Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-12 / 5. szám
IScaffis PÚJA FRIGYES PÁRIZSBAN Púja Frigyes külügyminiszter Claude Cheysson francia külügyminiszter meghívására a francia fővárosba látogatott. A barátságos légkörben lezajlott tárgyalásokon a külügyminiszterek megismerkedtek egymás nézeteivel és kifejtették véleményüket a két ország viszonyának alakulásáról, s a mindkét fél érdeklődésére számot tartó időszerű nemzetközi kérdésekről. A nemzetközi helyzetről folytatott eszmecsere során megkülönböztetett figyelmet fordítottak a leszerelés, az európai biztonság és a kelet—nyugati kapcsolatok kérdéseinek. Az MTI értesülése szerint különösen hangsúlyozták, hogy — az egyes kérdésekben fennálló nézetkülönbségek ellenére — fontosnak tartják a kelet—nyugati kapcsolatok előmozdítását, az európai biztonság és együttműködés megszilárdítását. Egyetértettek abban, hogy törekedni kell a madridi találkozó eredményes befejezésére, amelynek érdekében mindkét fél elősegíti a több oldalú és kétoldalú eszmecserék folytatását. Megállapították, hogy a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztése mindkét nép érdekében áll, elmélyíti az államok közötti bizalmat, hozzájárul a kelet—nyugati párbeszéd folytonosságának fenntartásához. .Egyetértés volt abban, hogy a minden területre kiterjedő egvüttműködés elmélyítésére számos kihasználatlan lehetőség van, különösen fontos a gazdasági-kereskedelmi és kulturális, tudományos-műszaki kapcsolatok bővítése. E témán belül külön foglalkoztak a könyvkiadás és turizmus terén, valamint a tömegkommunikációs eszközök tevékenységében megmutatkozó aránytalanság kérdésével. A magyar—francia külügyminiszteri tárgyalások jelentős mértékben hozzájárultak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez, egymás álláspontjának jobb megismeréséhez az időszerű nemzetközi kérdésekben. Külügyminiszterünk több francia közéleti személyiséggel találkozott. Fogadta Michel Rocard államminiszter, tervezésügyi és területrendezési miniszter, majd Púja Frigyes találkozott Pierre Joxe-szál, a Szocialista Párt nemzetgyűlési csoportjának elnökével, aki ebédet adott tiszteletére. Az ebéden részt vett dr. Bényi József párizsi magyar nagykövet. A különböző politikai pártok képviseletében ott voltak a nemzetgyűlés francia—magyar baráti csoportjának elnökhelyettesei. Púja Frigyes Jean-Louis Biancónál, az Elysée-palota főtitkáránál is látogatást tett. * A francia külügyminisztérium szóvivője Púja Frigyes látogatásával kapcsolatban hangsúlyozta: ez annak a folyamatnak a része, amely Mitterrand elnök tavalyi, budapesti látogatása után alakult ki a két ország között. E budapesti megbeszélésen elhatározták, hogy sűrűbbé teszik a politikai érintkezéseket a két ország között. Közélet - diplomácia Szarka Károly külügyminiszterhelyettes hivatalos látogatást tett Londonban. Tárgyalásokat folytatott Malcolm Rifkind külügyi parlamenti államtitkárral és Sir Julian Bullard külügyminiszter-helyettessel a nemzetközi politikai kérdésekről, valamint a brit—magyar kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről. A magyar külügyminiszter találkozott a Munkáspárt képviselőivel is. * Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hazánkban járt Alex Sceberras Trigona, a Máltai Köztársaság külügyminisztere. A két ország között 1983-tól megszüntették a vízumkényszert. * Arne Bemer, a Finn Köztársaság külkereskedelmi minisztere Budapesten tárgyalt Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről. A magyar—finn kereskedelmi kapcsolatok az elmúlt években folyamatosan bővültek, az idén az elképzelések szerint a Finnországba irányuló magyar export mintegy 10—15 százalékkal bővülhet. * Dr. Benoschofszky Ilonát, az Országos Zsidó Vallástörténeti Gyűjtemény (zsidómúzeum) igazgatóját 70. születésnapja alkalmából Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke köszöntötte hivatalában. Megemlékezett a nemzetközi