Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-04-02 / 6-7. szám

A nagy magyar gyógyítók sorában Semmelweis mellett írásunk címszereplőit ismeri legjobban a közvélemény. A két Korányi tevékenysége révén nemcsak megszületett és meghonosodott a sajátos magyarországi klinikai belgyógyászat, de elmélyült, kiteljesedett és minőségileg többször is megújult az a gyógyászat, amelyet világszerte Korányi-iskolának neveznek.

Pedig az apa, Korányi Frigyes pályája nem úgy indult, hogy útjának végén bárói cím, élethoszsziglan tartó főrendiházi tagság, kora társadalmának minden elismerése, tudós társai részéről pedig a legteljesebb megbecsülés övezi majd.

1828-ban a Szatmár megyei Nagykállóban született. 23 éves, amikor a budapesti egyetemen átveheti orvosdoktori oklevelét. Tehetsége már ekkor híveket szerzett neki, de a forradalmi események idején az egyetemi ifjúság egyik vezetőjeként, majd honvédorvosként játszott szerepe és állítólagos felségsértő megjegyzései miatt a szabadságharc leverése után szülőfalujába toloncolták, Bécsből és Budapestről egyaránt kitiltották, de ez a hatósági korlátozás orvosi karrierjének inkább használt, mint ártott. Bár megviselték a megaláztatások, miután mozgásszabadságának birtokában maradhatott, Nagykálló körzeti orvosaként is bejárhatta Európa nagy orvosi központjait. Kiterjedt praxisa révén pótolhatatlan gyakorlati tapasztalatokhoz jutott, utazásai pedig hírneves külföldi kollégáival a személyes kapcsolatokat és a legfrissebb módszerek elsajátítását tették lehetővé számára.

Minden gyógyászati probléma egyformán érdekli, ezért sokáig meg sem próbál „szakosodni”. Párizsban Desmarres glaukoma kezelési eljárását tanulmányozza, de jegyzeteket készít kórházépítészeti törekvésekről és higiénés berendezésekről is. Lenyűgözve figyeli a párizsi kórtermek levegőjét cserélő — gőzenergiával működtetett — ventillátorokat. Ellátogat az egyetemekre, ahol nemcsak az orvosprofesszorok mondanivalóját, hanem előadói stílusukat és a medikus hallgatókra gyakorolt hatásukat is figyelemmel kíséri. Életreszóló barátságokat köt, szemészeti, nőgyógyászati, szülészeti, idegrendszeri szakmunkákat olvas.

Szinte autodidakta módon válik kora Magyarországának legfelkészültebb orvosává, amikor a budapesti egyetemen Sauer Ignác halálakor a megüresedett belgyógyászati tanszék betöltésekor az önévé is szóba kerül. Ekkor már az idegkórtan magántanára, de az erősen német szellemű egyetem nehezen felejti a márciusi idők Korányiját. Ezért előszörre a pesti orvoskar — „érdemei elismerése mellett”, de diplomatikusan — elutasítja Korányi jelentkezését: „Nagykállón hírt és nevet szerzett magának, orvosi szaklapokban több tanulságos értekezést bocsátott közre, a folyó évben pedig a magántanítói vizsgálatokat kitűnő

eredménnyel tette le ..., és éppen most magántanítónak ki is neveztetett; ebbeni működését azonban még meg sem kezdhetvén, ... eredményét sem mutathatta fel, „... miért is már ez időben a kérdéses tanszékre ki nem jelölhető” — szólt a tanács döntése.

Korányi Frigyes ekkor már közel 40 éves, nevét országszerte jól ismerik. Hogy az egyetemi orvoskar mégsem látja őt szívesen, annak a forradalmi előélet mellett, az esztergomi hercegprímás, Scitovszky János közbelépése a legfőbb oka, aki terjedelmes levélben hívja fel az udvari főkancellária figyelmét az egyetem katolikus szellemének megőrzésére, illetve a protestáns felekezetű tanárok visszaszorítására. „Mint hallom — írja a prímás — újra egy protestáns egyén, Korányi terjesztetett fel Poór és Gebhardt katolikusokkal együtt. Az általam és a katolikus szellemű tanárok által pártolt Poór Imre a nevezett két tanárt minden tudományos versenyben felülmúlja ... Miért is tisztelet és bizalom telj esen kérem fel Nagyméltóságodat, hogy a kérdéses tanszékre nem a protestáns vallású Korányi, hanem a legérdemesebb, aki egyszersmind jó és

buzgó katolikus is, legfelsőbbileg

kineveztessék.”

Az udvari kancellár, Majláth György azonban elutasítja a prímás kérését, arra hivatkozva, hogy Korányi maga is katolikus. Korányi Frigyest tehát, némi huzavona után, tekintélyes protekció közreműködésével a belgyógyászati tanszék vezetőjének nevezték ki, és ez a tény egyúttal orvostörténeti korszakhatárt is jelöl. Mert ettől kezdve 40 esztendőn keresztül állt a hazai belgyógyászat élén, és ez a 40 év a korszerű orvosi gyakorlat magyarországi nagykorusításának időszaka.

Kinevezésekor a kórház, ahol Korányi dolgozott, mindössze 12 ággyal rendelkezett. Mellette Kéthly Károly volt a tanársegéd, ezenkívül 2 ápolónő és egy górcső jelentették a további személyi és tárgyi fejlődés alapját, melyen a hírneves Korányi-iskola felépült. A betegforgalom kezdetben mintegy 200 fő körül mozgott. A helyzet sokat javult, amikor az Üllői úti 80 ágyas új klinikát megnyitották. Ezután a mintegy 200 orvostanhallgatóra évente 800 beteg jutott. Ez már elmélyült klinikai képzést tett lehetővé, melyet Korányi Frigyes nevezetes előadásai egészítettek ki. A Korányi-előadások nemcsak a medikusokat, de kollégákat, sőt a nem orvos érdeklődőket is vonzották.

Korányi munkássága az orvoslás szinte minden ágára kiterjedt. Fellépéséig a honi tudomány évszázados lemaradást tükrözött. A betegekkel kapcsolatos munka jellegét kezdetlegesség, konzervativizmus, ősi és jórészt hatástalan módszerek határozták meg. Markusovszky, Lumniczer, Than, Jendrassik mellett, mindenekelőtt Korányi Frigyes emelkedett a magyar közegészségügyért folyó küzdelmekben a vezéri szerepre. Az egyetemi oktatásban ő vezette be a régi, úgynevezett humorális (— a test nedveivel foglalkozó) iskolát felváltó új patológiát, mely a sejttan, a mikroszkóp, a laboratóriumi vizsgálatok, a bakteriológia, később a röntgenológia eredményeire támaszkodott. Intézetében meghonosodott a kor színvonalán álló klinikai orvostudomány. De részt vett az állatkísérletek bevezetésében, az orvosegyetemi könyvtár felállításában, a fürdőügy, a járványügy, a gümőkórellenes nemzeti kampány megszervezésében. A kor nagy belgyógyászati fellendülésének hű tükre a Bókái Árpáddal és Kéthly Károlylyal együtt kiadott belgyógyászati kézikönyve, mely a korszak alapvető szakmunkája volt. Komplex látásmódját, társadalmi érzékenységét jellemzi, hogy az idegbetegségek járványszerű terjedését szociális tényezőkkel magyarázza.

Ez a szemlélet hatja át a tuberkulózis elleni nemzeti mozgalom szervezésekor is. A múlt század utolsó harmadában 8—10 000 ember pusztult el a „morbus hungaricus” következtében, és Korányi esztendőkön keresztül folytatott adatgyűjtése, kutatómunkája alapján leszögezhette, hogy ez a betegség főként az alultáplált, rossz életkörülmények között élő réte-24