők is szemmel tartják, hiszen ezeken az amerikai Claas dominátorokon van szemveszteségjelző műszer is. Miközben a gépek mozgását figyeljük, szóba kerül az időjárás, ami az idén eddig mindent fordítva csinált. Májusban egy csepp nem sok, annyi sem esett, most meg éppen a gyakori csapadék hátráltatja a munkát. — Az eső hiánya miatt négy-öt szemmel „könnyebbek” a kalászok. Úgy becsüljük, hektáronként öt mázsát vitt el az aszály! Évente nyolc-tíz búzafajtával kísérletezünk, amelyek közül négy az uralkodó fajta, de ebben a májusi esőínségben egyik sem termett volna bővebben. ,,Májusi eső aranyat ér”, esetünkben ez száz százalékig igaz — lett volna. A kombájnok közben feneketlen bendőj ükből pótkocsis teherautókba ürítik a magot, amely onnan egyenesen a tisztítóba, illetve a szárítóba kerül. Meglepően kevesen végzik ezt a munkát! A hangos gondolkodásra Kincs Károly fő-ágazatvezefcő válaszol: — A rakodókkal és a szárítóban dolgozókkal együtt összesen száztíz ember végzi az aratást. Nem kedvelem az összehasonlításokat, de még tizenöt évvel ezelőtt is, legalább a falu negyede kint volt ez idő tájban a földeken. Ma pedig észre sem lehet venni, hogy aratunk. Igaz, hogy a gépeket jól előkészítettük, a búza vágása előtt a kombájnvezetőké és a gépészeké a főszerep. Csak az ember és az igavonó állat kapcsolatához hasonlítható, ahogy „összenőtt” az ember a gépével. A tarlón bálázógépek takarítják össze a szalmát, a kötegeket markológép formázza kazallá. A vasvilla csak igazításra való már. Az elmúlt évtizedek megfeszített aratásról szóló tudósításai szinte már történelemnek tűnnek. Bartha József brigádvezető valamikor maga is aratómunkás volt: — Ilyentájt a fenőkő és a kasza pengésétől volt hangos a határ. Jó néhány marokszedőnótát tudok Olyan ünnep volt az aratás, hogy az egész falut lázba hozta. Amikor pedig magtárba került a kenyérgabona, valamelyik csűrben vacsorát adott a gazda, ott folyt a danolás. Az elmúlt években még meghívta a téesz az aratókat a bisztróba, de tavaly már ez sem volt. Nem népünnepély ez már a falusi nép számára ... Az aratás csapatmunka, mégha a teljesítmények elbírálása egyénenként történik is. Ha az egyik gép meghibásodik, nyomban ott terem mellette a gyors segítség. Azt mondják, több ez, mint kollegialitás, valahogyan a falusi munkásember sajátja ez. — Nemcsak egymásnak segítünk, hanem ha végeztünk az aratással, akkor bérbe adjuk a gépeinket az északi megyék szövetkezeteinek, ahol később érik a kenyémekvaló. Valahogy úgy, mint apáink, amikor az aratók vándoroltak egyre északabbra. Az elmúlt években Csehszlovákiában is jártak kombájnosaink, mert ott is elkelt a segítség — mondja az agronómus. További beszélgetésünk helyszíne a termelőszövetkezet irodája, amely kutatószobának is beillik. Szakkönyvek, hazai és külföldi folyóiratok, statisztikák és évkönyvek sorjáznak a polcokon. Az asztalfiókból előkerülő zsebszámológép segítségével hamar kiderül, hogy a csaknem négyezer főt foglalkoztató szövetkezet tagságának korátlaga 34 év. Több mint 180 egyetemet végzett és mintegy 400 érettségizett szakember irányítja a munkát, A szövetkezet a nádudvariak által alapított úgynevezett termelési rendszer, a Kukorica és Iparinövény Termesztési Eljárás (KITE) előírásai szerint termel. A fő-ágazatvezető mondja: — A KITE sok előnnyel jár a társgazdaságok számára. Speciálisan képzett szakembereik egy-egy tudományos kérdés megoldásán, külföldi és hazai tapasztalatok felkutatásán és hasznosításán dolgoznak. Ez nem jelenti azt, hogy a társult téeszekben dolgozó szakemberek nem tehetnék meg ugyanezt, de a mezőgazdasági munkák irányítása tömérdek időt felemészt, az említett szakemberek pedig csak ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak. A KITE rendszeresen szervez tagjainak szakmai továbbképzést és fórumot a gyakorlatban szerzett