Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-10-30 / 22. szám
Szekszárd felé Kis vonat megy nagy domboldalon; terhes kicsi nő a vonaton. Jár itt is, ha más nem, a szeme; affajta ki nem rost sohase Homloka az ablak üvegén, rázódik a tengely ütemén. Néz ki, bólogatva szüntelen, oldalvást a vastag üvegen. Nézi mit a tágas táj kínál; gyermeke helyett is nézi már. Mosolyog és pillog nagyokat, mint lány, ha szeszt, édest kortyogat. Ablakrázta arca szelíden azt bólintja folyvást, hogy igen. ízlik neki, lám csak, a világ; száll szemén át park és pusztaság. Pusztai menyecske, jelzi ezt. üveggyöngye; gyöngyön kis kereszt. Kereszt mellett kis kép: az ura; térdén köteg színes brosúra. Szalad át szemén ház és fasor, szökdel ajkán egyre friss mosoly. Mintha nem pillái közt, de szép szája hosszán szállna a vidék. Tábla búza, tábla baltacím hagyja szinte ízét ajkain. Kéklő szöllők, sárga osztagok becézik az alvó magzatot. Lebeg az lágy élmény közegén, anyjában is egy nép közepén. Most dől el, mivé s mint alakul: most érinti tán egy titkos ujj. Ügy becézi, hívja, a világ, mint házából rég mi a csigát. Megy szülőmegyémben a vonat; bennem is megy jó sor gondolat. így vitt egy kis nő rég engem is; itt alakult az én lelkem is. Néz, néz a kis asszony, gyűjtöget, termi csöndesként a gyermeket. Hova viszi, honnan, nem tudom; fölvidít, hogy véle utazom. Nézem úti tájként a szelíd nőn a tegnap és ma jegyeit. Jár szemem a terhes kicsi nőn s azt gondolom, itt megy a jövőm. Visz tovább egy népet: eltakart csempészáruként hoz egy magyart. Egy ilyen kis nőben rég Babits épp talán anyámat látta így. Gondolta, hogy abban él, aki, öt fogja fejében hordani? Jár a szemem a kedves kis anyán s azt gondolom: itt megy a hazám. Viszi, mit sem tudva, szakadék, öi-vény fölött Árpád örökét. Benne él talán, ki engemet holtomban is meg-meg emleget! Gondom, hitem, eszmém talaja, öröklétem vagy te, kis anya. Néznem is jó téged, — megbocsásd. Kívánok szerencsés utazást! Az Anyanyelvi Konferencia védnökségi ülésén, 1979-ben FOTO: NOVOTTA FERENC EGY ÉLMÉNYRE Katonazene harsog: vele halad a gyermek, Szívében hegyi lég: csúcsról a nemzet — a mesék óriásaképp — csak csúcsra lép. BÚSMAGYAROKNAK Vak szemeteken zord Mózes-szarvval hadakozni hősleg — avarral? — Fölhányni avas lombok halmát, hogy „gaz fátumok” így mért is akarták? S mért nem hozta meg semmi hajnal szemünkre a látás hatalmát? Dehogy szaladok olyan haddal, hol előre csak a harag lát! EGY TENYÉRJÓSNAK Sorsvonalak-, vénülő tenyérben? Versenypályán-, gépkocsiutak! Ne kanyarukat: céljukat tárd elébem! (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982.) 19