hírű intézmény vezetőjének több évtizedes tudományos munkásságáról, társadalmi tevékenységéről, érdemeiről. A köszöntésen jelen volt Héber Imre, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke és dr. Scheiber Sándor főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója. INFORMÁCIÓS IRODA A MAGYAR-OSZTRÁK HATÁRON Információs irodát nyitott Sopronban a Bécsi úti határátkelőhelyen a Lokomotiv Tourist. Az iroda összeköttetésben áll három magyar nagy szállodavállalattal, naponta friss információkat kap az üres szobákról. A szállásközvetítésen kívül pénzváltással és egyéb idegenforgalmi szolgáltatásokkal is foglalkoznak. Az új iroda a magyar—osztrák érdekeltségű Győr—Sopron—Ebenfurti Vasúttársaság idegenforgalmi szervezetéhez tartozik, amelyet a legutóbbi években építettek ki Lokomotiv Tourist néven. Jelenleg Sopronban egy. Budapesten két, a burgenlandi Wulkaprodersdorfban egy irodája, Keszthelyen pedig megbízottja működik. A Lokomotiv Tourist tavaly 15 ezer külföldi állampolgárt utaztatott hazánkban, s az osztrák—magyar határ mentén nosztalgiavonatokat közlekedtet. Gazdaság Iskolai minikomputereket fejlesztett ki a budapesti Híradástechnikai Szövetkezet FOTO: TÓTH GYULA — MII A Párizsban idén nyolcadszor megrendezett Utazási és Turisztikai Világszalon 420 kiállítója között a magyar idegenforgalom is bemutatkozott. A Port Maillot téri kongresszusi palotában az Országos Idegenforgalmi Hivatal képviselete kapta az egyik központi helyet. Idegenforgalmunk presztízsének növekedését jelzi az is, hogy a Le Monde Utazás öt kontinens felé című turisztikai kiadványa az európai országok közül ezúttal Spanyolországot, a Német Szövetségi Köztársaságot, Írországot, Görögországot és Magyarországot mutatta be. * Az elmúlt évihez képest az idén négymillió dollárral bővült, s eléri a 20 millió dollárt a dél-alföldi megyék és a jugoszláviai határ menti területek együttes árucseréjének az értéke. E kapcsolatok 1967 óta állandóan növekednek, ezt elősegítik a két testvérvárosban. Szegeden és Szabadkán rendszeresen megrendezett ipari vásárok is. Rekordidő alatt helyeztek üzembe az Egyesült Államokban egy magyar találmányt hasznosító üzemet, amely a szénbányák körül kialakult meddőhányókat dolgozza fel. Az úgynevezett Haldex-üzem egy Kentucky állambeli szénbányában évenként egymillió tonna meddő kőzetből mintegy 250 000 tonna magas kalóriájú szenet nyer vissza. A szén értékesítéséről a vegyes vállalat amerikai partnere gondoskodik, s a haszon felét a tatabányai vállalat kapja. Március elején az ausztriai Wolfsbergben is megkezdik egy hasonló üzem építését, ezt a Tatabányai Szénbányák építi fel. * A szombathelyi Styl Ruházati Vállalat a német szövetségi köztársaságbeli KSA munkaszervező intézetet bízta meg egy szervezési terv elkészítésével. Á német cég előzetesen mintegy 12 százalékos termelékenységnövekedést garantált, de már januárban mintegy 13,5 százalékos emelkedést értek el a ruhagyáriak. * A kőolajlelőhelyek a hagyományos művelési eljárásokkal három és fél évtizeden át adnak olajat. A zalai olajmezők élettartama azonban új kitermelési eljárások bevezetésével megduplázódott, így például a nagylengyeli olajmezőbe besajtolt széndioxid hatására a talajrétegekben maradt olaj a felszínre hozható. * A Magyar Nemzeti Bank 1983. február 22-től érvényes valutaárfolyamai (vétel): 100 angol font 6070,29 forint; 100 ausztrál dollár 3840,36 forint; 100 belga frank 83,68 forint; 100 francia frank 580,62 forint; 100 holland forint 1490,55 forint; 100 kanadai dollár 3235.80 forint: 100NSZK márka 1646.98 forint; 1000 olasz líra 28,56 forint; 100 osztrák schilling 234,36 forint; 100 svájci frank 1974.75 forint; 100 svéd korona 532,57 forint: 100 USA dollár 3967,09 forint. Hatvanéves a népszerű színművész: Rátonyi Róbert, aki születésnapja alkalmából előadóestet tartott a Fészek Klubban. Képünkön Antal Imre műsorvezetővel beszélget FOTO: GABOR VIKTOR 2