Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-10-16 / 21. szám
tyái egy kiszáradt pocsolyagödörbe húzódnak. Az eladásra kínált portékák minősége igen változó, többségük csicsás giccs, funkciótlan kacat. Ki használ ma cserépkorsót? Legfeljebb ha falra akasztják, ezért már a fazekas is olyanra korongozza, úgy díszíti... Csak a nádudvari fekete cserép őrzi az igazi népi fazekasság szépségét. Szoboszlai Gábor debreceni fémműves mester, a Népművészet Kiváló Mestere sem adja alább a mércét. Kampói, kolompjai, bicskái, csengői az igazi népi hagyományok útján nyerték mai formájukat. Azon kevesek közé tartozik, akitől a régi pusztai foglalkozásokat űző öregek is szívesen vásárolnak. A Hídivásár első napján, augusztus 20-án minden évben öszszesereglenek a juhászok a Hortobágyon. Ki tudja hány évtizeddel ezelőtt határoztak így, de az újabb generációk sem változtattak ezen a szokáson. Ilyenkor vásárolják meg az év közben megrendelt eszközöket, subákat. Nem mintha máskor nem volna alkalmuk rá, de ennek ez a napja. Az árnyas csárdakertben hatalmas nyárson sül az ökör. Az idei nyáron Zsolt úr a parancsnok, ő határozza meg a forgatás sebességét, hol pirult már meg annyira a hús, hogy leszelhető belőle egy jókora darab. Ez is olyan mint a foci, mindenki ért hozzá, odakiáltanak, ha kevesellik a tüzet; van aki borral locsolná a combját, mert az egészet megvenné a népes famíliájának. Kordont kell húzni, annyi a „szakértő” meg a kíváncsiskodó. Délutánra már csak a csupasz bordák után acsarkodónak a csellengő kutyák. A mátai lovaspályán agárverseny és lovasbemutató szórakoztatja a nagyérdeműt. A tikkasztó melegben zsúfolt lelátókról tapsolnak az ügyes mutatványoknak. Az élelmesebbek fogatot szereznek és azon kocsikáznak, legalább éri őket valami szellő. A hangszórókból szerencsére nem bömböl a magyar nóta, csak néha kiáltják bele egy-egy elveszett gyerek nevét. Nem is lenne ez az alkotmánynapi népünnepély igazi, ha néhány emberpalántát nem nadrágolnának el azért, mert elbitangolt a szülei mellől. És persze ez is eggyel több ok, hogy ne kelljen kóláért és fagylaltért sorba állni az unatkozó gyerekeknek. A sör és a bor számolatlanul fogy, a szemetesládák és a bokrok alja teli üres palackokkal. Ügy tűnhet, egy ilyen ünnepen mindenki úr, az üvegért járó két forintért nem érdemes még egyszer várakozni. De az is lehet, hogy a tömeg így fejezi ki háláját a takarítóknak ... Késő délutánra elnéptelenedik a Csikósok, Juhászok, Gulyások utcája, a vándorkereskedők leeresztik sátruk szárnyait. Az értékesebb holmikkal kereskedők — mint Pásztor János kunszentmártoni szűcsmester is —, a ponyvák alatt vernek tanyát, nehogy éjszaka lába keljen egy 20—30 ezer forintos bundának. A csárdából este 11 óra tájban némi segédlettel kitámogatnak néhány duhaj kedvű férfit, akiket a kerítéshez dőlve várnak asszonyaik. Az imbolygó alakok azonban a kurjongató juhászok felé veszik az irányt, ott bizton akad még innivaló. A rengeteg elhullajtott szemétből tüzet raknak a nagyobb gyerekek, annak fényköréből bámulják a csillagos eget. LINTNER SÁNDOR GABOR VIKTOR KÉPRIPORTJA 9
