Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-19 / 4. szám

NEM EGY A TIZENEGYBŐL

Az idén kettős jubileumot ünnepel a magyar Liszt Ferenc Társaság: megalakulásának kilencvenedik és újjászületésének tizedik évfordulóját. A „két” Társaság — az 1893-ban és az 1973-ban alakult — céljaiban hasonlít egymáshoz, meg nem is. Hasonlít, mert ennek is, annak is a társadalmi összefogás volt a vezérelve, és különbözik, mert az akkori egyesület „A zene, különösen a hazai zene művelése, terjesztése és emelése” ügyét írta zászlajára, a mai Liszt Ferenc Társaság pedig egy jóval összpontosítottabb feladattal foglalkozik, amit az alapszabály így fogalmaz meg: „A nagy magyar géniusz, Liszt Ferenc szellemi hagyatékának ápolása és kulturális közkinccsé tétele hazánkban és külföldön.”

Persze ez, a Társaság nevéhez szabott feladat sem könnyű és egyszerű. Szinte hihetetlen, hogy ebből, a Zeneakadémia földszintjén található zsebkendőnyi szobácskából hogyan képes Forral Miklós, a Társaság főtitkára és két munkatársa a 900 főnyi tagság dolgait intézni; a hét önálló helyi csoportot — Kalocsán, Pécsett, Sopronban, Szekszárdon stb. — összefogni-segíteni; a világ öt sarkában működő tizenegy Liszt Ferenc társasággal, a sok-sok emlékházzal a terveket egyeztetni, az állandó kapcsolatot fönntartani; és mindezek mellett, pontosabban mindezek fölött eleget tenni az alapszabályban megfogalmazott — és az imént idézett — fő-fő célnak.

A tanár-főtitkár ezzel szemben határozottan állítja:

— A teendő rengeteg, ez igaz, de ha sikerül megfelelő súlypontokat kiépíteni, akkor elbírunk vele.

— És sikerült?

— Azt hiszem ... Talán ...

Talán? Amíg az 1893-ban alapított Társaság csakhamar „elcsendesedett” (ahogyan Forrai tanár úr mondta volt), addig az 1973- ban újjáalakult egyesület egyre inkább virágzik, hála a súlypontok kialakításának.

Az egyik ilyen: a Zeneakadémia második emeleti X. termében havonta megtartott előadások, amelyeken Liszt életművével, életútjának, művészetének szakaszaival ismertetik meg évtizede már a Társaság tagjait (és természetesen az érdeklődő vendégeket, szakembereket, zeneművészeti főiskolai hallgatókat) olyan előadók, mint Ferencsik János, Bárdos Lajos, Legány Dezső, ősze László. A másik: 1886-ban, Liszt Ferenc halálának évében a Zeneakadémia tanári konferenciája határozatot hozott, amelynek értelmében minden év október 22-én, Liszt születése napján, megemlékezésül ünnepi hangverseny hangozzék el, amelyet a zeneköltő-óriás műveiből állítsanak össze. E határozatnak újjáalakulása óta a Liszt Ferenc Társaság tesz eleget, együttműködve természetesen a Zeneművészeti Főiskolával.

Ezek az emlékhangversenyek a közismert és népszerű Liszt-művek mellett mindig adnak valami „csemegét”, valami soha-másholnem-hallottat is. Forrai Miklós az 1974. évi hangverseny plakátjával példázza az elmondottakat:

— Akkor, 1974-ben emlékezett a világ Petrarcára, az olasz humanizmus nagy költőjére, s köztudott, hogy Liszt nem egy, hanem három Petrarca-szonettet is szerzett. Nos, mi ezen az emlékhangversenyen mindhármat előadtuk, mégpedig valamennyit három-három verzióban: szopránhangra, baritonra és zongorára átírva.

18

— És nem volt fárasztó egyszerre a kilenc Petrarca-szonett?

— Fárasztó? Dehogy! Éppen ellenkezőleg! Hiszen így, együtt ezt soha nem hallhatta és talán jó ideig nem is hallhatja majd a közönség. Pedig valahogyan így ismerhetjük meg igazán, mélyen Lisztet és általában a muzsikát.

Meg úgy — és ez a harmadik súlyponti feladat, tehát rendszeresen visszatérő program —, hogy nyomába erednek Liszt Ferencnek. Igaz, ezeken a kirándulásokon nem vehet részt a teljes tagság. Kilencszáz emberrel mégsem lehet egy emlékházba betoppanni, egy könyvtárban szemlélődni vagy egy kisebb teremben, ahol Liszt egykor játszott, házimuzsikálni. így tehát egy autóbusznyi — 45—50 — ember indul útnak évente egyszer-kétszer, hogy fölkeresse azokat a helyeket, ahol a Társaság névadója élt, alkotott, hangversenyezett. Az első ilyen kirándulás — mi sem természetesebb — Liszt Ferenc szülőfalujába, Doborjánba, azaz a mai Raidingba vezetett. Azóta megfordultak Weimarban, Pozsonyban,

19*3. JANUAR

mmmm sjl s-w

A X.1BHNR11RS.

IISZHÁRSAS/ÍG

& South IhcmcLlözt Socíefu —«se elnöke ===—

Krakkóban, Bayreuthban, Párizsban, Londonban, romában. És mindenütt: „Liszt nyomában”.

A „történelmi jelentőségű” mégis a tavalyi, csehszlovákiai kirándulás volt, mert ezt egy igazi felfedezés koronázta.

— A cél az volt, hogy járjuk sorra a csehországi koncerttermeket, kastélyokat, ahol Liszt hangversenyezett, és e közben történt a felfedezés: megtaláltunk egy emlékkövet, amelyre már senki sem emlékezett. Hradec Královétól nem messze, Hradec Moráviában áll a Lichnowskiak egyik kastélya, ahol Liszt — a család invitálására — többször megfordult. E vendégeskedések emlékére állíttatta később a család az emlékkövet.

Már nyitom a szám, hogy megkérdezzem: meddig tervezik még az ilyen kirándulásokat, hiszen a mi kis Európánk meglehetősen véges, de elég egy pillantást vetni a falitérképre, hogy lássam: ha száz-kétszáz évig ha-