Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-10-16 / 21. szám

Legalább negyven fok van árnyékban. Aki csak teheti, valamivel befödi a fejét, az árusok fele fürdőruhában, mások a sátor alá húzódnak. „Felforr a sör az üvegben, ha lassan iszom”, dörmögi valaki. De nyeljük a port is.

Egyszer csak szétnyílik a tömeg, fekete posztónadrágban, csizmában, kalapban, hátára vetett cifraszűrben ballag egy juhász, fitymálja a kiterített portékákat. Akár egy filmsztár, megszokta, hogy bámulják. Bajsza tűhegyesre pödörve, ha kedve tartja belemosolyog egy-egy kamerába. Hadd örüljenek a népek — gondolhatja. Öt most nem zavarja a hőség, ő most szerepel. Régen ugyan főszereplő „ volt, ha nem is maga, de az ősei biztosan. Ez az újabbkor! Hídivásár már inkább csak látványosság, a turistáké és a bóviiárusoké. Ha Móricz Zsigmond látná ezt, nem hiszem, hogy nyugodtan

kortyolná a borát. Sokkal inkább tollat ragadna és azért pörölne, hogyan lehet így tönkretenni egy hajdanvolt, mesterkéletlen pusztai látványosságot.

Persze, azt Zsiga bácsi is megértené, hogy alaposan megváltozott az élet. A pusztából Nemzeti Park lett, a ménes és a szürkegulya mozgó műemlékké minősült. A régi világ szegény juhásza ma — szavahihető emberek szerint —, milliomos. Óraláncán aranyóra fityeg, botjának kampója ezüstből készül, csak a legjobb mesterekkel dolgoztat. Cifra viseletén kívül csak azt a régi szokását tartotta meg, hogy nem eszik addig, amíg a kutyája jól nem lakott. És persze szeret mulatni, amint ezt a Hídivásárban is hajnalig szokás. De nem a csárdában, mert onnan már kiszorították őket a külföldi turistacsoportok, hanem csak úgy, a puszta földön, dudaszó mellett. Ku-8