Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-12-25 / 25-26. szám

1982. október 24-én ünnepelte a zenei világ Kálmán Imre születésének századik évfordulóját. Az ünneplés természetesen túlnőtt a zenei világ határain, hiszen Kálmán Imre munkássága elválaszthatatlan a huszadik századi zenés színházak történetétől: a színházművészet képviselői is világszerte tisztelegtek az egyik legnépszerűbb színpadi alkotóművész emléke előtt.

Száz esztendeje, hogy a Balaton-parti kis fürdőtelepen, Siófokon megszületett a Kálmán család ötödik gyermeke (összesen hatan voltak!). Szülei szegények voltak.

Tízéves volt, amikor Pestre került, hogy itt folytassa tanulmányait. Az evangélikus gimnáziumba íratták be. Jó eszű, eleven és rendkívül találékony fiú volt. Utóbb ő maga mesélte: „Tizenhárom éves koromban mázsáját magamnak kellett a kenyeret megkeresnem, és szabad óráimban bélyegekkel kereskedtem. Az első dollárt, amelyet bélyegekért kaptam, egy Franz Tuckel nevű gyűjtő külde New Yorkból... Tizennégy éves koromban a gimnáziumban bookmaker irodát létesítettem. Ez szépen prosperált és a napi mandulás csokoládét megkerestem vele.”

Az iskolában lapot alapított, amelyet egyedül írt, másolt és terjesztett. Nem döntötte még el, milyen pályára készül. De váratlanul fontos, döntő dolog történt életében. Erről később így beszélt:

„Egyik osztálytársam azt mondta, menjek el vele a filharmonikusok hangversenyére, amelyre neki két potyajegye van. Nem nagyon érdekelt a hangverseny, de azért elmentem. Nem a hangversenyre, hanem csak az épületbe. A terembe ugyanis már nem jutottam be. Barátom közben másnak adta a jegyet, így én csak kívülről hallgattam a Beethoven-szimfóniát, amelyet Richter János dirigált. Csodálatos és varázslatos változás történt bennem, amint, az ajtóra nyomtam a fülem és hallgatóztam. A kulcslyukon át bepillantottam a Vigadó nagy hangversenytermébe, láttam a dirigenst, hallottam a muzsikát, és ebben a pillanatban nagyon megtetszett ez a foglalkozás. Hazamentem és bejelentettem, hogy zenét fogok tanulni. Hatodik gimnáziumba jártam, amikor az első zongorabérletet kaptam Lukách Schuck Anna Andrássy úti zeneiskolájában. Most már minden vágyam az volt, hogy valahogy vehessek egy zongorát. Naponta négy órát adtam alsóbb osztályú diákoknak latinból és görögből, hogy összeteremtsem a zongora árát.”

Mindebből kitűnik, hogy a fiatal Kálmán Imre zongoraművész szeretett volna lenni. A véletlen azonban közbeszólt: a zeneiskola első nyilvános vizsgaelőadásán Mozart: d-moll fantáziáját játszotta. A napi hat-nyolc órás gyakorlástól azonban a jobb karjában heves fájdalmakat érzett, és orvosi tanácsra kénytelen volt abbahagyni a zongorázást. A zenétől persze, már semmi sem tántoríthatta el! Zeneelméletet és zeneszerzést tanult a Magyar Királyi Zeneakadémián.

Jeles osztály- és iskolatársai voltak az akadémián: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Jacobi Viktor, Szirmai Albert, Weiner Leó és mások. A magyar zene következő fél évszázadának legfontosabb szereplői. Velük együtt indult — egyelőre még komolyzenei ambíciókkal — a fiatal Kálmán Imre. Komponált zongoraszonátát, vonósnégyest és szimfonikus művet, de közbeszólt a színház, ami életét és muzsikus pályáját más irányba fordította.

Fiatal éveiben, Siófokon minden nyáron ott sündörgött a favázas, alkalmi színház körül, ahol Bokodi Antal és színtársulata szórakoztatta a nagyérdemű közönséget. Kálmán Imre — hívatlanul —, minden próbán pontosan megjelent. Ahhoz is volt bátorsága, hogy felmenjen a színpadra, a kulisszák közé. Lenyűgözte és megbabonázta a szinház. Nem csoda, hogy a századforduló évtizedében Pesten is sorjában megnyíló színházi vállalkozások (például a szárnyait bontogató ka-52