Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-12-25 / 25-26. szám

seimet és beszélgetés közben egymás lemezeit hallgattuk. Mert számomra nincs szörnyűbb, elkeserítőbb látvány az üres étteremnél. Las­san megszokottá váltak a találkozások, az is­merősök újabb ismerősöket hoztak maguk­kal, s ebből a kis csapatból, kisebb-nagyobb kitérőkkel megalakult az értelmiségi klub. Többségük a harmincasok generációjához tartozik. Akad köztük mérnök, orvos, peda­gógus, technikus, adminisztrátor. Közös jel­lemzőjük, hogy ragaszkodnak a társasági életnek ehhez a formájához, amit vélemé­nyük szerint másutt nem találnának meg. A kötetlen viták, eszmecserék közben ételt, italt rendelhetnek, de ha éppen lapos a pénz­tárcájuk, akár egy kávé mellett is végighall­gathatják a meghívott, közismert személyisé­geket, vagy kicserélhetik gondolataikat a kö­zösen „bedobott” témáról. Lehet az az euró­pai értelmiség helyzete, vagy a könnyűzenei élet legfrissebb pletykája. Egyre megy, mert a lényeg, hogy a mindennapok rohanásában Legyen egy lakótelepi lakásnál nagyobb tér, ahol az együttgondolkodó, lazítani tudó tár­sak egymásra találnak. — Szinte valamennyi újításunk ugyan­ilyen spontán módon jött létre. 1978-ban, a nemzetközi gyermekévben szerveztünk né­hány rendezvényt a kicsiknek. Hamarosan 4 híre kelt, hogy nálunk a gyerekek szabadon, önfeledten szórakoznak. Erdős Judit óvónő felügyelete mellett gyurmáznak, gyöngyöt fűznek, papírt ragasztanak, a székek között fogócskáznak és nem kell tartaniuk a felnőt­tek megrovó pillantásaitól. A szülők közben elmehetnek sétálni, kiülhetnek a teraszra napozni, társalogni, mert a személyzet, élü­kön a büféskislánnyal, örömmel foglalkozik az ifjú vendégekkel. Soha nem zsörtölődnek, pedig az apróságok csatateret hagynak maguk után. így lett a presszó vasárnap délutánon­ként az óvodások Cola-bárja. A házban ezen kívül még huszonhét féle rendezvényt jegyeznek. Működik a tizenéve­sek kuktaszakköre, diszkó-mozi, idegennyel­vű- és nyugdíjas filmklub, napközis mozi, a középiskolások itt tartják az „osztálybuli­­kat” és rendszeresek a premier előtti filmbe­mutatók és közönségtalálkozók. Közkedvelt a zenés-táncos amatőr varieté, és hetekkel korábban elfogynak a jegyek a politikai ka­baré előadásaira. Színesítik még a kínálatot a nemzetiségi vacsoraestek, a kiállítások, a komolyzenét népszerűsítő bemutatók és még számos olyan szabadidős program, amit má­sutt, ha van művelődési ház, klubhelység, hivatásos népművelők irányítanak. Talán éppen ezért sokan hitetlenkedve, sanda szemmel figyelik a „Tokaj-jelenség”­­et. Akadnak, akik pusztán ügyes üzleti fo­gást vélnek felfedezni benne. Mások a szak­értelem nélkül szervezett műsorok, délutánok veszélyétől tartanak, s hallani olyan véle­ményt is, hogy ebben a házban ellenőrizhe­tetlenül összemosódnak az igénytelen szóra­kozás és az igényes művelődés határvonalai. —< A legtöbb rendezvényünk ingyenes. A kiadásokat, a tiszteletdíjakat, a kellékeket saját nyereségünkből fedezzük. Az évi há­rommillióból egymilliót erre költünk. A vállalatvezetés öt esztendeje néma érdeklő­déssel tűri, hogy kísérletezzünk, játszadoz­zunk, de érthető okokból nem lelkesednek. Mert mondanom sem kell, hogy a nyereség­ből nekünk juttatott pénznek bőségesen vol­na helye máshol is. Különösen, ha figyelem­be vesszük, hogy a vállalati gazdálkodási eredmények értékelésekor a megszigorított közgazdasági szabályozók nincsenek tekintet­tel a mi különcségünkre. S nem kívánhat­juk, hogy esetleg a jövőben a vállalat többi dolgozója károsodjon miattunk. Én természe­tesen hiszek abban, amit csinálunk. A minden­napos teltházak minket igazolnak. Furcsa, ellentmondásos helyzetbe került tehát a Tokaj csapata. A siker és a bukás ve­szélyének szele egyaránt megérintette őket. Ez év tavaszán első díjat nyertek a Népmű­velők Országos Egyesületének pályázatán. Tapasztalataikat tovább adhatják, mert dön­tés született arra, hogy módszereiket az or­szág tíz városában, modellként bevezetik. Ott, ahol nincs pénz művelődési centrumok építésére, vagy az állagukban leromlottak felújítására, de az új lakónegyedekben az éttermek, a kisvendéglők már megnyitották kapuikat. Miközben a Tokajnak — és bizo­nyára követőiknek is — partnerekre, mecé­násokra volna szüksége, hogy fenn tudják tartani az ingyenes gyermekfoglalkoztatót, az értelmiségi klubot, a filmankétot. Olya­nokra, akik felismerik a vendéglátás és a kultúra életrevalóságát, közösségteremtő ere­jét és támogatni is képesek azt. Az elmúlt esztendőkben a Tokaj vendéglá­tóház Miskolc város kulturális életének ré­szévé vált. Akik rendszeresen felkeresik, bi­zakodnak : így lesz ez a jövőben is. LÁSZLÓ ÁGNES 1. A vendéglátóház 2. Bábkészítés a Cola-bárban 3. Részlet az egyik esti műsorból 4. Barna György üzletvezető 5. ínyenc fogások, helybeli különlegességek FOTÓ: LACZÓ JÓZSEF 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom