Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-08-20 / 16-17. szám
Van-e olyan mozzanata az idei augusztus 20-nak, mely eltér az eddig megszokottaktól; amelyre külön is érdemes figyelni? Igen, van. De az ünnep legfőbb mondanivalója, tartalma 1949 óta változatlan: méltatjuk az ország első írott alaptörvényét, a Magyar Népköztársaság alkotmányát. Az első alaptörvényt történelmünkben, amely a jogokat és kötelességeket, a közjót és a közteherviselést minden eddiginél egyetemesebbé teszi a jogegyenlőség alapján. Megemlékezünk ezen a napon az államalapításról és nagy királyunkról, az államalapító Szent Istvánról, örvendezünk az új kenyérnek és köszöntjiik azokat, akik kenyerünket megtermelték. Augusztus 20. a népfrontpolitikán alapuló nemzeti egység jeles napja. Kifejeződik benne a szövetséges dolgozó osztályok, rétegek, társadalmi csoportok, a különböző származású, világnézetű emberek, különböző érdekű közösségek együttműködése. De visszatérve az előbb feltett kérdésre: van-e a változatlan lényeget gazdagító új mozzanat az idei ünnepen? Igen. Az idei ünnep tartalmát kiteljesíti néhány új kezdeményezés és szép évforduló! A legfontosabb éppen az alkotmányhoz kapcsolódik. Az utóbbi negyedszázadban soha nem hirdettük, hogy politikai intézményeink elérték volna végső, tökéletes formájukat. Amit mondtunk, az az, hogy egy humanista szellemű politika következetes alkalmazásával, a mai kor legprogresszívebb társadalmi szerkezetének alapjain megvalósítottuk történelmünk legszélesebb körű nemzeti egységét, amelyben az általános közmegegyezés a haladás hajtóereje. Azt mondtuk, aminek igazságát bárki ellenőrizheti, hogy 1Magyarország népe a szocializmusban megtalálta legújabbkori nemzeti identitását, s ebben a társadalomban érte el alkotóerőinek kiteljesedését. De nem mondtuk, ma még kevésbé mondhatjuk, hogy itt van a Kánaán; hogy amiben élünk, az idilli állapot volna. Ellenkezőleg, a közmegegyezésnek hitelt az adott, hogy takargatás nélkül tártuk ország-világ elé feszítő ellentmondásainkat, gyötrő gondjainkat is. Ez a szemlélet vezérelt bennünket a hetvenes években, amikor — az alapelveket változatlanul hagyva — módosítottuk az alkotmányt. Ma pedig ilyen megfontolásból készülünk a választási rendszer továbbfejlesztésére. Vagyis arra, hogy a nép érdekében folytatott kormányzás mind országos, mind helyi szinten egyre inkább a nép részvételével folytatott kormányzássá váljék. Célunk, hogy a jótékony közmegegyezést, amelyet napjainkig elértünk, aktív konszenzussá változtassuk. Ez növelheti az egész társadalom felelősségét közös dolgainkban, ami által tovább erősödhetnek a népben a haza egész fejlődését szolgáló energiák. Korai volna még a készülő új választási törvényről részletes tudósítást adni. Az ünnepen azonban elmondhatjuk: van a társadalom cselekvéséhez tág kereteket adó igazságos alkotmányunk, amely ugyanakkor szilárd bástyákkal védi a törvénytisztelő közösségek és az állampolgárok személyes biztonságát. A szocializmus, a humanizmus és a jog építőköveiből felhúzott alkotmányos sáncok mögött egy szervezetten fejlődő, demokratizálódó társadalom él, amelynek szükséglete, igénye a munka, a művelődés, a jó erkölcsökön alapuló tisztességes élet. Ehhez pedig nélkülözhetetlenek azok a politikai intézmények, amelyek stabilan, megbízhatóan védik a szociális és kulturális haladás eddigi vívmányait, miközben teret adnak az elkerülhetetlen változásoknak, a politikai kultúráját is mindin-Augusztus 20-án kább kiteljesítő nép önkormányzati törekvéseinek. Ha tehát az idei alkotmányünnep új vonásait nézzük, akkor első helyen a további demokratizálásra gondolunk. Arra, hogy ez az ünnep egybeesik a népfrontpólitika kiteljesedésével. A másik nagyon fontos elem: az idén 900 esztendeje, hogy államalapító nagy királyunkat 1083. augusztus 20-án, a székesfehérvári királyi törvénynapok idején az egyetemes egyház szentjeinek sorába emelték. Szent Istvánról az ezeréves nemzeti kontinuitás és államiság jegyében eddig is híven megemlékeztünk, mert tudjuk, hogy csak a haza történelmének legszebb, legértékesebb hagyományaira épülhet a mai értékek megbecsülése, az új értékek teremtése. Ám, ami 900 esztendeje történt, az különösen nagy jelentőségű fordulópont a magyarság és Európa kapcsolatában. Mert bár a sorsdöntő lépés a honfoglalás és a majdnem egy évszázadig tartó megtelepedés után a kereszténység felvétele s az állam megalapítása volt, Európa ezt a tényt csak később nyugtázta és tekintette megmásíthatatlannak, amikor István királyt s nem sokkal utána — még ugyanazon év őszén — fiát, Imre herceget szentté avatták. István király és Imre herceg szentté avatásának a római katolikusok szemében elsősorban szakrális jelentősége van. De a más vallásúak vagy a nem hívők számára is nagy jelentőségű történelmi esemény. Ügy is mondhatnánk, hogy az akkori világ előtt ez volt a fiatal magyar állam „érettségi bizonyítványai'. Azóta győzelmek és bukások, remények és kétségbeesések között hányódott a magyar történelem. Évszázadokra elvesztettük nemzeti függetlenségünket és végveszélybe kerültek állami intézményeink is. De hogy államalkotó erőnk, képességünk nem veszett el, annak alapja évezredünk kezdeteinél található meg. A XX. század viszontagságos, útkereső évtizedeiben gyakran így tették fel a kérdést: magyarság vagy európaiság? Akik így fogalmaztak, nem ismerhették elég jól történelmünket. Különben tudták volna, hogy ezt a kérdést elődeink évszázadokkal ezelőtt eldöntötték, s így válaszoltak: magyarság és európaiság. így felelt Szent István, Könyves Kálmán, Mátyás király. De így feleltek az évszázadokkal később élt legnagyobbak is: Ady Endre, József Attila, Lukács György, Illyés Gyula, Déry Tibor, Bartók Béla, Kodály Zoltán. Nagy ívű és unalmasnak nem mondható történelmünkben így jön létre a kapcsolat a XI. vagy a XV. és a XX. század nemzeti géniusza között, miközben ez a haza fiává fogad mindenkit, eredetre való tekintet nélkül, bizonyítván, hogy magyarnak lenni nem elsősorban származás, inkább vállalás kérdése. Az 1983-as alkotmánynapon felidézzük újkori történelmünk egyik fontos eseményét is. Az 1943-as szárszói konferencia 40. évfordulójára emlékezünk. Szárszó állomás abban a harcban, amelyet az ország haladó erői és emberséges gondolkodói már a 30-as években elkezdtek egy népellenes rendszer ellen, a béke megvédéséért, majd 1941 után a háborúból való kilépésért. Szárszó a kiútkeresők nemzeti egységének kifejezője volt, de mégis olyan fórum, amelynek résztvevői közül az előrelátók a felszabadulás utáni demokrácia és a szociális haladás programját is felvázolták. Az 1943-as szárszói konferencia a társadalmi és nemzeti önismeret gyakorlótere, egyben próbatétele is volt. Mi örököseinek valljuk magunkat — mindannak, ami abban időtálló, valódi érték volt. Az ünnepek a hétköznapok kristályosodási pontjai. Megváltoznak bennük a tér és az idő dimenziói. Az igazi ünnepek minden érző embert egy pillanatnyi megállásra és önvizsgálatra késztetnek. így van ezzel nemcsak az egyes ember, hanem a közösség is. Az ünnep az önismeretre épülő számvetés és újabb elhatározások ideje is. Az alkotmány ünnepén mindenekelőtt arra gondolunk, hogy a dolgozó osztályok, rétegek szövetsége, együttműködése, hívők és nem hívők egymás iránti kölcsönös megértése, a hazánkban élő nemzetiségek szabad érvényesülési lehetősége beépült rendszerünk alapjaiba. Ez az az együttműködés, szövetség, amelyet őrizni kell és a naponta változó helyzetben újra és újra megerősíteni a felnövekvő generációk folyamatos bekapcsolásával. Az utóbbi negyed század alatt megtett út, a gazdasági és társadalmi sikerek megteremtették a kölcsijnös bizalom alapját, a népfrontpolitikára épülő nemzeti-társadalmi egységet. De tudjuk, a mégoly nagy bizalom életben tartásához sem elegendő csupán a megtett útra és az elért vívmányokra hivatkozni. Ä népnek bíznia kell abban, hogy az új és a várhatóan még hosszú ideig nehezebbé váló helyzetben is jó irányba korlátozzák az ország hajóját. A nép legerőteljesebb kívánsága az eddigi népfrontpolitika következetes folytatása, de igényli azt is, hogy az elkövetkezendő időkben a meghirdetett elvek és a valóság, az emberek tapasztalatai és a hirdetett eszmények tovább közeledjenek egymáshoz. A cselekvési tér tágítása, a politikai intézményrendszer hatékonyságának növelése, az erkölcsi viszonyok javítása, a megbízható értékrendre épülő követelmények érvényesítése teremtheti meg további haladásunk feltételeit. Ilyen feltételek mellett oldhatjuk meg nemzeti sorskérdéseinket, amelyek közül itt kettőt szeretnék megemlíteni: a nemzeti alkotóerőt tárgyi mivoltában is megmutató gazdaságot és alkotóerőnk legfontosabb elemét, a nemzeti kultúrát. Ha e két nagy területen sikerül előrehaladni, akkor dacolhatunk a világ minden más bajával, mindennel, amire ebben a fenyegető világban egy kis ország hatása kiterjedhet. Ehhez azonban tartalmas, szerepüket és céljukat jól felfogó, fejlődő intézmények kellenek, olyanok, amelyekben a néppel összeforrt politika és kultúra terem. Alkotmányunk ünnepe erre a feladatra ösztönöz bennünket. POZSGAY IMRE a Hazafias Népfront főtitkára 2
