Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-08-21 / 17-18. szám

ILLUSZTRÁCIÓK: VAGRÉTI ÉVA

a könyvben, hogy az úr ott pisztollyal áll a mellett a kisasszony mellett, aki ott fekszik. Csak nem lőtte le őt? Mert mi az, hogy az: ar-ri — izé..., ami oda van írva a kép alá?

— Az arrivaukszi kastély titka! — világosította fel nevetve Figuráné.

Boldog volt, hogy mekkora műveltségi fölényben van ily gyermeki együgyűségen, és egyszerre viszkető vágyat érzett, hogy továbbmenjen az oktatásban:

— Szeretné, ha olvasnék magának belőle? — mondta hirtelen.

Kissé ugyan megdöbbent, hogy a cselédje felolvasónőjének áll be, de már késő volt, kibökte. És a lány repeső pillantását látva, félretette aggályait.

Figura úr, mikor hazatért hatkor a hivatalból, elmeresztette a szemét. Feleségét ott kapta, amint a lánynak az arrivaukszi titok első fejezetével végzett éppen.

Némi feszély támadt, a felolvasásnak vége szakadt. A lány kisomfordált, s Figuráné kissé zavartan, de kacagva mentegetőzött.

Figura a körmöléstől fáradtan és éhesen nem osztotta neje vidámságát. Egy kis vita támadt az

úrnői tekintély felett. De aztán a vacsora alatt kiegyenlítődött és elfelejtődött. Mi több?

Figuráné aznap este szüleihez ment látogatóba. Figura nem kísérheti el, mert valami privát, sürgős munkát hozott haza.

Nos, ezt már elvégezte, s a felesége még mindig nem érkezett meg.

Figura ásítozva füstölt portorikójából, egyedül a szobában.

Közben azonban kíváncsian hallgatózott néha a konyha felé. A lánynak, úgy látszik, mégis megjött a tisztességes legénye. Figura szerette volna látni a legényt. Csak röstellte zavarni a párt.

Erre kisvártatva a lány kopogott rá. Nagy pirulva ezen kezdte:

— Láttam, tekintetes úr, egy pakli rossz kártyát a szekrényfiókban. Nem tetszene olyan szíves lenni kiadni nekünk? Eldurákoznánk. Gábor van itt, a jegyesem.

Ekkor kiderült, hogy Gábor előmunkás a Figura gyárában. Eddig éj jeles volt, azért nem jelentkezett. Tényleg egyike volt a legbecsületesebb fickóknak. Figura kezelt vele, és egy darabig el is beszélgetett.

De fontos az, hogy aztán unalmában, amint kinézett a konyhába, ott is maradt. Azazhogy kiment újra, mikor már a pár játszani kezdett, állva gibicelt nekik.

Ettől már csak egy verébugrás volt, hogy amint bele-beleszólt az ütésekbe, hát a lány végül szerényen meginvitálta a partiba.

Háziúr, nem háziúr! Figurán győzött az unalom. Isten neki! Leereszkedő nevetéssel beült a partiba.

És hát most már hazatérő nejének volt alkalma elámulni a bizalmas szórakozáson. És lett volna alkalma szemrehányásokra.

Ehelyett azonban nem történt más, mint hogy némi megkéretés után Figuráné is ott adta-vette aztán meglehetős későig a tromfokat szolgálójává! és legényével a konyhában.

Tény, hogy aztán, mikor feloszolt a társaság, olyanféle bűntudattal vonultak vissza szobájukba Figurákék. mint amilyen a kaccenjammeré. De magyarázkodtak vagy sem maguknak, több volt mindennél a való, hogy egészen jól mulattak.

fgy volt. Sőt másnap este, szokott sétájukból megtérve, az eset megismétlődött. Harmadnap is. Tovább is.

Egyszóval, a lány még szórakozásukról is gondoskodott.

Az egyetlen dolog, amitől tarthattak, hogy tekintélyük szenved miatta. De a lány is, a legény is olyan tisztelettel maradt hozzájuk, hogy külön csiklandós élvezet a leereszkedésük a társaságukba. Akár a hatalmasságok inkognitóban.

Majdnem úgy volt, hogy a lány olyan derűt és megelégedést hozott a házba Figuráéknak, mint a jó gyermekeknek a Zsuzsannás angyal.

Nos, ezzel a játékkal is együtt járt az ördög elmaradhatatlan megjelenése.

Egy szombat estefelé, amint — mi tagadás? — Figuráék a durák idilljére fenik a csőrüket, huzamos elmaradás után Károly öccsük látogatása szerencsélteti őket.

Szeme ragyog, képe sugárzik, amint befut hozzájuk. Csupa izgulat. Mindjárt azt bocsátja előre, hogy alig időzhet, sajnos, kedves rokonainál, bár:

— Tudom, haragusztok, hogy már olyan rég nem nyitottam rátok?

fgy a derék Károly öccsük. Ámde mindhiába. Figurának és nejének, mintha egy fejük lenne, és abban egy gondolat: — Vajon mit akar kicsalni tőlük a vendégük? Lesz-e pofája újabb kölcsönt kérni, annyihoz?

Holott Károly nyomban pont az ellenkezőről beszél. Hogy meghívták rendezőnek a kereskedők vasárnapi majálisra. Hogy ott potyán ehet-ihat, amennyi belefér. Sőt, a jótékonysági percenten felül osztalékra tarthat igényt a bevételből. És hogy ebből valószínűleg megadhatja, amivel eddig tartozik Figuráéknak.

Ahogy itt megállt a beszédben, úgy tetszik, talán azon gondolkodik, hogy azt kérdje meg: nincsenek-e rokonai megszorulva, hogy ha kell, ki is segítse őket majd?

Olyan negédes, kedélyes, hányaveti ez a Károly, akár egy hétszilvafás úr. De Figuráék gyanakvása ragadóbb, tolakodóbb egy vigécénél.

Szeretnének már túl lenni a látogatáson! Nos, látják, hogy Károly áll is már fel, hogy búcsúzzék. Ezek szoktak lenni a válságos percek, hogy mivégre szerencséltette őket.

Tényleg, ekkor kérdi Károly Figurát, mintha hirtelen most jutna eszébe:

— Ja, igen, mondd csak, van még neked azokból a nagy nyomtatványokból, amiket a gyárból hozol?

Nyomtatvány?!... Figura és Figuráné nem tudják, meglepődjenek-e jobban, vagy megkönynyebbüljenek inkább? Ez volna az egész áldozat?

— Azokból? Az irodából? Azt hiszem, van még! — felel Figura.

Láthatólag nem mer még kíváncsiságának sem engedni, hogy érdeklődjék: mire kell Károlynak a nyomtatvány? Menne is, és hozná is neki, csak pályázzék.

De Károly az, aki megmagyarázza, szörnyen,

37