tapasztalatok megbeszélésére. Magam is jártam már tanulmányúton jó néhány nyugat-európai országban. Másik előnye a rendszernek, hogy a KITE üzemet rendezett be a különleges mezőgazdasági gépek fődarabjainak javítására. Mindenki elismeri, hogy előnyös közös javítóhálózatot üzemeltetni. Ma a KITE házhoz hozza a legfrissebb szakmai információkat, a legkorszerűbb gépeket és eljárásokat. Ez a társulás eredményeinek az alapja. Késő délután van, amikor az agronómussal ismét kiautózunk a földekre, megnézni, mennyit haladtak a gépek. A kivilágított kombájnok éppen újabb táblába fúrják be magukat. A hőmérő most is legalább 26 fokot mutat, száll a por és a törek a levegőben. A légkondicionált vezetőfülkében azonban nem izzadnak a kombájnosok, pedig már a tizedik órát töltik a kormány mögött. Hamarosan vége a mai műszaknak, mert leszáll az esti harmat. L. S. FOTÓ: GÁBOR VIKTOR Anyám ma is keresztet vet a kenyérre mielőtt megszegi. Olykor, ha hazamegyek Fehérvárra és elnézem az általam már feledett pillanatot, ízek, illatok, színek jutnak eszembe... A friss, meleg, fényes ropogós, barna héjú, foszlós bélű kenyér, vele a szalonna, paprika, hagyma és paradicsom meg az édes szőlő és a szilvalekvár, mert gyermekkorunkban mi a gyümölcshöz is ettünk kenyeret. * A KENYÉR — akkor is így gondoltam, csupa nagybetűvel, pedig még nem tudtam, hogy hatezer éves táplálék, az emberi civilizáció jelképe is lehetne. Csak belémnevelték, vagy úgy áll a dolog, hogy nekünk magyaroknak különös jelentéssel bír e fogalom. Fogalmat gondolok és írok, mert nem tárgy, semmiképpen sem csak ipari termék és nem csupán étek! Nem hiszem, hogy akad festő, aki ne vitte volna vászonra, hogy lenne költőnk, aki ne énekelte volna meg. Imába foglaltuk, kőbe és fába véstük, mindennapi szóhasználatunkból, szólásainkból se a hivatali, se az affektáló pesti nyelv, de még a zsargon se tudta kürtani. Ha bajban vagyunk, „mindennapi kenyerünkért” fohászkodunk. Ha valaki jóságos velünk, azt „kenyérre tudjuk kenni”. Kedvesünk úgy kell nekünk, mint „egy falat kenyér”, aki sokat megélt, az már kenyere javát megette. * * „Süssünk együtt kenyeret” — ajánlja az öreg pék Szarvason a Táncsics Termelőszövetkezet kis pékségében, miközben bal kezével azért int, menjek csak odébb, nehogy a gömbölyűre kiformázott kenyerekkel együtt én is rákerüljek a sütőlapátra. — Tudja, mi kell hozzá? — Liszt, természetesen ... — Igenám, de régebben a kenyeret a magas korpatartalmú lisztekből sütötték, ma helyébe lépnek az egykori süteménylisztek. A finomak, mert az embereknek fehérkenyér kell. Az alacsony korpatartalom viszont az eltarthatóságot csökkenti. (Nem beszélve arról, jut eszembe egy szakember intelme, hogy a fehér táplálkozás-élettani szempontból is kedvezőtlenebb, mint a barna, a fekete. Nehezen érthető eljárás, hogy d malomipar többletmunkával kivonja a korpa nagy részét az őrleményből, csak azért, hogy a sütőipar gyártmányai egy részébe ezt újra belekeverhesse.) De a mester szava felráz kritikus elmélkedésemből: „kell még hozzá víz, élesztő, só, csak röviden és egyszerűen mondom”, vigasztal, amikor észreveszi türelmetlen tipródásomat. Csak az elkészített kovászt 8—10 óráig kell érlelnünk. (A Dunaharaszti Kenyérgyárban és még több üzemünkben ez az időigényes fázis ma már a nagyüzemi technológiákból gyakran elmarad, mivel a kovászt a hatásával egyenértékű magyar szabadalommal, a citopánnal helyettesítik.) — De az igazi munka, a legtöbb szaktudást igénylő: a sütés — magyarázza a pékmester, akinek tanítását már követni sem tudom, mert 20 fokonként festi le nekem, mi megy végbe a kenyérben sütés közben. Tény az, hogy amíg a 30—-40 °C-tól a 140—180 °C-os tartományhoz érünk, már ki kell sülnie álmaink termékének; a barna, ropogós héjú, foszlósbelű kenyérnek. De itt is vannak az új búzából ütött első kenyerek, mint meer-15
